Kiittam az utolsó kortyot is a pohárból és mindenkiről készítettem képet! A vidáman ragyogó Hanako-ról és a híres barátainkról is. Láttam a köztük néha-néha összeakadt tekintetet és a vele járó mosolyt,de valószínű ezt csak én vettem észre,aki tudja,mi is van kialakulóban. Unalmamban újra fényképezni kezdtem a mosolygó emberektől kezdve a díszletig és a plakátokig.
- Még itt is dolgozol? – súgta a fülembe Tea Woo.
- Ez nem csak munka,sokkal inkább hobbi.
- És gondolod félre tudod tenni ezt a hobbit egy tánc erejéig?
- Nem tudok táncolni! –vallottam be.
- Min Hae! Hahóó!!!- emelte fel a kezét a fejét rázva..- Ez egy bál észrevetted? És felkértelek táncolni! Ne utasíts vissza.
A kezemben lévő gépre néztem,amit abban a pillanatban ki is kapott és a mellettünk álló Ajusshi lépett.
- Ajusshi? Vigyázna erre,míg táncolok a hölggyel?
- Ühm! – bólintott a férfi,Tae Woo elkapta a kezem és már húzott is maga után,hiába próbáltam a férfinak megköszönni,hogy vigyáz rá,nem igazán tudtam meghajolni,de szerencsére látták a szándékom.
Csak kevés ember táncolt,de mi beálltunk pont középre. A gyakornokom velem szemben állt,én meg sem tudtam mozdulni. Elkapta a bal kezem és a vállára tette. A jobb kezemet megfogta és közelebb lépett. Nagyon zavarban voltam,ez kiült az arcomra.
- Ne legyél ennyire feszült! Majd vezetlek!
- De én még soha nem táncoltam párban! Ráadásul ha a tűsarkúmmal rálépek a lábadra szaladhatok veled az intenzívre…
- Már azt hittem,nem is tudsz aranyos lenni… De mikor zavarban vagy,elég aranyos vagy.
„ Ha ilyeneket mondasz jó hogy zavarban vagyok”
- Ez volt a célod? –lépegettünk ide-oda…
- Bevallom,kicsit igen! – Ő is zavarba jött és ilyenkor ő is nagyon aranyos volt.
- Ez csúnya húzás volt tőled! – mosolyogtam fel rá,de tudtam,hogy esze ágában sem volt velem táncolni,csak nem akarta,hogy egyedül unatkozzak a sarokban és ezt értékeltem.
- Sajnálom! –mosolygott le rám és megtörtént az amitől féltem ,amit egész végig sejtettem,hogy rá fogok lépni a lábára,összeszorította a fogát és megálltunk egy pillanatra! Szájra tapasztott kézzel vártam,hogy mi lesz ebből.
- Még nem kell vinni az intenzívre. –nézett rám végül mosolyogva,óriási követ levéve a szívemről.
- Mondtam,hogy szörnyen táncolok! – Csak most vettem észre milyen magas hozzám képest.
- Inkább üljünk le beszélgetni! –ajánlottam fel és leültünk egy kis kerek asztalhoz,ahol én egy újabb pezsgős poharat ürítettem ki! Nem éreztem magam jól.
- Tae Woo? Hazavinnél? Nem jól érzem magam!
- Persze! Ne vigyelek el inkább orvoshoz? Elég fehér vagy!
- Nem,semmi komoly bajom nincs,csak megütött egy picit a pezsgő. - Hanako és Jong Hoon nem voltak sehol,Hong Ki pedig látszólag jól elvolt egy társasággal,és bár kifelé menet összeakadt a tekintetünk,távoztam Tae Woo-val. A kocsiban próbáltam Hanako-t felhívni,de csak a második próbálkozásomra vette fel!
- Merre csavarogsz?
- Eljöttünk kicsit sétálni Jong Hoon-al!
- Én már hazafelé tartok!
- Miért? És Hong Ki?
- Ő ott maradt,nem akartam zavarni ,mert el volt foglalva,de mondjátok meg neki,hogy sajnálom,hogy ott hagytam,nem éreztem jól magam,így Tae Woo hazavisz. Hong Ki biztos hazatalál egyedül. Miattam ne gyertek haza,szórakozzatok jól!
- Biztos?
- Biztos!
- Akkor még maradnánk… Jó?
- Ühm… bólintottam nagyot és mosolyogtam,bár ezt ő nem látta.
- Boldog Karácsonyt!
- Nektek is!
El is felejtettem,hogy Tae Woo mindent hall… Nem tudtam mit mondjak,így csak vártam egy kérdésre.
- Már jobban vagy? – nem épp erre a kérdésre számítottam,de ennek talán jobban örültem,mert nem akartam kimagyarázni,ki az a Hong Ki.
- Igen! Köszönöm! – néztem az ölembe bambán,majd rájöttem,nem ártana azt is megmondanom,hogy hova vigyen,mert már vészesen kezdtünk közeledni a lakásomhoz. – Itt jobbra és a parkkal szembeni háztömb!
- Ohh… Azt hittem forgalmasabb helyen laksz!
- Ez pont tökéletes!
- Szerintem is! Nem szeretem a zsúfolt helyeket.
Amint a motor leállt kikapcsoltam az övem,de Tae Woo már az ajtómnál is állt ,udvariasan kinyitva azt. A hűvös téli levegő megcsapott.
- Felkísérhetlek az ajtóig?
- Nem szükséges! – tiltakoztam volna,de végül beadtam a derekam. – Ha nem okoz fáradságot… - mosolyogtam rá,de nagyon kínosnak éreztem,főleg az ajtóig tartó csendet.
- Hát… akkor holnap találkozunk.
- Ühüm… Jó éjt!- Be is hívtam volna,ha nem féltem volna a lakásban lévő fiú reakciójától és a saját szabályaimat sem akartam megszegni. Ám mikor beléptem, a szóban forgó fiú épp a húgom öltöztette.
- Hová készültök?
- Most beszéltem apáddal,lent várja ,hogy Eun-a-t levigyem! El akarja ma este vinni!
- Miért pont ma este? – nem mondom,hogy nem keseredtem el,de nem akartam ma apámmal vitatkozni.
- Noona,viszont én is elmegyek,mert találkozom a barátnőmmel.
- Jó, majd én leviszem Eun-a-t apához,te csak menj!
- Köszönöm!- és azzal el is szaladt.
Megfogtam a húgom kezét és a hidegben elindultam a parkolóba,ahol apám kocsija állt. Lehúzta az ablakot és úgy nézett rám.
- Hol voltál ilyen ruhában?
- A jótékonysági bálon!
- És jó volt?
- Fogjuk rá!
- Gyere Eun-a! Szállj be! –nyitotta ki az ajtót és bentebb húzódott a húgom gyorsan be is szállt a kocsiba,de még visszaszólt.
- Unnie?
- Hmm? – hajoltam le,hogy belássak a hátsó ülésre.
- Te nem jössz?
Apám nem nézett rám,ha rám nézett volna,akkor másképp válaszoltam volna,de láthatóan nem kívánta a társaságom.
- Unnie nem érzi jól magát! Majd legközelebb! Érezd jól magad! – ezekkel a szavakkal csuktam be az ajtót, és a luxus autó ezek után el is ment. A könnyeim potyogtak szinte ráfagyva az arcomra. Nagyon hidegre fordult az idő. Zokogtam,és nem tudtam megállítani.
- Ilyen szép ruhához nem illenek a könnyek! – hátam mögött pár méterre ott állt Hong Ki kigombolt kabáttal, a lehelete ködöt képzett előtte,ahogy kifújta.
- Hong Ki? – törölgettem a szemeim. Ő pedig odajött hozzám levetette a kabátját és rám terítette!
- Menjünk fel,mielőtt ráfagynak az arcodra…
- Nem sírok!
- Igen,tudom! – mosolygott rám és elindultunk csendben,de ez a csend nem volt olyan kínos,mint Tae Woo-nál. A kabátjának nagyon jó illata volt,minden egyes lélegzetvételkor bele ivódott egy darabja a sejtjeimbe.
- Jól vagy? –értünk az ajtó elé.
- Igen! – bár a hangom nem épp ezt sugallta.
