A nap
eleje megint nem úgy alakult ahogy szerettem volna,újra loholnom kellett a
buszmegállóból a munkahelyemre és így sem sikerült beérnem időben. Alig kaptam
levegőt a kabátomban úgy lihegtem ,mint egy hajszolt kutya, az arcom kipirult
és alig vártam,hogy felérjek a lépcsőn. Próbáltam lábujjhegyen elsurranni apám
irodája előtt,mert ha észrevesz,nem marad haj a fejemen,attól,amit tőle kapok. Amint
elhaladtam lassan az ajtaja előtt ,újra gyorsítottam a tempón és az irodámba
érve erőteljesen vágtam le magam a székembe.
- Utálok rohanni!- fujtattam kipirult arccal,lihegve.
- Fél órás késéssel,sikerült beérned?- érkezett a hang az ajtóból,mire úgy
felpattantam,hogy a szék óriásit puffant a hátam mögött. A hangra
összerezzentem és behúztam a nyakam. Az
ajtóban a felettesem állt, azzal a komor arckifejezéssel,amilyennel szokott. Fekete
rövid haja magasra volt tűzve a feje
tetején. Nem ez az arc,amit elsőnek szeretne látni az ember egy nehéz nap előtt…
Nem okozott örömet a találkozás,de azért tisztelettudóan kértem elnézést:
- Sajnálom! A húgomat kellett óvodába vinnem!
- Mondtam már ,hogy ne keverd össze a munkát és a magánéletet.
- Higgye el igyekszem! De nekem sem könnyű! –már majdnem elfintorodtam,de
tartottam magamban az előtörni akaró mimikákat.
- Azonnal itt lesz a gyakornok! Készülj fel! – s mint egy pulyka úgy fordult ki
az ajtón. Visszatartott érzéseim kibuktak belőlem és fújtatva állítottam fel a
székemet.
- Néha tényleg utálok felkelni!- motyogtam a hajamba túrva az asztallapot
fürkészve.
- Elnézést! – újabb meglepetésként ért a mély férfihang egész közelről. Annyira
elmerengtem a semmiben,hogy észre sem vettem,hogy bejöttek. A legnagyobb
meglepetés akkor ért,mikor felnéztem és a szám is tátva maradt. Az idegen nem
is volt annyira idegen!
- Te lennél a gyakornok? –néztem fel a szememnek kedves idegenre.
- Igen a nevem Kim Tae Woo!
- Micsoda megkönnyebülés,már azt hittem bolond vagyok!
- Hmm? – arca értetlenséget fejezett ki,nem tudta miről beszélek.
- Tegnap mikor találkoztunk,azt hittem hallucinálok,és egész nap azon gondolkodtam,lehet hogy orvoshoz
kellene mennem!- hadartam el butaságomat,amin látszólag jól mulatott,mert
próbálta a kezével leplezni mosolyát. Ekkor jutott eszembe,hogy be se
mutatkoztam.
- Lee Min Hae vagyok. Örülök,hogy megismerhettelek! Dolgozzunk keményen! –
nyújtottam felé jobb kezem,amit készségesen el is fogadott.
- Akkor meg is mutatnám azokat a helyeket,ahol dolgozni fogunk. – indultam az
ajtónak és vártam,hogy kövessen. Elhaladva apám irodája előtt,megjegyezte,hogy ott már járt…Egyenesen a konferencia terembe
vezettem.
- Szóval ez lenne itt a konferencia terem ,itt fogjuk tartani az értekezleteket
és a konferencia tárgyalásokat is! De ne aggódj,te nem fogsz tartani
semmit,csak ülsz és figyelsz! Most pedig megyünk egyenesen a stúdióba,mert az
lesz a mi terepünk. –mosolyogtam rá,mint valami jó légi utaskísérő aki épp a helyére
vezeti a vele kedvesen bájolgó utast. Alig hogy leértünk a lépcsőn, rögtön
jobbra kellett fordulnunk a stúdió irányába,ami a folyosó végén volt.
- Ez itt a stúdió,és a mi harcmezőnk! –nyitottam szélesre az ajtót,ahol már
vidáman sürögtek forogtak az emberek,hogy minden meglegyen a hamarosan kezdődő
fotózásra,amit jelenleg nem én fogok levezényelni.
- Tudsz valamit a fényképezésről?
Egy pillanatra félrenézet és sűrűn pislogni kezdett,majd rám nézve rázta a
fejét.
- Remek!- suttogtam lehangolóan,de ezek után annyira megijedtem a hátulról
ölelő karoktól,hogy mozdulni sem tudtam!
- Minnie! – szorított erősebben,nehezen tudtam kiszakadni az öleléséből,de
végül sikerült szemben állnom „molesztálómmal”.
- Shin! Mi az ördögöt csinálsz? Miért ölelgetsz nyilvánosan?
- Nem ölelhetem meg a rég látott feleségem?
- Milyen feleség?- szorítottam össze a szám és finoman sípcsonton rúgtam.
- Feleség? – Tae Woo értetlenül állt a dolgok előtt,de csak egy „hehehe”-t tudtam
kinyögni,miközben Shin a lábán ugrált sziszegve… Hátra néztem a méretes
idiótára majd elkezdtem megmagyarázni a helyzetet.
- Nem vagyok a felesége,csak gyerekkori barátok vagyunk és amúgy meg színész…
- Gyakorolhatok rajtad? – nevetett.
- Megverem! –suttogtam a plafonra nézve. Gyakornokom dörmögő nevetése Min
Hwan-ra emlékeztetett. Vidáman kacarásztak rajtam,Shin pedig úgy vigyorgott
rám,miközben elhaladtam mellette,mint fuvaros ló a rohadt tökre…annyira
irritált,hogy bele boxoltam a vállába egy aprót.
- Ez már testi sértés! –mondta utánam.
- Jelents fel! – legyintettem egyet a kezemmel hátra sem nézve,de ő csak
követett tovább.
- Minek is köszönhetem a látogatásod?
- Ohh ugyan Noona! Hiányzol és unatkozom! – szaladt fel hozzám a lépcsőfordulóba és átkarolta a vállam,amit
én egy laza mozdulattal lelöktem.
- Ugyan Noona! – nyafogott de az én tekintetem nem volt valami megnyerő,mivel
haragudtam rá,amiért sikeresen leégetett az új munkatárs előtt,aki történetesen
mögöttünk vigyorogva ballagott.
- Aj-aj… Mérges vagy!
- Micsoda megfigyelőképesség Shin!- Nagyon ment a szarkazmus nekem,és hát elég
sűrűn is életem vele. Tae Woo már nem tudta,hogy leplezze vigyorgó arcát,de ez
engem csak még jobban felpaprikázott. Miért kell nekem mindig ilyen mély
benyomást tennem az emberekre első alkalommal? Valaki mindig kihozza belőlem
ezt az állapotot és utólag gondolkodom el rajta,hogy nem ártana disztingválni.
Tudtam,hogy Shin miért jött,így mikor felértem az irodába,felkutattam a pár
nappal ezelőtt megvásárolt manga kötet legújabb számát.
- Tessék!– adtam át neki,és nagyon sokat ért,hogy ezzel az aprósággal ekkora
mosolyt tudtam csalni az arcára.
- És most menj haza,mert dolgoznom kell! Otthon találkozunk…- ahogy kimondtam a
szavakat már meg is bántam,hisz nem voltunk egyedül …nem tudja senki,hogy
együtt lakunk.
”Ezek után ,már nem fog rólam semmi jót gondolni az új kolléga…” – könyveltem el
fejben… Nem álltam le magyarázkodni,hisz semmi értelme nem lett volna…
- Ez itt a fényképezőgép! Ismerkedj meg
vele! – mosolyogtam fel ,miközben a kezébe nyomtam az új munkaeszközét.Összeszedtem
a munkához való kellékeket.
Nagyon fárasztó volt a nap,de igyekeztem minden fontos dologra megtanítani Tae Woo-t. Rögtön munka után meghívott egy
csésze kávéra az aulába és elég jól elbeszélgettünk.
- Miért pont fényképészet?
- Megvannak a magam okai,amit nem mondhatok el.
- Értem,ne haragudj,hogy megkérdeztem!
- Dehogy is! Ne butáskodj,csak még nem beszélhetek róla,nem akarom elkiabálni a
dolgokat.
- Csak mert kicsit furcsa,hogy egy mérnök fényképészetet akar tanulni…
- Csak mert érdekel. - vont vállat.
- Remélem tetszik! –mosolyogtam rá.
- Persze! Jó tanárom van. - nézett a csésze mélyére kiürítve azzal a forró
italt. Zavarom kiült az arcomra.
- Zavarba hoztalak?
- Egy kicsit! –vallottam be nevetve.
A beszélgetésünk hol a munkára ,hol a hobbira terelődött. Megtudtam,hogy szeret
festeni szabadidejében és mindenféle sportot szívesen űz.
Olyan udvarias volt,hogy még a buszmegállóba is kikísért és addig ott
maradt,míg a busszal el nem mentem.
A mai nap sem volt melegebb ,sok hó esett és ahogy a ház udvarába szaladtam
ropogott a lábam alatt a hó. Eun-a kirakózott a szőnyegen,de senki mást nem
láttam a nappaliban.
- Eun-a? Hol vannak a többiek? – vettettem le a kabátom és a meleg sálam
felakasztva a fogasra.
- Bent a szobában! –mutatott kis hurka ujjaival a nyitott szoba ajtajára!
- Mit játszol? – guggoltam le megsimogatva a fejét.
- Kirakózom!
- Akkor nem zavarok,majd ha kész vagy akkor szólj! – hagytam a húgom ,hagy élje
ki kreativitását és bekopogtam a „ férfi részlegre” .
- Gyere be Min Hae!- szólt Shin az ágyon terpesztve a mangját bújva. Hong Ki a
bőröndjeibe pakolta a cuccait. Meglepődtem így megkérdeztem:
- Kész lett a lakásod? – mosolyogva bólintott egy nagyot,miközben egy vastag
kötött pulóvert gyömöszölt a ruhák tetejére, ez miatt nem tudta behúzni a cipzárokat.
- Segítesz?
Odamentem és ráültem a poggyászra,de csak pislogott rám értetlenül.
- Behúzod,vagy még lapítsam egy ideig?
- Tipikus Min Hae megoldás! – hallottam a cipzárak búgó hangját.
- Nos…- ugrottam le a bőröndről. – Mikor mész?
- Hamarosan! Bár csak rövid ideig laktam itt,de nagyon élveztem és köszönöm! -
hajolt meg ,ahogy én is
- Nem okoztál gondot … olyan sokszor! –nevettünk együtt, s bár tudtam,hogy csak
a szomszédba megy,mégis volt a szívemben egy furcsa fanyar érzés,ami nem akart szűnni.
- Eun-a! Hong Ki ma hazaköltözik,gyere köszönd meg neki,hogy olyan sok
figyelmet szentelt nekünk.
- Erre nincs szükség! –tiltakozott a kezeivel,de a húgom illendően ,ahogy azt
tanítottam,meghajolt és megköszönte.
- Többet már nem találkozunk? – keseredett el aprócska húgom.
- Oh.. dehogynem! Itt leszek a szomszédban és minden nap meglátogatlak,főleg ha
nagyon unatkozom! Rendben? - guggolt le
Eun-a elé,aki már szipogott,attól féltem eltörik nála a mécses és nem fogom
tudni megvigasztalni,de szerencsére Hong ki megtette,mert kérdésére vidáman
bólogatott.
Alig hogy hazament Hong Ki,Hanako ,Jong Hoon társaságában érkezett
haza,természetesen tudtam,hogy mi van a háttérben…
- Hong Ki? –kérdezte érkezésük után pár perccel a Leader.
- Otthon!
- Kész a lakása? –lepődött meg Hanako,miközben én egy nagy lábasban tettem fel
vizet a tésztának.
- Igen,és otthon megtalálható,ha minden igaz!
- Akkor én nem zavarok tovább! Megnézem mit csinál! Majd beszélünk .–nézett Hanako-ra
akinek a szemei csillagokat szórtak,ahogy a nappaliból nézte eltávolodni
lovagját.
Amint hallottam az ajtó záródását a fakanalat eldobva szaladtam a kanapéra
zuhanó barátnőmhöz!
- Megvolt a randi?
- Igen! –bólogatott nagyon vidáman! Azt hiszem madarat lehetett volna vele
fogatni.
- És? –hajtott a kíváncsiság,hogy mi történt.
- Nagyon jó volt! Sőt! Csodás! Végig udvarias volt,férfias és nézte minden
óhajomat. És a parfümje csodálatos… soha nem fogom elfelejteni ezt az illatot. -
ömlengett és boldogsága rám is rám ragadt,míg nem olyan témára tereltük a
szót,ami kicsit kellemetlenül érintett.
- Szomorú vagy amiért Hong Ki elment?
- Nem! Miért lennék az? Tudtam,hogy nem maradhat örökre.
- Drága Min Hae-m,te engem nem tudsz becsapni!
- Miért? Az igazat mondom!
- Nem teljesen ez az igazság,de ezt mindketten nagyon jól tudjuk.
- Én nem tudom…- és a mondatot már nem tudtam befejezni,mert Hong Ki a nappalim
közepére vágtatott be.
- Éhes vagyok! –állt terpeszbe, csípőre tett kézzel.
- És mit kezdjek vele? – fintorogtam rá.
- Hát… gondolkodott el. - Az a helyzet,hogy a hűtőmben egy falat kaja sincs.
- Pff… - nevette el magát a barátnőm.
- A másik gondom,hogy a többiek is úton vannak,most ment el értük Jong Hoon.
- És az ajtóra van írva,hogy étterem? Annyi lóvéd van,miért nem tudsz elmenni
egy étterembe?
- Tudod te,hogy milyen rossz mikor kinézik a szádból az ételt?
- El tudom képzelni. - vitatkoztunk ugyanúgy,mint mikor még itt lakott.
- Lesz elég étel és hamarosan kész van! –nyugtázta Hanako,valószínű nagy
benyomással volt rá a mai nap és szerette volna újra látni Jong Hoon-t,akikre
nem is kellett sokat várni,rögtön hangosabb lett a lakás,Shin és Eun-a is az
asztalhoz ültek és várták a vacsorát. Hongki bambán bámult a teli rámenes
tálra,nem tudtam mire vélni az arckifejezését,először arra gondoltam,hogy
sérelmezi,amiért nem elé raktam le először a tányért,hanem Min Hwan elé,de
nagyot tévedtem… Ohh.. még mekkorát!
- Már megint rámen? –fakadt ki.
- Ahh,hogy nem vagy éhes… értem… - vettem volna el előle a tányért,de villám
sebességgel kapott utána.
- Ne vedd el! – látott hozzá mérgelődve. - Aigoo…
- Ne mérgelődj! Miért nem főztél,akkor te? –ültem le a vele szembeni székre.
- Egyél! Egyél! –sürgettem meg fülig pirulva és elgondolkodtam azon,hogy ez a
férfi milyen érzéseket tud előcsalogatni az emberekből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése