12. fejezet! Álmunkban sem gondoltuk volna...

Próbáltam olyan gyorsan elrendezni a munkámat,amilyen hamar  csak tudtam! Nagyon szerettem a kötetlen munkaidőmet és amint végeztem már rohantam is az óvodába Eun-a-ért! 

Az ajtóból néztem ahogy  a húgom a szőnyegen játszik a barátaival és eszembe jutott,mennyire rossz lehet neki anya nélkül,és még én is hanyagolom mostanában…

Ahogy meglátott rögtön odarohant hozzám.

- Unnie! Ideértél? 

- Megígértem,hogy jövök! 

- Mindig késni szoktál! – fújta fel az arcocskáját,mint egy durcás kölyök.

- Most sikerült befejeznem hamar a munkát! Pakold össze a játékaid én addig telefonálok egyet apának. 

- Ühm! - bólintott egy nagyot és elrohant én pedig tárcsáztam.

- Apa? Azt szerettem volna kérdezni,hogy holnapra lehetne egy szabadnapom? El akarom Eun-a-t vinni szórakozni,mert mostanában nem volt velem. Sokat jelentene neki,úgy gondolom,hiányzik neki anya így szeretnék vele tölteni egy kis időt. Amúgy is minden munkámmal kész vagyok,és nem vagyok elmaradva semmivel. - hadartam el apámnak,nem hagytam,hogy megszólaljon,míg én el nem mondom,azt amit szerettem volna. 

- Rendben! – adta a választ! – Ott van Eun-a? 

- Mindjárt jön!- és végszóra oda is rohant hozzám- Már itt is van.

- Add át a telefont neki.

- Rendben! – vettem el a fülemtől. - Eun-a ,apa akar veled beszélni. - adtam át a telefont a húgomnak,akinek a kezében a nagy készülék majdnem elveszett,de aranyosan a füléhez tette.

- Szia apa. –mondta,majd csend lett. –Értem… De én nem akarok!- mondta még és nekem fogalmam nem volt miről beszélnek. – Hát… akkor jó! –majd visszaadta  a telefont. 

- Hallo? –szóltam bele,mert nem tudtam,hogy apám ott van e még a vonal túlsó végén.

- Jövőhónapban Eun-a nálam lesz pár napra… És új évkor is.

- Miért? –lepődtem meg,mert soha nem foglalkozott vele.

- Mert az én lányom és szeretném ha nálam lenne. - intézte el ennyivel a dolgot és le is rakta.

 Fejemben  olyan gondolatok cikáztak hogy : „ és én nem vagyok a lányod?” „ Velem mi lesz?”  ,csak bámultam a süket telefont,és elmélkedésemből  Eun-a húgom ráncigálása ébresztett fel. Lenéztem rá  és mosolyogtam. 

- Menjünk haza! – mondtam,hiszen már 2 óra is elmúlt. Vettem neki egy nyalókát,aminek nagyon örült. Odakint hideg volt,a leheletünk fehér volt,így jól beöltöztettem.

- Unnie? –nézett fel rám,ahogy hazafelé sétáltunk.

-  Répafej,most már mindig velünk marad? 

- Nem,csak addig,amíg kifestik a házát,azután hazamegy.

- Kár…- tört le. - Nagyon szeretem őt! – mondta óriás mosollyal az arcán. 

- Tudom! De ott lesz a szomszédban.

- A barátaim nem hitték el nekem,hogy ott lakik nálunk. - hirtelen megijedtem,mi lesz,ha kiderül,hogy velünk él együtt? Meg kellett tennem az óvintézkedéseket.

- Eun-a!- guggoltam le elé. - Tudod ő egy nagyon híres ember és elég hihetetlen hogy velünk lakik… még nekem is- suttogtam el a végét. - Tudsz titkot tartani? – vidáman bólogatott. – Legyen ez a hármunk titka,hogy mi együtt lakunk! Rendben? 

- Ühüüüm!- miután vidáman rábólintott a közös kis titkunkra picit talán megnyugodtam. Nem hiányzik,hogy miattunk Hongki valami bajba keveredjen. Eun-a-nak ezek után rossz kedve lett és nem igazán tudtam semmivel sem felvidítani,míg nem eltervezte,hogy táncoljunk,de az egy órás gyurmázás után már nem volt hozzá kedvem,viszont Eun-a nagyon szeret táncolni így belementem. Olyan régen táncoltam,hogy amennyire nem volt hozzá kedvem,annyira élveztem ezt a röpke fél órát,amit a húgommal ugráltam. Az alattunk lévő lakó biztos nagyon örült nekünk,és még szerencse,hogy nem papírból vannak a falak…

- Unnie! –rángatta a pólóm Eun-a.

- Hmm? –néztem le rá,de csak mutatott egy irányba és ahogy arra néztem 5 röhögő fejet láttam magam előtt. Szégyenemben a tenyerembe temettem az arcom. Kikapcsoltam a zenét és megérkezett Hanako is.

- Nem mennétek beljebb? Nem lehet tőletek bejönni! – ripakodott rájuk,akik szép sorban vették a kabátjukat a cipőjük kíséretében.

- Miért álltok itt? –nézett vissza rájuk,ahogy  felém közeledett.

- Nem akartuk zavarni Min Hae aerobikját. - mondta Seung Hyun,amin Hongki elkezdett röhögni.

- Most miért piszkáljátok? Tök aranyosan táncolt!- mondta Min Hwan.

- Aijh! Felejtsétek el! – legyintettem.

- Nem tudom! –nevetett a markába Hong Ki amivel csak felbosszantott.

- Hidd el a tiéd viccesebb! –mentem a konyha felé,de félúton megálltam a válaszát hallva.

- Nem igaz! Mi tök jól táncolunk! 

- Ha kabaréról van szó és meg akarjátok nevettetni az embert,arra tökéletes,de egyébként csak  Min Hwan tud köztetek táncolni. - mondta Hanako,aki rögtön a pártomra állt.

- Én?- mutatott magára a kis maknae.

- Azért a Japán kedvenceinktől messze álltok! – Hanako-val összenéztünk és egyszerre jöttek ki belőlünk a szavak: 

- Grand Canyon! –Olyan jól szórakoztunk ,hogy a fiúk nem tudtak semmi megjegyzést tenni,csak fülelni és a fejüket rázni. Végül pukkadva foglalták el a nappalimat.

- Mi nem táncos banda vagyunk! –magyarázta Jae Jin.

- Nincs ezzel semmi baj!- nyomtam a kezébe egy csésze teát.

- Köszi. -  mosolygott. –Min Hae már kérdezni akartam,hogy megadod a számod? 

- Hmm?- meresztettem ki a szemem. - Ahh… a telefonszámom?  

- A bankszámlaszámodra gondoltam és a hozzá járó kódra. - nevetett,amin én is elnevettem magam és a nagy nevetésben felém nyújtotta a telefonját … bepötyögtem a számomat. Hanako felé is nyújtotta,ő sem maradhatott ki. 

- Jae Jin telefonszám akcióba lendült! Az összes lány számát begyűjti. - piszkálódott Seung Hyun.

- Nem igaz! –  tiltakozott. – Általában ők adják meg a számukat…

- Tudjuk-tudjuk! –legyintett nevetve.

- Ha már a lányok így feljöttek,Hong Ki meg akartam kérdezni,hogy nem lesz abból nagy balhé,ha kiderül hogy 2 lánnyal egy gyerekkel és egy férfivel laksz együtt? 

- Miért derülne ki? – értetlenkedett.

- Én nem mondom senkinek! – védekezett Hanako.

- Azt tudom,de ma Eun-a mondta a barátainak,még jó hogy csak gyerekek és nem hittek neki.

- Mi nem aggódunk,te se tedd! –mondta egyszerűen Jong Hoon.

- Már szólni akartam Min Hae,ne ölj meg! –nézett rám kétségbeesetten Hanako.

- Mi a baj? 

- Jövő év elején elköltözöm! 

- Ezt nem teheted velem! – nyafogtam.

- Sajnálom Min Hae,de muszáj önállósodnom! 

- Megértem,de akkor is nagyon szomorú vagyok! Később beszélünk róla. - nem akartam most ezen rágódni,mert Eun-a is apánál lesz egy ideig,meg Hanako is elköltözik,nem akartam szomorú lenni.

- Menjünk pakoljunk be az edzéshez. - bementünk a szobába és a kis sporttáskába bepakoltuk a cuccaink.

- Hanako? –szóltam  utána még a szobában. - Tényleg elköltözöl? 

- Ne legyél szomorú,minden rendben lesz,csak pár utcára leszek és minden nap találkozni fogunk! –mosolygott rám.

- De ugye megígéred?  –mutattam rá durcás fejjel.

- Persze! –kaptam tőle egy óriási ölelést és egymás vállát átkarolva mentünk volna ki az ajtón,ha egyszerre kifértünk volna.

Ahogy kiléptünk az ajtón arra gondoltam,hogy a húgomnak van a legeslegjobb dolga,ugyanis öt hihetetlenül aranyos pasi csak vele foglalkozott  Seung Hyun gitározott neki,Jong Hoon az ölében fogta a többiek meg mosolyogtak és beszéltek hozzá.

- Seung hyun,te nem szakadsz el a gitárodtól? – de ő csak az arcához emelte a hangszert és simogatni kezdte becsukott szemmel ,vigyorogva.

- Örülök hogy ennyire örültök,de viszont nekem olyan hírem van,hogy míg Shin nem ér haza nem mehetünk sehova! 

- Nem baj! Addig jól elszórakozunk. 

- Répafej énekelj nekünk! 

- Répafej? – röhögtek a markukba a többiek.

- Minden Minnie hibája! 

- Minnie?- kerekedett ki Jong Hoon szeme,de én csak mosolyogtam rá,úgy ahogy általában szoktam.

- Nem! Minden az I hope-os korszakod hibája! –kontráztam rá.

- Ki mondta neki,hogy répafejem van? Hahh? – biccentett felém a fejével mérgesen.

- Én mondtam,de a mostani birka fejed se jobb! 

- Moa? –kiabált rám mérgesen mint egy kakas! Ha lettek volna szárnyai,talán el is szállt volna.Mit sem törődve az egésszel,mindenki hasát fogva nevetett.

- Nem baj! –húzta ki magát és megköszörülte a torkát. - Még így is helyes vagyok!  Igaz Eun-a? 

A húgom természetesen vadul bólogatott,de mi Hanakoval összenézve egyre gondoltunk és ki is mondtuk nevetve. 

- EGÓ!

- Aigoo! –sziszegett- Jól van! Elég legyen,hogy mindenki rajtam szórakozik! Énekeljük!  

Felismertem a dalt az „I knew from first sight” volt az. Min Hwan az asztalon dobolt,Seung Hyun gitározott,Jae Jin énekelt,Jong Hoon a húgommal bohóckodott a ritmusra,Hongki meg ide-oda dőlve várta a saját részét. A földön ültünk Hanako-val és nagyon élveztük a kedvenc bandánk mini koncertjét.

- Oppa vegyél el feleségül! –ugrott kishúgom Minari nyakába aki a zavarodottságtól azt sem tudta,hogy pislogjon vagy nyeljen. Annyira aranyosan belepirult a húgom „nyomulásába” ,hogy csak nevettem rajta. 

- Hee? –háborodott fel Hong Ki.- Nem azt mondtad,hogy az én feleségem leszel? 

- Oppa! Akkor Unniet ki veszi feleségül? – a lélegzetem is elállt annyira égett az arcom,Hanako is zavartan nézett rám.

- Nekem kellene? –nézett a vadul bólogató húgomra.

- Eun-a! Eun-a! –suttogtam legyintve.

- Oké,majd egy szép napon feleségül veszem. - kimeresztett szemeim, azt hittem,hogy rendellenesen deformálódnak a döbbenettől. Nem tudom mikor érkezett haza Shin,de csak akkor vettem észre,mikor picit meglökte Hong Ki fejét. 

- Ő az én feleségem lesz! 

- Kuss! –pattant fel Hanako!- Ő az én házastársam. -  próbálta menteni a helyzetet.

- Én csak vicceltem! –jelentette be Hong Ki. 

- Reméltem is! –fintorogtunk egymásra.

- Ha nem vesz el senki,akkor majd én elveszlek.

- Shin,igazán hálás vagyok az önfeláldozásodért,és azért is,hogy ennyire hiszel a jövőmben.

- Szívesen! – vigyorgott rám,amire már nem tudtam mit mondani csak hogy: 

- Mehetünk edzeni! – mindenki felállt és elindultunk felvenni a téli kabátot. - Shin sietünk haza! – intettem nekik az ajtóból.

- Vigyázzatok a lesifotósokkal.

Kiszöktünk és belefúródtunk Hanakoval a sálunkba,mert Shin bogarat ültetett a fülünkbe. Egészen addig stresszesek voltunk,míg be nem értünk a zárt edzőterembe.

Átöltöztünk,majd kimentünk a fiúkhoz,akik már rég  a bemelegítés közepén jártak.

- Ennyire lassúk lettünk volna? –nézett rám Hanako,amire csak vállat vontam. Egy ideig néztük a súlyt emelő Jong Hoon-t és mikor felénk mosolygott,rájöttünk nem ártana a szánkat becsukni.

- Nekem soha nem lesz esélyem egy ilyen pasinál! – mondta lehangolóan Hanako.

- Hanako! Ezerszer szebb vagy mint én! Nem akarom ezt hallani! Na menj és hódítsd meg! –löktem rajta egy picit indítás képen. Felültek a biciklire és tekerni kezdtek először csak lazán,majd láttam egész jól elbeszélgettek. 

- Nehéz? –mentem oda a súllyal küzdő Jae Jin-hoz,akit Hong Ki vidáman cikizett ki,amiért nem tudta megemelni.

- Neked biztos nehéz! –mondta Hongki.

- Hány kiló? 

- Csak 40 kiló. 

- Csak? – sértődött meg Jae Jin.

-  Megpróbálhatom? 

- Meghúzod magad,vagy elejted…- mondta.

Lehajoltam és megemeltem,nekem sem ment jobban mint Jae Jin-nak. De lány létemre azért felemeltem.

- Omo! –tátotta el apró száját Jae Jin.

-Ahh…- majdnem kicsúszott a kezemből,de Hong Ki ott termett és megtartotta mielőtt rá nem  ejtettem volna a lábamra.

- Mondtam,hogy ne erősködj,mert megsérülsz! De úgyse hiszed el nekem,míg nem történik veled valami. 

- Köszi…- suttogtam a szorosan előttem álló férfinak.

 Úgy gondoltam,hogy  inkább leülök a mangát olvasó Seung Hyun mellé.

- Látom te fejre gyúrsz! – nevettem. - Mit olvasol? 

- One Piece! – mondta és meg mutatta a könyv borítóját.

- Ahh…- tátottam a szám. - Akkor nem zavarlak.

-  Nem zavarsz! 

- Azért inkább elmegyek picit futni.- intettem neki.

Teljesen zavarodott voltam  így kellett,hogy a fejem kitisztuljon. Bekapcsoltam az MP3 lejátszóm és felmásztam a futópadra,míg a többiek az egyéb kondi gépeken szorgoskodtak. Min Hwan karján azért megakadt a szemem egy pillanatra,majdnem orra is estem. Megráztam a fejem és tényleg elkezdtem futni. Már teljesen leizzadtam,de még így is gyorsítottam a tempón. Kifáradtam és a térdeimre támaszkodva kapkodtam a levegőt.

- Jól vagy? – kérdezte Jae Jin.

- Ühm!- bólintottam lihegve.

- Nagyon lelkesen futottál…- erre a mondatra csak egy bíztató mosolyt küldtem felé.

- Ti végeztetek? 

- Részemről igen,de amint látod Hanako-ék még edzenek és Hongkiék is. 

Min Hwan és Hongki  felüléseket csináltak teljesen leizzadva csak egy kis atlétában. A látvány beszippantott,lehet a futás miatt,de egy pillanatra csak a két férfit láttam és egy idő után csak azt az egyet.

Mikor észbe kaptam,nem értettem az elmúlt pillanatokban mi is zajlott le bennem. Próbáltam rájönni,de nem igazán ment.

- Valami baj van? –jött oda lihegve Hong Ki egy törölközővel a nyakában.

- ahh.. Nincs semmi baj! – ráztam a fejem.

- Akkor jó! –kacsintott rám. 

„Ez meg mi volt?” 

Néztem utána,majd elrohantam az öltözőbe,és szerencsésen neki is mentem az ajtónak egyenesen fejjel.

- Auuu…- simogattam a helyét,majd rögtön tettem rá egy kis hideg vizet. 

- Bepirosodott…- konyult le a szám.- Egyébként meg hogy viselkedjek vele úgy,mint eddig,ha ilyeneket csinál? ajshh—mérgelődtem,a tükörbe,miközben letéptem egy adag kéztörlőt.

- Min Hae! Min Hae! –futott be Hanako. A  kifröcskölt vízen majdnem ő is elesett,úgy fogtam meg a karját. - Ezt nem fogod elhinni! –kapaszkodott belém.

- Mi az? 

- Nem fogod elhinni! –hadonászott vigyorogva a kezével.

- Mond már! – megköszörülte a torkát és teljesen nyugodt arckifejezésre váltott. - Direkt csinálod? –nevettem.

- Aha! – nevetett ő is. - Na szóval… Jong Hoon randira hívott! – nyögte ki visítva.

- Whááá – visítottam vele én is. – Komolyan? 

- Psszt! – tette a számra a kezét. - Még meghallja,hogy ennyire örülök. - nevetett nagyot.

- Igen,azt mondta: „ Lenne kedved velem vacsorázni valamikor?”  Ez randi ugye? Ugye az? –kérdezte tőlem izgatottan.

- Határozottan! –bólintottam nagyot. - Úgy örülök! 

- Én is! – ugrált aprókat de abba is hagyta rögtön. – Azért kicsit…na jó ,nagyon izgulok! 

- Nincs semmi gáz,szuper leszel! – bátorítottam a barátnőmet,most rajtam volt a sor. Az ő boldogsága rám is rám ragadt és boldogan mentünk haza. A fiúknak ugyan menniük kellett dolgozni,de mi szorgosan álltunk  és integettünk,míg el nem hajtottak. Hanakoval álmunkban sem gondoltuk volna,hogy egy napon közös programunk lesz az FT ISLAND tagjaival.