- Nem úgy nézel ki…
- Ahh… Köszönöm a kabátot! – vettem le és átadtam neki. – Jó éjt Hong Ki!
- Köszönöm a sálat! – bökte ki végül,ami már valószínű régóta a nyelvén volt.
- ühm… Szívesen! Boldog Karácsonyt! – nyitottam ki az ajtóm.
- Boldog Karácsonyt! – búcsúzott el a szavaimmal.
Ledobtam magamról a magas sarkú cipőt és rögtön a konyhámba mentem a szekrényen lévő pezsgőért és egy pohárért. Bekapcsoltam halkan a zenét és levágódtam a kanapéra. Kibontottam a drága italt és alig hogy tölteni akartam magamnak,kopogtak. Az üveg nyakát fogva nyitottam ki az ajtót.
- Van kedved velem iszogatni? Egyedül érzem magam! –tartott magasba Hong Ki egy boros üveget én pedig válaszként feltartottam az én üvegemet. Míg Hong Ki helyet foglalt a kanapén ,én egy újabb pohárért mentem a konyhába.
.jpg)
- Úgy terveztem,ha már mindenki itt hagyott!
- Szép ez a fenyőfa is!- nézett a kanapé mögé,ahol szépen állt a kis feldíszített karácsonyfánk.
- Shin-től kaptuk!
- Ahh értem! És most ő hol van?
- Elment a barátnőjéhez! Egyébként azt terveztem,hogy nekiállok dolgozni!
- Azt mondtad,hogy nem dolgozol ma! Elmondod miért nem?
- Ahh hogy az… Tudod már 5 éve nem volt ilyen karácsonyom ,mint amilyennek a mai nap indult… A végén mégis egyedül maradtam… Egyébként mikor még anyu élt mindig megünnepeltük ezt a napot,főzött,sütött és ajándékot vettünk egymásnak. Ezen a napon soha nem dolgozott apa sem,és talán ez volt az évben az egyetlen nap,amikor együtt volt a család! Ez volt az év legfontosabb napja! Aztán anya elment és mondhatni szétestünk… Se anyám se apám nincs velem,ráadásul egyedül maradtam.
- Ezért sírtál?
- Igen… - miközben beszélgettünk egy üveg pezsgő már lecsúszott és borral folytattuk,de bárcsak ne tettük volna, mert a kettő ütötte egymást és már kezdtünk becsípni.
- Nem gondoltam,hogy ez az év ennyire különleges lesz.– kortyoltam bele a savanyú italomba.
- Miért?
- Mert olyan dolgok történtek velem,amikre nem számítottam.
- Mint például?
- Mint például a karácsonyfa vagy te.
- Én? – húzta fel a szemöldökét.
- Soha ne gondoltam volna,hogy ezen a napon én valaha Lee Hong Ki-val fogok borozni.
- Várj, várj ,várj! –pattant fel hirtelen - Valamit elfelejtettem! Mindjárt jövök!
Míg vártam rá újabb pohár ürült ki. Eléggé meglepődtem,mikor egy piros dobozzal tért vissza ,nagy masnival a tetején.
- Mi ez? – tette le elém.
- Ez az én ajándékom neked.
Ahogy leemeltem a doboz tetejét ,rózsaszín papírba bújtatva egy fehér hó gömb volt.
- Ez gyönyörű! –emeltem ki a papírból,a nem egyszerű hó gömböt,mert csodálatos dallam is szólt belőle.
- Köszönöm!
Nem tudom miért,talán a túlcsordult érzelmeim miatt,vagy az ital hatása miatt,de megöleltem.
- Sajnálom! –húzódtam el tőle,de ő visszarántott és erősebben ölelt.
Elengedett és zavarba jött.
- Sajnálom,nem tudom mi ütött belém.
- Én sem tudom…- túrtam a hajamba. - Az én hibám,azt hiszem csak mind ketten sokat ittunk,felejtsük el.
- Oké! –bólintott. Mind ketten zavarban voltunk,de azt hiszem pár perc után túl tudtuk rajta magunkat tenni és elkezdtünk beszélgetni a zenéről és még sok másról,de egy nagyobb csend következtében elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése