Furcsán éreztem magam,tudtam,hogy nem a saját ágyamban fekszem és éreztem,hogy valami nagyon nyomja az oldalamat.A jobb oldalamon feküdtem és úgy éreztem,hogy satuba fognak,csak a konyhából beszűrődő fények világították meg a homályos hajnali órákat,nem tudtam mennyi lehet az idő,de azt tudtam,hogy a nap már az égen jár.
Nehezen fogtam fel a helyzetet,amiben épp benne voltam,a fejem Hong Ki combján pihent,ő pedig a kanapé és közém szorult a csípőmön pihentetve a fejét erősen ölelve a derekam,mintha valami plüss maci lennék,amivel bátran aludhat.
- Mi ez a lehetetlen helyzet? – egyértelműen választ nem kaptam a kérdésemre és ahogy egyre jobban feleszméltem álmomból,kínosnak éreztem a helyzetet.
- Hana… -suttogta „fogva tartóm” és én abban a pillanatban rájöttem sok olyan dologra,amire eddig nem kaptam választ,az egyik ilyen az volt,hogy féltékeny voltam Hong Ki barátnőjére,mert a harag, ahogy az ő nevét mondja előtört belőlem. Próbáltam lefeszíteni a karját,kevés sikerrel.
- Engedj már el! – hangom nem olyanra sikerült,mint amilyenre szerettem volna,de ébredezni kezdett.
Az ajtóban hallottam a kulcs zörgését és a hangokat,teljesen kétségbeestem,mi lesz,ha bárki is így talál minket.
- Hong Ki! Mássz le rólam! Jön valaki! –lökdöstem ,végül belecsíptem a combjába,mire mindketten gyorsan felültünk ,ennek következtében összeütöttük a fejünket.
- Auuu… - fogtam a fejem,mert hasogatott.
- Bocsi! Jól vagy? –látszólag neki se esett jól a reggeli koccanás,ráadásban a haja is úgy állt mint a felizgatott budikefe,ami még vicces is lett volna,de nem ebben a helyzetben.Gyorsan pattantam fel a kanapéról és magamra nézve nem értettem,hogy mikor is váltotta fel az estélyi ruhámat a melegítő. Hogy öltöztem át? Megráztam a fejem ,de már időm nem volt elpakolni a züllésünk bizonyítékát,mert az ajtó becsukódott és ott is állt előttünk Hanako és Tae Woo is,akinek a szemeit Hanako takarta,amint meglátott minket.
- Min Hae!? –meresztette ki nagy barna szemeit. – Miért van itt Hong Ki? – érkezett felénk a kérdés,de csak annyit tudtam mondani,hogy:
- Már reggel van? – pontosabban kérdeztem,de ez az adott szituációban már tényleg lényegtelen volt.
- Igen! – suttogta Hanako még mindig az estélyi ruhájában,amiből arra következtetek,hogy nem jött haza az éjszaka…
- Elkésem a munkából igaz? –néztem Tae Woo-ra ,aki immár szabad szemmel bólogatott kifejezéstelen arccal.
- Hong Ki épp indulni akart! – megfordultam és tolni kezdtem kifelé az ajtón. – Ebből hogy mászok ki? –sziszegtem felé.- Mondtam,hogy kelj fel! - Bocsi! Nehezen indul a reggel,főleg ha az egész éjszakát átpiáltam valakivel. Neked nem fáj a fejed? – nézett rám az ajtóban vigyorogva.
- Szia Hong Ki! – mosolyogva csuktam be utána az ajtót és visszatértem a nappaliban álló hívatlan vendégemhez.
- Sajnálom Tae Woo! Megbeszéltük volna,hogy reggel találkozunk?
- Igen! Mondtam,hogy reggel érted jövök!
- Valóban? Nem emlékszem rá!
- Nem is csodálom… -Hanako gúnyosan szólt ,de tudtam,hogy nem rossz szándékból.
- Akkor én megvárlak lent az autóban!
- Ühm… -bólintottam nagyot és utána szóltam még:
- Sietek!
Egyetlen egy mondat kavargott a fejemben vagyis inkább kettő.
„ Hogy fogom ebből magam kidumálni?” és a „ Mi történt az éjszaka?” De nem csak én elmélkedtem ezen,hanem a barátnőm is.
- Mi történt?
- Nem tudom!
- Mi az,hogy nem tudod? Ennyire részeg nem lehettél!
- Ha hiszed,ha nem,nem emlékszem! –Idegességemben a tegnap esti kupit próbáltam eltűntetni,mikor megakadt a szemem a hófehér hógömbön az asztal szélén.
- Hanako… - kezdtek derengeni dolgok a tegnap estérő, miközben a kezemben tartottam az ajándékom. – Szerintem hülyeséget csináltam…
- Csak nem…te és Hong Ki…?
- Nem,de ezt én is kérdezhetném tőled,hogy hol voltál az éjszaka de semmi közöm hozzá! És amúgy is ilyen hülyeséget,még részegen se csinálnánk.Az biztos,hogy megöleltem,mikor átadta az ajándékot.
- Ezt tőle kaptad?
- Igen… Azután megöleltem,és ő is megölelt ,de azután nem tudom mi történt…
- Hogy fogsz rájönni? Megkérdezed?
- Dehogy! Majd eszembejut,csak térjek észhez! Megyek készülődni és közben gondolkodom.
Sajnos semmire nem jutottam,de megfogalmazódott bennem egy kész monológ arra a kérdésre,hogy „Mi van köztem és Hong Ki között?” S már így szálltam be Tae Woo autójába,hogy felkészültem a legrosszabbra .
- Bocsi,hogy sokat kellett rám várni! – kapcsoltam be a biztonsági övemet.
- Semmi baj!- és már indult is velünk a fekete BMW.
Ennyi volt az utolsó mondata hozzám,nem kérdezett,nem mondott semmi,ha beszélt csak munkáról beszélt,elég kínosnak éreztem a csendet,ami egész nap felettünk gomolygott.Néha furcsán nézett rám,de a harmadik ilyen furcsa összenézésnél már nem bírtam tovább.
- Hong Ki-val csak barátok vagyunk!
Látszólag meglepte,hogy felhoztam az egészet.
- Értem! Akkor még van esélyem!?
- Ehhhhh? – nyújtottam előre a nyakam meglepődve.
- Csak vicceltem! –nevette el magát meglepettségemen.
- Nem tudom,hogy hogyan lettünk barátok , ez egy hosszú történet.De ugye nem mondod el senkinek? Nem akarok hírverést.
- Nem! De meg kell ígérned valamit cserébe.
-Hallgatlak…
- Holnap menjünk ki terepre fényképezni.
- Oké! – egyeztem bele a másnapi programba.
Így, hogy elmondtam Tae Woo-nak ,hogy Hong Ki-val csak barátok vagyunk,sokkal könnyebben ment el a nap és mikor hazaértem egy egész falka fogadott,pontosabban az FNC felfedezettjei és a lakótársaim.
- Noona! Ünnepeljünk! – emelte felém sörös korsóját a kicsi Shin.
- Kösz nem! Elég volt a tegnapi!
- Miért ,mi volt tegnap?
- Kicsit megütött a pezsgő a bálon.
Nem mertem Hong Ki szemébe nézni és ő is kerülte a tekintetem, egyedül Hanako nézett rám sejtelmesen,miközben helyet foglaltam köreikben.
- Mit is ünnepelünk?
- Filmszerepet kaptam!
- Komolyan? Fő szerep vagy mellék szereplő?
- Mellék szereplő leszek,de már ez is nagy csoda,szerencsém volt ,hogy az iskolai előadás alatt a nézők között volt egy producer,aki felfigyelt rám. Az új évet már Hong Kong-ban töltöm!
- Ez igazán jó hír! Nagyon büszke vagyok rád!
- Akkor már ünnepeljük meg azt is,hogy találtam lakást és holnap már be is költözhetek!
- Mi? Ilyen hamar? Ne értsd félre,nagyon örülök neki,de mégis kicsit szomorú vagyok!
- Ne legyél az!
- Akkor is az vagyok…-pukkadtam…
- Majd meglátogatunk,ha hazajöttünk Indonéziából! –mosolygott felénk Jong Hoon.
- Ti is elutaztok?
- Igen! Holnap éjszaka!
Sírásra állt a szám,ahogy a Hanako ölében ülő húgomra néztem,mert ő sem lesz velem itt,mikor átlépünk az új évbe.
- Baj van? – kérdezte a Leader.
- Ühm.. Nincs. – hazudtam.- Akkor Min Hwan a nagy út előtt,holnap délután van kedved velem és egy kollégámmal elutazni picit terepre fotózni?
- Persze! Alig várom! Munka után akkor találkozzunk valahol.
- A vállalatot ismered?
- Nos… Akkor ki szeretne rament enni? –álltam fel és rátámaszkodtam az asztalra, várva a válaszokat,mindenki lelkesedett,kivéve Hong Kit,aki tegnap óta nekem furcsa és nem tudom a tegnap történtek miatt ilyen-e velem,vagy valami más problémája van.
- Tudom,hogy neked a könyöködön jön ki a ramen,de most azt eszed,ami van!
Vettem egy fordulatott és a konyhába vettem az irányt,most nem tudtam arra fogni a sírást,hogy csíp a hagyma,mivel nem aprítottam,mégis sírtam titokban, így a kontaktlencsémet is ki kellett venni. Mindenki itt volt tőlem pár méterre,mégis magányosnak éreztem magam,úgy éreztem,hogy a hangom senkihez nem ér el…
- Kész van? –jött oda Hong Ki,miközben én próbáltam leplezni a könnyeim,de nem ment.
- Már csak a tésztának kell megdagadnia!
Ott hagytam őket és elindultam egy kis sétára a friss levegőre.Pontosabban felmentem a tetőtéri lakásba és lenéztem a városra.Erről az oldalról semmi nem takarta a kilátást,így gyönyörű volt.Imádtam itt lenni.Beszívtam magamba a friss levegőt és próbáltam kiűzni a fejemből a gondolatokat.Reggel óta a fejemben kavargott egy fura érzés Hong Ki-val kapcsolatban és nem tudtam hova tenni.
- Minden rendben?
Meglepődve néztem hátra a nyakát behúzó férfira,aki a hideggel harcolt.
- Igen! Csak kijöttem levegőzni.
- Miért sírtál?
- Nem sírtam Hong ki!
- Láttam! –mosolygott rám,miközben a korlátra támaszkodott.
- Csak kicsit magányos vagyok!
- Értem… Én is az vagyok!
- Te? – én inkább megfordultam és nekitámaszkodtam a korlátnak.
- Egy kicsit igen,de ez változó nálam. – ő is megfordult és immár ketten támasztottuk a vasrudat.
- Ha már itt vagyunk és tudunk beszélni… Ugye nem történt semmi különös tegnap este?
- Nem emlékszem rá!
- Az a baj,hogy én sem,csak hogy… - elharaptam a végét a mondatnak.
- Arra még én is emlékszem…
- Nem hiszem,hogy csináltunk volna valami butaságot.
- Arra vagy kíváncsi megcsókoltalak-e?
- Ehh? –lepődtem meg a közvetlenségén.
- Nem tudom álmodtam-e,de lehet hogy nem…
- Mi? Mi? Mi? Én nem emlékszem ilyenre… -löktem el magam a korláttól és teljes hiszti tört rám.
- Nyugi ,csak vicceltem! De azért jó volt látni a kétségbeesett arcod!
- Úgy beszélsz velem,mintha puszi pajtások lennénk.- rúgtam bokán.
- Auu,te szadista nő… -szisszent fel.
- Ha mégegyszer játszadozol velem a fejedre kapsz!-indult el felé a kezem,de ő megfogta a csuklóm és közelebb húzott magához.A nagy barna szemei rabul ejtettek és nem tudtam tőle szabadulni.
- Olyan szép szemed van! –mondta szinte suttogva.A szemeiben ott láttam az egész égbolton ragyogó csillagképet,megfagytam és a légzésem is szaporább lett,ahogy az övé is,de ő csak tartotta a magasba a kezem és nem engedett.
- Szórakozol velem? –vettem erőt magamon és kirántottam a kezem az övé közül.- Mondtam,hogy ne tedd! –nyomtam egy „barackot” a fejére és otthagytam.
Bent a kis csapat a Rament két kézzel falta,öröm volt nézni,de az arcomon kiült zavart a barátnőm észrevette,mégsem szólt semmit.
Kétségek között forgolódtam egész este és egész nap azon a pár pillanaton gondolkodtam,ami lezajlott köztünk Hong Ki-val.Mikor a vállalat előtt Min Hwan-ra vártam már lecsillapodtak bennem a kedélyek.
- Bocsi,hogy késtem.-csapta be maga mögött a kocsi ajtaját és már futott is felém.
- Semmi baj! A kollégám is hamarosan itt lesz.
Alig hogy kimondtam már jött is felénk két kávéval a kezében.Arcán meglepettség látszott,és nem is számítottam másra.Átadta az egyik kávét és kezet nyújtott a kis maknae-nak.
- Kim Tae Woo vagyok! Gondoltam,hogy ismerős arccal fogok találkozni.
-Miért? –néztem fel rá. Sokkal magasabb volt,mint Min Hwan.
- Csak a tegnapi után már nem lepődöm meg.
- Meglepődtél valld be! –löktem oldalba vigyorogva.
- Igazad van! Tényleg meglepődtem! –ő is elnevette magát.
- Mehetünk akkor? – néztem Min Hwan-ra, aki bólintott egy nagyot!
- Ki vezet? Jujj de jó móka lesz! –tapsikoltam aprókat.
- Én! –mondta Min Hwan.
A kocsiban mellé ültem és meglepődve tapasztaltam,mennyire jól vezet és mennyire élvezi. Egy kis hegyi útra navigáltam a kis maknae-t,majd vidáman ballagtak utánnam a nehéz terepen,de mikor felértünk minden kincset megért a látvány. Alig hogy felértünk elkezdett esni a hó,ami a boldogságomat egy fokkal fentebb emelte.
- Elfáradtatok fiúk?
- Gyönyörű ugye?
- Ühm…
- Régen voltam itt! Nyáron is gyönyörű,sokszor voltam itt,de ez a második alkalom,hogy havas tájat látok és még a hó is elkezdett hullni. Olyan boldog vagyok.-kitartottam mindkét tenyerem,amiben a hópelyhek szépen elolvadtak,de még így is csodás volt.
- Min Hae! Nézz ide! – Minari felém tartotta a fényképezőgépet és elkattintotta! Így született meg az első kép, amit a hegyen készítettünk.Amint a nap lemenő félben volt rámtört egy furcsa érzés,hogy hamarosan egyedül maradok!
Hanako már biztos elvitette a holmiját az FT ISLAND gépe pedig hamarosan indul Indonéziába.
Tae Woo-t kitettük a vállalatnál, Min Hwan pedig hazavitt.
- Köszönöm! Jól éreztem magam!
- Én is nagyon jól éreztem magam! Vigyázzatok magatokra Indonéziában.Magányos leszek nélkületek! Majd írok nektek twitteren! –nevettem el magam!
- Komolyan? Akkor majd megnézem!
- Minnie néven vagyok!
- Ahh akkor téged követett be Hong Ki,ami egy kis kérdést vetett fel az emberekben.
- Kérdést?
- Tudod ilyenkor mindig az a kérdés,hogy „ ki ez a csaj,hogy Oppa követi?”
- Ja… de ugye semmi gond nincs belőle?
- Ohh,dehogy,ne légy ideges,majd én is követni foglak!
- És az nem fog újabb kérdést vonni maga után?
- De… lehet- mosolygott rám huncutul a volán mögül,én pedig fejrázva,de nevetve hagytam el az autót.
- Jó utat! – néztem be még egyszer a kocsi ajtón,mielőtt becsuktam és már rohantam is be. Hanako már indulásra készen állt és megkért,hogy nézzem meg a lakást,nem mondhattam nemet,bár nem akartam,hogy elköltözzön,mégis tudtam,neki van igaza,és ha ő egyedül akar lakni,akkor ebben nem gátolhatom meg. Persze látta rajtam,hogy szomorú vagyok és magyarázni kezdte,hogy ez nem azt jelenti,hogy elválunk egymástól és, hogy rengeteget lesz a lakásomon,mert nem bírja ki nélkülünk,csak így kényelmesebb neki a munka szempontjából.Mikor a lakáshoz értünk sikeresen feldolgoztam a történteket ,de akkor még nem tudtam,hogy hogyan is fog alakulni az új esztendő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése