21.fejezet. Utálom a sportot.

3 hónap múlva…

 Az idő telt,de nem eredménytelenül. Rengeteget dolgoztunk,Tae Woo-val rengeteg vidám időt töltöttünk a vállalat falai között. Egyre ügyesebben fényképezett és túlesett az első önálló munkáján is,amit ma meg akartunk ünnepelni. Hanako kicsit magányos volt Jong Hoon nélkül és be kellett vallanom nekem is hiányoztak. Hanakonak nem mondtam semmit,hogy mi történt Hongki és köztem,mert a sok rágódás után rá kellett jönnöm,hogy mi valójában csak barátok lehetünk. Az ő világa és az enyém nem fér össze.
Mivel az idő elég melegre fordult elfelejthettem a kabátot és bátran hordhattam olyan ruhát,amilyet én akartam.
- Kölcsön adod azt a szoknyát,amit itt hagytál a múltkor? – néztem kérdőn a barátnőm felé,aki a húgomnak csinált vacsorát.
- Melyik szoknya?
- Az a piros fekete kis kockás…
- Ne is tudtam,hogy itt maradt,már mindenhol kerestem.
- Vissza akartam adni,csak mindig elfelejtettem.
- Nem probléma,használd csak nyugodtan.
- Köszi- futottam a szobám felé,ahol gyorsan magamra is öltöttem egy fekete harisnya kíséretében és egy fehér blúzzal. A hajamat magasan a fejem tetejére kötöttem és mivel randira mentem magas sarkú cipőt vettem fel.
- Woow! Nagyon jól áll,többet kellene szoknyát hordanod!
- Azt mondod? –néztem végig magamon.
- Ugye csajos akarsz lenni Tea Woo előtt? – húzogatta a szemöldökét.
- Őszintén? – bólintott egyet beszívott alsó ajkakkal. - Igen. –vágtam rá rögtön és el is tereltem a szót.
- Nem gond,hogy vigyázni kell Eun-a-ra ,míg Shin haza nem jön?
- Én ajánlottam fel! –mosolygott rám. – Egyébként is nem árt neked a kikapcsolódás az elmúlt pár hónapban a munka volt és Eun-a! Érezd jól magad!
- Jó volt Eun-a-val lenni,hisz az én felelősségem lenne…
- Ne kezdj el érzelgősködni,inkább menj,mert elkésel.
- Rendben. - odarohantam a kishúgomhoz,az arcára nyomtam egy puszit és már ott sem voltam. - Viselkedj jól! –kiabáltam még vissza rakoncátlan húgomnak,aki szinte mindenki hátán képes kimenni. Az elmúlt hónapokban új pohárkészletet és szőnyeget is kellett vennem,mert szerencsésen összetörte őket a fehér szőnyeg meg a vízfesték áldozata lett. Próbáltam én kitakarítani,de mindhiába…
Már szürkület volt és a kora esti levegő jól esett. Vidáman ballagtam a megbeszélt helyre,ahol Tae Woo-val találkozom. Onnan autóval mentünk a moziba,ahol egy nagyon idióta vígjátékot néztünk meg rengeteg nevetéssel…Nem győzte megdicsérni a öltözékem és sokszor mondta,hogy milyen szép vagyok,amibe mindig fülig pirultam. Vacsora után,hazavitt és be invitáltam egy teára.
- Szia Minnie! –kiabált rám fülig érő szájjal rég látott barátom Hongki. Shin egy óriási szendvicset majszolt és úgy ültek ott,mint a régi jó barátok.

- Hol van Eun-a?
- Apád elvitte.
- Már megint? – s ekkor lépett be az ajtón az addig a cipőjével bajlódott gyakornokom. Rögtön lefagyott a társaság arcáról a mosoly. Udvariasan köszöntötte őket ,míg én hellyel kínáltam.
- Azonnal hozom a teát. - Ahogy Tea Woo leült,Hong Ki felállt. Örültem,hogy láttam,új frizurája volt,ami nagyon jól állt neki ,mert sokkal férfiasabb volt.
Gyors feleszmélés után a konyhának vettem az irányt ,hogy elkészítsem a teát. A hátam mögötti csend szúrta a hátam így próbáltam a lehető leggyorsabban elkészíteni. Amint feltálaltam a forró italt és leültem közéjük a szemek mind rám tapadtak,de csak egy száj mozdult meg.
- Jó volt a film? –érdeklődött Shin.
- Igen,nagyon élveztem.
- Jó lenne minden nap mozizni,de holnap munka…
- Kemény napunk lesz a holnapi 3-om fotózással és a konferencia tárgyalással,amin neked is kötelező ott lenned.
- Semmi közöm a reklám részhez. – vigyorgott tiltakozva a munkatársam.
- Nem baj,nem akarok egyedül szívni,így te is fogsz!
- Micsoda kedvesség… - nevette el magát. - Köszönöm a teát én akkor megyek is.
Kikísértem az ajtóig és amint kinyitottam az ajtót Jong Hoon épp édes csókot nyomott Hanako ajkaira. Megköszörültem a torkom,mire gyorsan elválltak egymástól fülig pirulva,.
- Ne zavartassátok magatokat,már itt se vagyok!.- Lépett el mellettük Tae Woo és integetve távozott.
Visszamentünk a lakásba és elterveztem,hogy egész este punnyadni fogok a laptop előtt,de a fiúk új programot találtak ki nekünk. Kitalálták,hogy menjünk el focizni picit,persze Hanako kérlelt,hogy menjek vele,ne ő legyen az egyetlen lány a 3-om fiú mellett. Nem bántam meg,hogy velük tartottam élvezettel néztem,ahogy a 3-om fiú cselezget és Hongki hősiesen védi a kaput.
- Jöttök? –nézett ránk a Leader .
A barátnőm Hanako,mindig is sportos alkat volt,velem ellentétben így könnyen kapura talált,még ha nem is focizott soha. Persze én ujjongva visítottam,mikor betalált a hálóba. Én következtem és féltem,hogy mi lesz ebből,mert az iskolában ugyan sokat játszottam,de volt pár lány,akit a gyengélkedőre kellett vinni,mert a fejüket érte a rúgás. Mindig nyíl egyenes lövéseim voltak és semmi érzékem nem volt a focihoz,de megpróbáltam .
- Min Hae ,ne úgy mint a suliban!- kiabálta piszkálódva Shin.
- Kac-kac. Inkább feléd rúgjak?
- Mentsen meg tőle az Isten! –vetett viccesen keresztet.
- Miért? – pislogott Hongki,de akkor már elrúgtam a labdát és az érkezés nem volt olyan szerencsés… ettől féltem. A labdát teljes erőmből Hongki legérzékenyebb pontjának rúgtam,aki helyben összeesett. Rohantam felé,de nem tudtam semmit sem érte tenni,csak leguggoltam mellé a vállát megfogva és azt hajtogatva,hogy sajnálom…
- Mit csináljak? Nem volt szándékos.– estem kétségbe.
- Auu… - nyöszörgött Hongki az ölét fogva. Arcom teljes lángban volt,azt sem tudtam mit csináljak,csak a labdát szorongattam a kezemben.
- Hozzatok kötszert! –kiabálta el magát Shin,amivel felidegesített és a fejének dobtam a labdát.
- Hjaaaaa…- néztem a földön fejét fogó fiúra.
- A fejem…
- Szerencsés vagy! Cserélünk?
- Inkább a fejem fájjon köszi…- fetrengtek mind a ketten a tornaterem padlóján.
- Én is így vagyok vele…- fogta még mindig becsességét térdelve.
- Menjünk haza inkább! – Az én arcomról majdnem leégett a bőr,de a két másik társunk igazán jól szórakoztak rajtunk. Nagy nehezen felálltak és hadirokkant módon távoztak a tornateremből. Meg se mertem szólalni a kocsiig. Szerencsére mire odaértünk már látszólag nem fájt neki. Beültem hátra Shinnel és csendben voltam.
- Nem gond haver,majd meggyógyítsa a barátnőd. - erre a kijelentésre kapott egy nagy taslit.
- Kéznél vagy!- néztem rá szigorú tekintettel.
- Noona! Annyira kegyetlen vagy! Nem mondtam semmi rosszat.
- Ajshh…- emeltem újra a kezem.
- Nincs is barátnője. - jelentette ki a Leader,mire Hongki csúnyán nézett zenész társára.
- Mi Van? Úgy tudtam hogy még új év előtt szakítottál vele nem?
- De!
„új év előtt” Ez a kérdés foglalkoztatott és előttem voltak a 3 hónappal ezelőtt történtek,biztos ezért volt annyira feszült? Tapintatosabbnak kellett volna lennem vele,de nem tudtam a szakításról…
Shin-t kitettük egy kávézónál ,mert várta a barátnője és én is kértem Jong Hoont, hogy tegyen ki.
- Itt jó lesz? –taposott a fékre.
- Ühüm…
Kiszálltam és Hongki is kiszállt. Kérdőn néztem rá…
- Elkísérlek.
- Nem szükséges…
- Majd beszélünk! Mulassatok jól! –paskolta meg a kocsi tetejét,miközben kissé behajolt az ablakán. Elhajtottak és én elindultam a kivilágított utca részen.
- Mostanában sokat foglalkozik apád Eun-a-val.
- Ez jó dolog nem?
- De,de az nem hogy te úgy érzed,hogy téged nem szeret.
- Ezt honnan veszed?
- Nyitott könyv vagy!
- Nagyot tévedsz,ha azt hiszed,hogy ismersz. Amit mutatok nem mindig az ,amit érzek.
- Szóval akkor te naponta megjátszod magad?
- Nem! Csak amit nem szeretném,hogy tudjanak mások,azt nem éreztetem. Te nem ezt csinálod minden nap?
- Jobban belegondolva van benne igazság ,de ez sokszor nehéz…Mindig jó pofát vágni mindenhez,pedig belül nem így érzed.
- Nehéz,de végül is ez egyfajta önvédelem. - mosolyogtam fel rá,miközben a macskaköves úton egyszerre raktuk előre a lábunkat.
- Oppa? – kiabáltak utánunk még elég távolból.
- Hong Ki nehogy hátranézz… Fussunk!
Én ajánlottam fel a futást és ő kapta el a kezem futásnak eredve. Nem tudtuk merre megyünk,csak futottunk. Egyszer néztem csak hátra a lányok akik 3-an voltak,le voltak maradva tőlünk így elbújtunk egy sötét kis sikátorba,ahol a sötét eltakart minket. Egy hirdetőtábla mögé bújtunk,Hong Ki a falnak nyomott még mindig fogva a kezemet.
- Szerintem már elmentek… Ne haragudj,hogy elráncigáltalak.
- Még szerencse, hogy átcseréltem a cipőm. - bambultam a mellkasát. - Hong ki?
- Hmm?
- Elengeded a kezem?
- Ohh… Észre se vettem,ne haragudj. - rántotta el a kezét elpirulva és hátralépett.
- Mehetünk akkor? –néztem rá.
- Azt hiszem…- vakargatta a fejét.
Csendben sétálgattunk apám házáig,apám és köztem a feszültség érezhető volt,ahogy a nappaliban ültünk.
- Már azt hittem,megkérni jöttél a lányom kezét.
- Apa!! Nem! – nagyon zavarba ejtő volt ,hogy apám azt hitte,hogy Hong ki a barátom,így úgy gondoltam magyarázatot követel.
- Apa… Hong ki csupán egy barát,semmi több!
- Ahhoz képest elég sokszor van veled.
- Mert barátok vagyunk!
- Attól én még betartom az ígéretem és vigyázok rá Uram.
Apám bólogatása,ahogy Hong ki szemeibe néz kínos volt és legszívesebben elástam volna magam.
- Tudok vigyázni magamra. - szorítottam össze a szám.
- Rendben akkor ezt megbeszéltük . Ja és Min Hae a jövőben változások lesznek készülj fel rá,mert nem lesz könnyű.
- Rendben!
Mint minden beszélgetésünk ez is a munkával zárult. Már fél 10 is elmúlt ,mire hazaértünk. Hong Ki egész úton az ölében cipelte a fáradt húgomat,aki időközben elaludt. Lerakta az ágyában és így szólt:
- Olyan kis ártatlan.
- Annak látszik! –mosolyogtam.
- Jól nevelted Minnie. Nagyon jó anyuka lesz belőled.
Az, ahogy ezt a pár szót hallottam tőle,könnyeket csalt a szemembe.
- Köszönöm! – mondtam eltorzult hangon szipogva.
Bár mindig vitatkozunk és semmiben nem értünk egyet ,mégis ő az aki pár szóval lendületet ad az életemnek.

20. fejezet! Majdnem elvesztettem az eszem.

Hong Ki idegesen fújtatott,ideiglenes ágyam mellett.
- Jobban vagy?
- Sokkal jobban! Köszönöm. - rám sem nézett,csak térdelt tovább a kanapé mellett. - Olyan zavaros minden. Nem értem,hogy mi történt.
- Ne akard,hogy elmagyarázzam.
- Most mérges vagy?
- Igen! –ordított rám,mire én összerezzentem a pohár tejjel a kezemben.
- Nem! Vagyis egy kicsit… Minden annak a fickónak a hibája. Hagyod,hogy kihasználjon és ezt utálom!
- De téged miért érdekel,hogy mit csinál velem? Egyébként is,Tae Woo egy aranyos, kedves férfi,aki nem tenne velem semmi rosszat.
- Akkor szaladj utána! –legyintett mérgesen az ajtó felé.
- Jó!- pattantam fel. - Megyek! – Én is nagyon mérges lettem,mert bár az alkohol elpárolgott a szervezetemből,de a fejemben még mindig ott volt a gőz,csakhogy nem a Soju-tól.
- Minnie! Most hová mész?
- Természetesen Tae Woo után!
- Ne csináld,csak miattad jöttem haza.
Ledöbbentett a kijelentése… ’csak miattad jöttem haza’ úgy vízhangzott a fejemben,hogy nem tudtam tőle gondolkodni. Csak bámultam a földet és nem fordultam meg.
- Még van fél óra az évből,veled akartam tölteni…
„ Miért csinálod ezt velem?”- kaptam fel a fejem gondolkodva. Ránéztem,de ő nem produkált semmilyen arckifejezést,én mégis úgy éreztem,mintha most szerelmet vallottak volna nekem így odamentem hozzá és a tenyerem szorosan a szemére tapasztottam,hogy ne lásson semmit.
- Most mit csinálsz? – Lassan közeledni kezdtem felé,az arcomon már éreztem szapora légzését ,tudtam,hogy nem helyes,amit csinálok és talán az Isten is úgy akarta,hogy ne történjen meg,mert megcsörrent a telefonom. Hátrahúztam a fejem és levettem a kezem a szeméről. Az arca kipirult,és úgy állt ott,mintha tényleg megtörtént volna,de nem történt meg,aminek örültem is, meg nem is,vágytam a csókjára,mert amit mondott elgyengített és nem tudtam mi lenne a helyes. De már tudom és azt is tudtam,hogy ő ugyanúgy érezte a gyors légzésem,ahogy én az övét,és talán vadul dübörgő szívemet is hallotta.
A telefonomból a Ketsuraku Automation szólt a One Ok Rock-tól ,de én hagytam,hogy csörögjön,csak hátraléptem és néztem Hong Ki szemébe,ahogy ő is az enyémbe, talán egy fél percen keresztül,mire elhallgatott a telefonom,de újra meg is szólalt. Úgy emeltem a fülemhez,hogy nem néztem ki keres.
- Hallo? –tűrtem barna hosszú hajam a fülem mögé. Hong Ki feszülten állt egyhelyben és nem mozdult csak nézett,míg ki nem mondtam azt a mondatot,hogy:
- Minden rendben Tae Woo,semmi bajom! – Láttam Hong Ki-n,hogy végre „felébredt” és ekkor elhaladt mellettem. Nem tudtam,miért utálja ennyire Tae Woo-t,de nem volt a szíve csücske,abban biztos voltam.

- Nem haragudj rám az előbbi miatt! Nem volt semmi hátsó szándékom!
- Tudom,semmi baj. Felejtsük el!
- Én komolyan mondtam,hogy kedvellek Min Hae!
- Én is kedvellek Tae Woo,de nem úgy,ahogy azt te szeretnéd.
- Esélyem sincs?
- Barátok vagyunk Tae Woo,nekem ez olyan kínos! Hogy fogok így a szemedbe nézni holnap?
- Úgy ahogy eddig! Ez semmin nem változtat,csupán csak annyit akarok megtudni, van-e esélyem?
- Esély az van,de nem tudok neked ígérni semmit.
- Nekem ennyi elég,ezzel már boldog vagyok!
- Nem beszélhetnénk meg ezt holnap? – túrtam a hajamba,kezdtem nagyon ideges lenni,mert nem tudtam,mit mondjak Tae Woo-nak,akit nem akarok megbántani,és a barátja is akarok maradni.
- Azt hiszem már mindent megbeszéltünk,már csak egy kérdésem lesz hozzád,de akkor azt majd holnap…
- Ühm… - bólintottam,de ő ezt nem láthatta. - Jó éjt és Boldog Új évet!
- Neked is…
A telefonom elnémult és én a levegőt,amit eddig szinte bent tartogattam,egyszerre engedtem ki.Hong Ki a konyhában ügyködött valamit,ha jól láttam szendvicset csinált,de tudtam,az egész beszélgetést hallotta.
- Meggyújtjuk a csillagszórókat a tetőn? Még van 10 percünk! – léptem be a konyhába és a falnak vetetem a hátam.
- Egyél! –nyomta a kezembe a szendvicset a másikba pedig beleharapott egy nagyot és a táskájába kezdett el kutatni. A szendvicset gyorsan megettem és még teli szájjal guggoltam le mellé,megnézni,mit is keres annyira.
- Mit csinálunk? – nyeltem le az utolsó falatokat.
- Megetted? – nézett rám.
- Ühüm.- bólintottam vigyorogva. - Köszönöm!
- Akkor menjünk.
- Hova?
- A tetőre…- nézett vissza rám,miközben a kabátjainkat tuszkoltuk magunkra,nem is mondtam neki semmit,csak követtem a csípős hidegbe.
- Jajj,de hideg van! – leheltem a kezem felérve a tetőre. Rögtön letekintettünk a havas tájra,ahol annyi autó cikázott a távolban és a város fénye csodálatos volt.
- Már csak 5 perc van az évből Minnie. Kívánj valamit.
- Mit kívánjak?
- Amit szeretnél,hogy teljesüljön a következő évben.
- Te is kívánsz? – néztem fel rá pislogva.
- Igen,de mire befejezed a csipogást,átlépünk a következő évbe.
- Miért neked 5 percbe telik,hogy kívánj valamit?
- Nem,de már csak 3-percünk maradt. Ja és el szerettem volna mondani,hogy 3 hónapra Japánba megyünk!
- És ezt ebben a 3 percben kellett elmondani? –ordítottam rá. - Nem ért volna rá később? – rosszul esett a kijelentése,de örültem neki,hogy elmondta és nem úgy megy el,hogy el se köszön,aranyos volt tőle és valószínű nagyon hiányozni fog.
- Csak azt akartam,hogy tudd! Miért kell rögtön kiabálni? – Még az év végét is kihasználtuk és az év végének az utolsó 2 percét,hogy összevitatkozzunk,valami nagy hülyeségen és ahogy ez eszembe jutott elnevettem magam.
- Most mi olyan vicces?
- Már az utolsó percben vagyunk! Akkor kívánjunk. – Gyorsan meggyújtottuk a csillagszórókat és szemünket becsukva kívántunk,azt nem tudom,hogy Hong Ki mit kívánt,de én azt kívántam,hogy a következő évben is legyenek mellettem a barátaim és legalább annyit nevessünk,sőt,még többet ,mint ebben az évben.
Az óra elütötte az éjfélt és előttünk a távolban felgyúltak a fények,tűzijáték formájában. Tökéletesen lehetett látni a messzi Han folyónál.
- Hong Ki nézd! – löktem meg a még mindig becsukott szemű fiút és nevettem,mert valószínű még mindig a saját kis kívánságát fejtette ki magában. Rám nézett,én pedig mutattam a fények felé.
- Tök jó! Még tűzijátékot is kapunk.
- Boldog új évet,te kis majom!
- Most miért sértegetsz?
- Szerettem volna az új évet úgy kezdeni,ahogy befejeztük.
- Nem emlékszem rá,hogy sértegettelek volna…
- Nem is mernéd…- nevettem
- Ez igaz…- fintorgott és néztük tovább az eget.
- Boldog új évet Minnie. – karolta át a vállam bal kezével ,mintha haverok lennénk.
- Nem is vagy majom! – mondtam elpirulva.
- Tudom. - Úgy nevetett,ahogy szerettem,azzal az igazi Hongkis nevetéssel.
- De az arcod még mindig nagy!
- Ezt kikérem magamnak!
- Ebben az évben is szélesíteni kell az ajtót,mert ez csak rosszabb lesz.
- Beszóltál? – engedte el a vállam hírtelen. - Ezért megfizetsz. - Kergetni kezdett a tetőn és nem kellett sokat futkároznom,hogy egy jégdarabon el ne tanyázzak,pont a fenekemre.
- Jól vagy? Komolyan mondom ilyen két lábon járó szerencsétlenséggel se találkoztam még soha.
- Ki is az, aki sérteget? – fogtam meg kinyújtott kezét és felálltam.
- Fájt? – húzta a száját.
- Nem,azért jajgattam,mert olyan jól esett. - túrtam a zsebembe a tetőtéri lakás kulcsáért. Belépve ledobtuk magunkról a cipőt és rögtön megtámadtuk a fűtőtestet,mert nagyon hideg volt odakint. Hong ki-nak nem volt szerencséje,mert éppen csörgött a telefonja,mielőtt a kezét felmelegíthette volna.
- A francba lefagyott az ujjam. - kutatott a kabátja zsebében és rögtön a füléhez is emelte.
- Hello Jong Hoon… Én,most itthon vagyok Szöulban. –mivel a beszélgetés felét nem hallottam,nem tudom mit mondhatott neki a Leader.
- Most Minnie-vel vagyok! –nézett rám nagy szemeivel. - Majd megbeszéljük. Várj egy kicsit. - vette el a fülétől a telefont és rám nézet kérdőn.
- Hol találok papírt és ceruzát?
- Az íróasztal felső fiókjában.
Kutatni kezdett a fiókban,időzött egy sort ,majd írni kezdett. A kanapé hívogatott magához és engedtem a kísértésnek,felültem és a lábamat magam alá húztam. A fűtést kicsit fentebb vettem,hogy jó meleg legyen a szobában.
- Minnie?
- Hmm?
- Te a rajongóm vagy? –ült le mellém a kanapéra.
- Mi ez a hírtelen érdeklődés?
- Úgy értem,primadonna vagy?
- Igen az vagyok! –vallottam be,de nem értettem ,miért kérdez tőlem ilyet,szerintem ez eddig is egyértelmű volt számára,de még soha nem kérdezett rá konkrétan.
- Kérdezhetek tőled valamit?
- Attól függ mi az!
- Emlékszel a rajongói cuccokra a lakásomon és arra a rajzra,amit mutattam neked?
- Ig…- hallgattam el,mert ekkor esett le,hogy meglátta a fiókomban a rajz fénymásolt változatát. A tenyerembe temette az arcom,nem bírtam a szemébe nézni.
- Te írtad azt a levelet?
- Az már rég volt,nem táplálok feléd érzéseket, amúgy is a levélben is csak annyit írtam,hogy csodállak és nagyra becsülöm a munkád. Ez nem azt jelenti,hogy szerettelek. - próbáltam menteni a menthetőt. - Hisz nem is ismertelek…
- Akkor ugye mi csak barátok vagyunk?
- Igen Hong Ki,ne aggódj! Nem fog beléd szeretni egy primadonna. - mosolyogtam rá. - Ne rontsuk el az új évet ,olyan dolgokkal,amiknek nincs értelme.
- Oké. – bólogatott beszívott ajkakkal.
- Inkább azt mond meg,mikor mentek Japánba?
- Holnapután.
- Akkor nem sokat lesztek itthon.
- Nem,csak,míg holnap levezényelek egy műsort.
- Már fúrta az oldalamat valami,amit megkérdezek. Miért vagy ellenséges Tae Woo-val?
- Egyszerűen nem szimpatikus! –rántotta meg a vállát- És nem bízom meg benne. Plusz megígértem apádnak,hogy vigyázok rád.
- Mikor ígértél ilyet az apámnak és miért?
- A múltkor én nyitottam neki ajtót és azt hitte én vagyok a barátod,mire megkért,hogy gondoskodjak rólad.
- Ez ciki…- csaptam fejen magam.
- Nem inkább arra számítottál,hogy kiveri a balhét,amiért egy férfi van a lakásodon?
- Most hogy mondod,elég szokatlan tőle…
Töprengtem el és ennyivel abba is maradt ez az érdekfeszítő téma…

Másnap ugyanúgy menni kellett dolgozni és Tae Woo szemébe néznem,de a vártnál sokkal egyszerűbb volt,ellenben arra a kérdésre választ adni,hogy elmegyek-e vele egy randira,ez már sokkal nehezebb volt,de végül beleegyeztem. Hongkiék 3 hónapra elrepültek Japánba,hogy ott is építgessék a maguk kis karrierjét. Nem mondom,hogy nem fognak hiányozni,de Hong Ki szemébe nézni is nagyon furcsa volt,annak ellenére,hogy nem történt köztünk semmi…

19. fejezet! Mi folyik körülöttem?

Szilveszter este ,teljesen egyedül voltam,mert Hanako-nak be kellett mennie dolgozni az utolsó pillanatban! Teljesen le volt ő is törve,de én még jobban… Unalmamat az internettel próbáltam elűzni,mikor a twitteremen a levelezésemben egy kis kék pöttyre lettem figyelmes. Privát üzenetet kaptam,nem mástól,mint Min Hwantól.

„ Szia Min Hae,remélem nem unatkozol az év utolsó napján! Holnap megyünk haza,de már ma hazamentünk volna… Még ilyenkor is munka és munka,de mi választottuk,így nem panaszkodom… Vigyázz magadra és Boldog Új évet!”

- Olyan aranyos… - mondtam hangosan ,mert mosolyt csalt az arcomra ez a pár sor.

„ Szia! Nézd a jó oldalát,rengetegen szeretnek és azt csinálod,amit szeretsz! Egyébként ,az év utolsó napja a legmagányosabb ,mert egyedül vagyok,de iszom valamit, majd veszek egy tűzijátékot és a tetőn elfüstölöm! Vigyázzatok magatokra és pihenjetek sokat!”

„ Omo… Sajnálom,hogy egyedül vagy,ha most Koreában lennénk biztos téged boldogítanánk… Szeretem,hogy azon a környéken nem kell bujkálni…”

„Örülnék neki,ha boldogítanátok,és egyébként erre a környékre csak az elveszett lelkek néznek be,de pont ezt szeretem benne… Köszönöm,hogy írtál! Aranyos volt tőled.”



„ Mondtam,hogy írni fogok,tartom a szavam,de ne hozz zavarba,csak próbálok kedves lenni.”



„ Sikerült!Vigyázz magadra Minari! Jó utat holnapra és Boldog új évet neked is.



Összecsuktam a laptopom és felöltözve elindultam egy kis túrára. Elgondolkodtam,hogy Hanako-n,Shin-en és az FT Islandon kívül nincsenek barátaim,akikkel a ma estét szívből megosztanám.

HONG KI POV:

Kezdtem magam unni Indonéziában,a szobámból a konyhába ,már négyszer tettem meg az utat csoszogva a kis fehér mamuszomban. Újabb vándorlásomkor már megakadt a szemem a vigyorgó Min Hwan,aki nagyon élvezte azt,amit épp nézegetett.
- Mi olyan érdekes?
Levágtam mellé magam a kanapéra és magam alá húztam a lábam. Kikaptam a kezéből a fényképnek látszó papírokat ,amik azok is voltak. Szép téli táj és Min Hae,aki édesen mosolygott a képről rám.
- Ezeket te csináltad? – lapoztam a képek között és megakadt a szemem egy halom olyan képen ami Minnie-ről készült.
- Ühüm! – bólogatott összeszorított szájjal. Nem kevés kép volt,úgy láttam,még a kis borítékban is voltak képek,ami mellette pihentek a kanapén.
- Min Hae tetszik neked? – szegtem neki a kérdést.
- Hyung! Nem! – kapta ki a kezemből a képeket.
- Ne vedd el ,még nézni akarom!- vettem vissza őket és nézegettem tovább. - Aranyos ugye?

- nézegettem tovább a mosolygós Min Hae-t.
- Neked tetszik Min Hae! – mutatott rám meglepődve vastag ujjaival.
- Mi?- húzódtam el tőle. - NEM! – felháborodottan nyomtam a kezébe a képeket.
- Kár,hogy most szomorú! – Min Hwan is elcsodálkozott a vidám lányon,aki a képeken volt.
- Miért?
- Egyedül van az év utolsó napján… Azt mondta elmegy iszogatni és gyújt pár tűzijátékot.
- Hol beszéltél vele?
- Twitteren privátban.
- Ilyen jóban vagytok?
- Féltékeny vagy?
- Hülye vagy? Miért lennék féltékeny? – a kis maknae kezdett idegesíteni.
- Mi csak barátok vagyunk és azok is maradunk,de Tae Woo-val már más a helyzet.
- Tea Woo?
- A gyakornoka,akivel együtt voltunk a fényképész túrán… nem láttad itt a képek között őket? – kutatni kezdett,de nem találta ,így a csomagban kezdett el keresgélni.
- Itt van! – dugta az orrom alá a vidám képet ,amin a szóban forgó Tae Woo átkarolja Min Hae vállát és magához szorítja.
- Tudom ki ez! Találkoztam már vele.
- Úgy gondolom,hogy nagyon kedveli Min Hae-t vagyis nekem férfi szemmel,ez így jött le.
- Ez nem érdekel! – most már végképp mérges lettem és ezt Min Hwan jól tudta.
Bevágtam magam mögött üres szobám ajtaját és töprengve dőltem hanyatt az ágyamon, a telefonom a kezemben tartva.
- Felhívjam? – végül letettem a telefont a mellkasomra,miközben vadul doboltam rajta az ujjaimmal.
- Miért zavar ez engem? Hülye vagyok,vagy mi van velem? Ahhhh- kiabáltam el magam és hirtelen idegrohamomban felültem az ágyon és észre sem vettem de már csak a búgást hallottam és rájöttem,nem tudom mit fogok neki mondani,ha felveszi a telefont,mégsem tettem le.
A 7. búgás lehetett talán,mikor csend lett,felvette a telefont,de nem szólt bele.
- Minnie? Ott vagy? – Nem válaszolt,de hallottam a szuszogását. – Minnie! Szólj bele!

MIN HAE POV:

Elég magányosnak éreztem magam így az alkohol dupla hatással volt rám.

- Itt vagyok! Mi újság Hongki? –szóltam bele egy kis idő elteltével ,mert szerettem volna ,ha a hangom nem tűnik olyan furcsának,de sajnos nem jött össze.
- Minnie,részeg vagy?
- Hmmm… Azt hiszem igen! Nem szép,ha egy lány részeg igaz?
- Nem a legszebb látvány…
- De nekem még ez is jól áll! – nevettem keserűen.
- Mi a baj? – hangja aggódónak tűnt,de nem tudtam eldönteni,hogy aggódik-e értem vagy sem. Nehezen ment a gondolkodás.
- Hmm… Nincs baj! Egyedül vagyok,ülök egy lepukkant étteremben,ahol Soju-t iszom és azt hiszem magányos vagyok! Shin elment,a húgomat elvitték,Hanako dolgozik és még te is itt hagytál…- szipogni kezdtem.
- Ne sírj!
- Az idén már nem látlak,már csak 3 óra van az évből . Boldog új évet! Vigyázz magadra.
A könnyek potyogtak a szememből,hiába nem akartam,mégis csak folytak. A telefonban csend lett,mintha megállt volna az idő és csak az elsuhanó fényeket láttam volna,amit a kocsik és az utca fényei bocsátottak ki,még hallottam a lélegzetvételét,majd csend lett.
- Hong Ki? Hong Ki? – a város zaja visszatért és a süket telefonomat bámulva azon gondolkodtam,hogy álmodtam-e az egészet? S talán tényleg álmodtam,mert arra ébredtem,hogy valaki a vállamnál fogva kelteget!
- Lee Min Hae! –rázta a vállam az ismerős férfi hang.
- Hmm? –nehezen keltem fel,de végül ki bírtam nyitni a szemem. Felnézve Tae Woo-val kerültem szembe,nem voltam egyáltalán józan és szégyelltem is magam ezért próbáltam úgy viselkedni,mint aki csak keveset ivott.
- Te hogy kerülsz ide? – fogtam a fejem.
- Épp erre jártam… Hazaviszlek gyere.
Fel akartam állni,de vissza is huppantam a székre.
- Nem áll jól az alkohol! – mondta dühös szemrehányó hangon,amivel felbosszantott és ez a méreg adott nekem erőt,hogy otthagyjam.
- Hova mész?
- Haza! Nem kell a segítséged és a szemrehányásodra sincs szükségem,ha nehezedre esnek dolgok,ne ajánld fel .
- Sajnálom! Gyere,hazaviszlek,nem esik nehezemre,ne forgasd ki a szavaim,csak szállj be! –kitárta a kocsi ajtót várva,hogy be szállok.
- Nincs semmi baj Tae Woo! A bolhából is elefántot csináltam,csak szépen menj haza ,én haza találok. - Tudtam,hogy kár volt felkapni a vizet,de mégis hátat fordítottam és elsétáltam,már csak az ajtó csapódást hallottam és ott is volt mellettem vigyorogva.
- Hazakísérlek!
Szó nélkül mentem tovább,nem volt erőm semmihez,mintha a gondolatok távoztak volna a fejemből és mintha csak egy tornádó rombolta volna szét a terepet az elmémben.
- Sajnálom,hogy megbántottalak. - motyogta a sáljába bújva.
- Semmi baj! Nem szoktam megsértődni,csak most egy kicsit érzékenyen fogtam fel a dolgokat! Már kétszer voltam előtted ilyen állapotban…
- Ezért voltam mérges! Ha egyedül érzed magad,miért nem hívsz fel? Nem vagyunk barátok?
- Azok vagyunk,de ilyenkor az emberek a közeli barátaikkal a családjukkal vannak! Te nem?
- Igen,a családomhoz tartottam,csak hazavittem a nagynéném,aki a közelben lakik és ekkor láttalak meg itt csupa véletlenségből,hogy kiütve fekszel az asztalon.
- Sajnálom! –fogtam a fejem és szégyenkeztem. - Azt hiszem,hogy most csak egy valaki nevetne a fejemen.
- Hong Ki? – Meglepettségemben elnevettem magam és helyeselve bólogattam. S bár minden mozdulat nehezemre esett felküzdöttem magam egészen az ajtómig.

- Ilyenkor hol van az a jó barát?
- Az a jó barát ilyenkor is dolgozik keményen külföldön! Különben biztos itt lenne velem…
- Ebben ilyen biztos vagy? Hiszen ő egy híresség.
- Teljesen mások,mint a beképzelt Hollywood-i sztárok!
- Szereted?
Egyenes kérdésén felháborodottan kerekedtek el a szemeim.
- Nem! Nem szeretem,ő egy nagyon jó barát ,semmi több,de ha szeretném is,nem tudom,neked mi közöd is lenne hozzá? – alig bírtam a lábam tartani így nekidőltem a falnak.

- Utálom mikor róla beszélsz! Utálom mikor vele vagy! Utálom ha arra gondolok,hogy szereted,mert nagyon kedvellek Min Hae.- teljesen a falnak szorított,ahogy felnéztem az arcára a hideg felkúszott a gerincemen ,de teljesen jó értelemben. Szép volt… Az arca az enyémhez közeledett és tudtam,hogy mi fog következni,de nem volt erőm sem ellenkezni,sem átadni magam az egésznek. Egy hang ébresztett fel.
- Hjaaaa! – hallottuk mind ketten a kiabálást és a hang felé néztünk.
- Ezt nem hiszem el…- mondta csalódottan Tae Woo és odasúgta,hogy „ sajnálom” .
- Mit képzelsz? Kihasználod,hogy nincs magánál?
- Nem használok ki semmit!
- Hong Ki,te hogy kerülsz ide?

Teljesen elképedtem,nem értettem,hogy hogyan állhat ott teljes valójában a hátizsákjával a vállán.
Mikor elindult felém,megráztam a fejem, és összeszorítottam a szemem,mert nem hittem el,hogy alig 2 órája még egy másik országból hívott,most pedig itt áll az ajtóm előtt.
Elkapta a kezem és a háta mögé húzott védelmezően,mintha valaki bántani akart volna. Az arca haragot tükrözött. Nem tudtam mi történik,csak néztem,de nem láttam…rosszul voltam.
- Ne próbálkozz a piszkos módszereiddel,mert nem leszünk puszi pajtások!
- Hong Ki? Most mi bajod van? –szegtem neki a kérdést.
- Menjünk haza!
- Hazaaa? –néztem rá értetlenül pislogva. Maga után húzott a lakása ajtajáig és a kulcs után kutatott a kabátja zsebében.
- Min Hae? – kiabált utánam Tae Woo én még hátranéztem,de nem szóltam,mire Hong Ki odaszólt neki:

- Nem engedem,hogy játszadozz vele. – Látszott a szikra a két kakas között,de nem tudtam vele foglalkozni. Nekem is pont ilyenkor kell beszámíthatatlan állapotban lennem… Nem is én lennék…
Tae Woo mérges volt,de nem szólt semmi,mert már nem is volt ideje,becsukódott mögöttünk az ajtó és én összerogytam azon nyomban.
- Minnie? Jól vagy? Mit csinált veled az a barom?
- Semmit,te idióta! – ütöttem meg a karját.
- Annyira rosszul nem lehetsz ,ha verekszel. - simogatta az ütés helyét.
- Szédülök. Nem érzem jól magam.
- Hányingered van?
- ühh-ühh nem…- ráztam a fejem,de rosszul tettem,mert még jobban szédültem.
- Fel tudsz állni?
- Nem. - suttogtam,és már csak annyit éreztem,hogy megfogja a derekam és felemel. Automatikusan a nyakába kapaszkodtam és még bele is bújtam,mire ő csak lenézett rám és a kanapéra vitt. Hozott nekem egy pohár tejet is,ami megnyugtatta a gyomrom és jobban lettem tőle,ami csak egy alapos bűntudatot okozott,mert ahogy tisztult a kép rájöttem ,nem így szerettem volna búcsúztatni az évet.

18. fejezet Bonyolódik az élet...

Furcsán éreztem magam,tudtam,hogy nem a saját ágyamban fekszem és éreztem,hogy valami nagyon nyomja az oldalamat.A jobb oldalamon feküdtem és úgy éreztem,hogy satuba fognak,csak a konyhából beszűrődő fények világították meg a homályos hajnali órákat,nem tudtam mennyi lehet az idő,de azt tudtam,hogy a nap már az égen jár.

Nehezen fogtam fel a helyzetet,amiben épp benne voltam,a fejem Hong Ki combján pihent,ő pedig a kanapé és közém szorult a csípőmön pihentetve a fejét erősen ölelve a derekam,mintha valami plüss maci lennék,amivel bátran aludhat.
- Mi ez a lehetetlen helyzet? – egyértelműen választ nem kaptam a kérdésemre és ahogy egyre jobban feleszméltem álmomból,kínosnak éreztem a helyzetet.
- Hana… -suttogta „fogva tartóm” és én abban a pillanatban rájöttem sok olyan dologra,amire eddig nem kaptam választ,az egyik ilyen az volt,hogy féltékeny voltam Hong Ki barátnőjére,mert a harag, ahogy az ő nevét mondja előtört belőlem.
Próbáltam lefeszíteni a karját,kevés sikerrel.
- Engedj már el! – hangom nem olyanra sikerült,mint amilyenre szerettem volna,de ébredezni kezdett.
Az ajtóban hallottam a kulcs zörgését és a hangokat,teljesen kétségbeestem,mi lesz,ha bárki is így talál minket.
- Hong Ki! Mássz le rólam! Jön valaki! –lökdöstem ,végül belecsíptem a combjába,mire mindketten gyorsan felültünk ,ennek következtében összeütöttük a fejünket.
- Auuu… - fogtam a fejem,mert hasogatott.
- Bocsi! Jól vagy? –látszólag neki se esett jól a reggeli koccanás,ráadásban a haja is úgy állt mint a felizgatott budikefe,ami még vicces is lett volna,de nem ebben a helyzetben.Gyorsan pattantam fel a kanapéról és magamra nézve nem értettem,hogy mikor is váltotta fel az estélyi ruhámat a melegítő. Hogy öltöztem át? Megráztam a fejem ,de már időm nem volt elpakolni a züllésünk bizonyítékát,mert az ajtó becsukódott és ott is állt előttünk Hanako és Tae Woo is,akinek a szemeit Hanako takarta,amint meglátott minket.
- Min Hae!? –meresztette ki nagy barna szemeit. – Miért van itt Hong Ki? – érkezett felénk a kérdés,de csak annyit tudtam mondani,hogy:
- Már reggel van? – pontosabban kérdeztem,de ez az adott szituációban már tényleg lényegtelen volt.
- Igen! – suttogta Hanako még mindig az estélyi ruhájában,amiből arra következtetek,hogy nem jött haza az éjszaka…
- Elkésem a munkából igaz? –néztem Tae Woo-ra ,aki immár szabad szemmel bólogatott kifejezéstelen arccal.
- Hong Ki épp indulni akart! – megfordultam és tolni kezdtem kifelé az ajtón. – Ebből hogy mászok ki? –sziszegtem felé.- Mondtam,hogy kelj fel!
- Bocsi! Nehezen indul a reggel,főleg ha az egész éjszakát átpiáltam valakivel. Neked nem fáj a fejed? – nézett rám az ajtóban vigyorogva.
- Szia Hong Ki! – mosolyogva csuktam be utána az ajtót és visszatértem a nappaliban álló hívatlan vendégemhez.
- Sajnálom Tae Woo! Megbeszéltük volna,hogy reggel találkozunk?
- Igen! Mondtam,hogy reggel érted jövök!
- Valóban? Nem emlékszem rá!
- Nem is csodálom… -Hanako gúnyosan szólt ,de tudtam,hogy nem rossz szándékból.
- Akkor én megvárlak lent az autóban!
- Ühm… -bólintottam nagyot és utána szóltam még:
- Sietek!
Egyetlen egy mondat kavargott a fejemben vagyis inkább kettő.
„ Hogy fogom ebből magam kidumálni?” és a „ Mi történt az éjszaka?” De nem csak én elmélkedtem ezen,hanem a barátnőm is.
- Mi történt?
- Nem tudom!
- Mi az,hogy nem tudod? Ennyire részeg nem lehettél!
- Ha hiszed,ha nem,nem emlékszem! –Idegességemben a tegnap esti kupit próbáltam eltűntetni,mikor megakadt a szemem a hófehér hógömbön az asztal szélén.
- Hanako… - kezdtek derengeni dolgok a tegnap estérő, miközben a kezemben tartottam az ajándékom. – Szerintem hülyeséget csináltam…
- Csak nem…te és Hong Ki…?
- Nem,de ezt én is kérdezhetném tőled,hogy hol voltál az éjszaka de semmi közöm hozzá! És amúgy is ilyen hülyeséget,még részegen se csinálnánk.Az biztos,hogy megöleltem,mikor átadta az ajándékot.
- Ezt tőle kaptad?
- Igen… Azután megöleltem,és ő is megölelt ,de azután nem tudom mi történt…
- Hogy fogsz rájönni? Megkérdezed?
- Dehogy! Majd eszembejut,csak térjek észhez! Megyek készülődni és közben gondolkodom.



Sajnos semmire nem jutottam,de megfogalmazódott bennem egy kész monológ arra a kérdésre,hogy „Mi van köztem és Hong Ki között?” S már így szálltam be Tae Woo autójába,hogy felkészültem a legrosszabbra .
- Bocsi,hogy sokat kellett rám várni! – kapcsoltam be a biztonsági övemet.
- Semmi baj!-  és már indult is velünk a fekete BMW.
Ennyi volt az utolsó mondata hozzám,nem kérdezett,nem mondott semmi,ha beszélt csak munkáról beszélt,elég kínosnak éreztem a csendet,ami egész nap felettünk gomolygott.Néha furcsán nézett rám,de a harmadik ilyen furcsa összenézésnél már nem bírtam tovább.
- Hong Ki-val csak barátok vagyunk!
Látszólag meglepte,hogy felhoztam az egészet.
- Értem! Akkor még van esélyem!?
- Ehhhhh? – nyújtottam előre a nyakam meglepődve.
- Csak vicceltem! –nevette el magát meglepettségemen.
- Nem tudom,hogy hogyan lettünk barátok , ez egy hosszú történet.De ugye nem mondod el senkinek? Nem akarok hírverést.
- Nem! De meg kell ígérned valamit cserébe.
-Hallgatlak…
- Holnap menjünk ki terepre fényképezni.
- Oké! – egyeztem bele a másnapi programba.
Így, hogy elmondtam Tae Woo-nak ,hogy Hong Ki-val csak barátok vagyunk,sokkal könnyebben ment el a nap és mikor hazaértem egy egész falka fogadott,pontosabban az FNC felfedezettjei és a lakótársaim.
- Noona! Ünnepeljünk! – emelte felém sörös korsóját a kicsi Shin.
- Kösz nem! Elég volt a tegnapi!
- Miért ,mi volt tegnap?
- Kicsit megütött a pezsgő a bálon.
Nem mertem Hong Ki szemébe nézni és ő is kerülte a tekintetem, egyedül Hanako nézett rám sejtelmesen,miközben helyet foglaltam köreikben.
- Mit is ünnepelünk?
- Filmszerepet kaptam!
- Komolyan? Fő szerep vagy mellék szereplő?
- Mellék szereplő leszek,de már ez is nagy csoda,szerencsém volt ,hogy az iskolai előadás alatt a nézők között volt egy producer,aki felfigyelt rám. Az új évet már Hong Kong-ban töltöm!
- Ez igazán jó hír! Nagyon büszke vagyok rád!
- Akkor már ünnepeljük meg azt is,hogy találtam lakást és holnap már be is költözhetek!
- Mi? Ilyen hamar? Ne értsd félre,nagyon örülök neki,de mégis kicsit szomorú vagyok!
- Ne legyél az!
- Akkor is az vagyok…-pukkadtam…
- Majd meglátogatunk,ha hazajöttünk Indonéziából! –mosolygott felénk Jong Hoon.
- Ti is elutaztok?
- Igen! Holnap éjszaka!
Sírásra állt a szám,ahogy a Hanako ölében ülő húgomra néztem,mert ő sem lesz velem itt,mikor átlépünk az új évbe.
- Baj van? – kérdezte a Leader.
- Ühm.. Nincs. – hazudtam.- Akkor Min Hwan a nagy út előtt,holnap délután van kedved velem és egy kollégámmal elutazni picit terepre fotózni?
- Persze! Alig várom! Munka után akkor találkozzunk valahol.
- A vállalatot ismered?

- Nem,de ha megmondod hova menjek,oda megyek! – mosolygott rám és mindig örültem ennek a mosolynak,mert,mindig annyira tiszta és őszinte volt. Felírtam neki a címet és az időt,hogy mikorra jöjjön és átadtam neki a cetlit.
- Nos… Akkor ki szeretne rament enni? –álltam fel és rátámaszkodtam az asztalra, várva a válaszokat,mindenki lelkesedett,kivéve Hong Kit,aki tegnap óta nekem furcsa és nem tudom a tegnap történtek miatt ilyen-e velem,vagy valami más problémája van.
- Tudom,hogy neked a könyöködön jön ki a ramen,de most azt eszed,ami van!
Vettem egy fordulatott és a konyhába vettem az irányt,most nem tudtam arra fogni a sírást,hogy csíp a hagyma,mivel nem aprítottam,mégis sírtam titokban, így a kontaktlencsémet is ki kellett venni. Mindenki itt volt tőlem pár méterre,mégis magányosnak éreztem magam,úgy éreztem,hogy a hangom senkihez nem ér el…
- Kész van? –jött oda Hong Ki,miközben én próbáltam leplezni a könnyeim,de nem ment.
- Már csak a tésztának kell megdagadnia!
Ott hagytam őket és elindultam egy kis sétára a friss levegőre.Pontosabban felmentem a tetőtéri lakásba és lenéztem a városra.Erről az oldalról semmi nem takarta a kilátást,így gyönyörű volt.Imádtam itt lenni.Beszívtam magamba a friss levegőt és próbáltam kiűzni a fejemből a gondolatokat.Reggel óta a fejemben kavargott egy fura érzés Hong Ki-val kapcsolatban és nem tudtam hova tenni.
- Minden rendben?
Meglepődve néztem hátra a nyakát behúzó férfira,aki a hideggel harcolt.
- Igen! Csak kijöttem levegőzni.
- Miért sírtál?
- Nem sírtam Hong ki!
- Láttam! –mosolygott rám,miközben a korlátra támaszkodott.
- Csak kicsit magányos vagyok!
- Értem… Én is az vagyok!
- Te? – én inkább megfordultam és nekitámaszkodtam a korlátnak.
- Egy kicsit igen,de ez változó nálam. – ő is megfordult és immár ketten támasztottuk a vasrudat.
- Ha már itt vagyunk és tudunk beszélni… Ugye nem történt semmi különös tegnap este?
- Nem emlékszem rá!
- Az a baj,hogy én sem,csak hogy… - elharaptam a végét a mondatnak.
- Arra még én is emlékszem…
- Nem hiszem,hogy csináltunk volna valami butaságot.
- Arra vagy kíváncsi megcsókoltalak-e?
- Ehh? –lepődtem meg a közvetlenségén.
- Nem tudom álmodtam-e,de lehet hogy nem…
- Mi? Mi? Mi? Én nem emlékszem ilyenre… -löktem el magam a korláttól és teljes hiszti tört rám.
- Nyugi ,csak vicceltem! De azért jó volt látni a kétségbeesett arcod!
- Úgy beszélsz velem,mintha puszi pajtások lennénk.- rúgtam bokán.
- Auu,te szadista nő… -szisszent fel.
- Ha mégegyszer játszadozol velem a fejedre kapsz!-indult el felé a kezem,de ő megfogta a csuklóm és közelebb húzott magához.A nagy barna szemei rabul ejtettek és nem tudtam tőle szabadulni.
- Olyan szép szemed van! –mondta szinte suttogva.A szemeiben ott láttam az egész égbolton ragyogó csillagképet,megfagytam és a légzésem is szaporább lett,ahogy az övé is,de ő csak tartotta a magasba a kezem és nem engedett.
- Szórakozol velem? –vettem erőt magamon és kirántottam a kezem az övé közül.- Mondtam,hogy ne tedd! –nyomtam egy „barackot” a fejére és otthagytam.
Bent a kis csapat a Rament két kézzel falta,öröm volt nézni,de az arcomon kiült zavart a barátnőm észrevette,mégsem szólt semmit.
Kétségek között forgolódtam egész este és egész nap azon a pár pillanaton gondolkodtam,ami lezajlott köztünk Hong Ki-val.Mikor a vállalat előtt Min Hwan-ra vártam már lecsillapodtak bennem a kedélyek.
- Bocsi,hogy késtem.-csapta be maga mögött a kocsi ajtaját és már futott is felém.
- Semmi baj! A kollégám is hamarosan itt lesz.
Alig hogy kimondtam már jött is felénk két kávéval a kezében.Arcán meglepettség látszott,és nem is számítottam másra.Átadta az egyik kávét és kezet nyújtott a kis maknae-nak.
- Kim Tae Woo vagyok! Gondoltam,hogy ismerős arccal fogok találkozni.
-Miért? –néztem fel rá. Sokkal magasabb volt,mint Min Hwan.
- Csak a tegnapi után már nem lepődöm meg.
- Meglepődtél valld be! –löktem oldalba vigyorogva.
- Igazad van! Tényleg meglepődtem! –ő is elnevette magát.
- Mehetünk akkor? – néztem Min Hwan-ra, aki bólintott egy nagyot!
- Ki vezet? Jujj de jó móka lesz! –tapsikoltam aprókat.
- Én! –mondta Min Hwan.
A kocsiban mellé ültem és meglepődve tapasztaltam,mennyire jól vezet és mennyire élvezi. Egy kis hegyi útra navigáltam a kis maknae-t,majd vidáman ballagtak utánnam a nehéz terepen,de mikor felértünk minden kincset megért a látvány. Alig hogy felértünk elkezdett esni a hó,ami a boldogságomat egy fokkal fentebb emelte.
- Elfáradtatok fiúk?

- Voltam már kipihentebb is!- lihegett Tae Woo,látszólag sportos,de a túrához nincs hozzászokva.Min Hwan is ki volt fáardva,de nem foglalkozott vele,inkább a tájat csodálta.
- Gyönyörű ugye?
- Ühm…
- Régen voltam itt! Nyáron is gyönyörű,sokszor voltam itt,de ez a második alkalom,hogy havas tájat látok és még a hó is elkezdett hullni. Olyan boldog vagyok.-kitartottam mindkét tenyerem,amiben a hópelyhek szépen elolvadtak,de még így is csodás volt.
- Min Hae! Nézz ide! – Minari felém tartotta a fényképezőgépet és elkattintotta! Így született meg az első kép, amit a hegyen készítettünk.
Amint a nap lemenő félben volt rámtört egy furcsa érzés,hogy hamarosan egyedül maradok!
Hanako már biztos elvitette a holmiját az FT ISLAND gépe pedig hamarosan indul Indonéziába.
Tae Woo-t kitettük a vállalatnál, Min Hwan pedig hazavitt.
- Köszönöm! Jól éreztem magam!
- Én is nagyon jól éreztem magam! Vigyázzatok magatokra Indonéziában.Magányos leszek nélkületek! Majd írok nektek twitteren! –nevettem el magam!
- Komolyan? Akkor majd megnézem!
- Minnie néven vagyok!
- Ahh akkor téged követett be Hong Ki,ami egy kis kérdést vetett fel az emberekben.
- Kérdést?
- Tudod ilyenkor mindig az a kérdés,hogy „ ki ez a csaj,hogy Oppa követi?”
- Ja… de ugye semmi gond nincs belőle?
- Ohh,dehogy,ne légy ideges,majd én is követni foglak!
- És az nem fog újabb kérdést vonni maga után?
- De… lehet- mosolygott rám huncutul a volán mögül,én pedig fejrázva,de nevetve hagytam el az autót.
- Jó utat! – néztem be még egyszer a kocsi ajtón,mielőtt becsuktam és már rohantam is be. Hanako már indulásra készen állt és megkért,hogy nézzem meg a lakást,nem mondhattam nemet,bár nem akartam,hogy elköltözzön,mégis tudtam,neki van igaza,és ha ő egyedül akar lakni,akkor ebben nem gátolhatom meg. Persze látta rajtam,hogy szomorú vagyok és magyarázni kezdte,hogy ez nem azt jelenti,hogy elválunk egymástól és, hogy rengeteget lesz a lakásomon,mert nem bírja ki nélkülünk,csak így kényelmesebb neki a munka szempontjából.Mikor a lakáshoz értünk sikeresen feldolgoztam a történteket ,de akkor még nem tudtam,hogy hogyan is fog alakulni az új esztendő.

17. fejezet Nem így terveztem,de végül is jól alakult.

A kis pezsgős poharamat szorongattam az egyik kezemben,a nyakamban ott lógott a fényképezőgépem,ami nagyon nem ment a ruhámhoz,de nem érdekelt. Néha rápillantottam a barátaimra,akik látszólag el voltak foglalva, így kicsit egyedül éreztem magam. Hozzám is odajöttek,de senki nem tudta,hogy a reklámot én terveztem…
Kiittam az utolsó kortyot is a pohárból és mindenkiről készítettem képet! A vidáman ragyogó Hanako-ról és a híres barátainkról is. Láttam a köztük néha-néha összeakadt tekintetet és a vele járó mosolyt,de valószínű ezt csak én vettem észre,aki tudja,mi is van kialakulóban. Unalmamban újra fényképezni kezdtem a mosolygó emberektől kezdve a díszletig és a plakátokig.
- Még itt is dolgozol? – súgta a fülembe Tea Woo.
- Ez nem csak munka,sokkal inkább hobbi.
- És gondolod félre tudod tenni ezt a hobbit egy tánc erejéig?
- Nem tudok táncolni! –vallottam be.
- Min Hae! Hahóó!!!- emelte fel a kezét a fejét rázva..- Ez egy bál észrevetted? És felkértelek táncolni! Ne utasíts vissza.
A kezemben lévő gépre néztem,amit abban a pillanatban ki is kapott és a mellettünk álló Ajusshi lépett.
- Ajusshi? Vigyázna erre,míg táncolok a hölggyel?
- Ühm! – bólintott a férfi,Tae Woo elkapta a kezem és már húzott is maga után,hiába próbáltam a férfinak megköszönni,hogy vigyáz rá,nem igazán tudtam meghajolni,de szerencsére látták a szándékom.
Csak kevés ember táncolt,de mi beálltunk pont középre. A gyakornokom velem szemben állt,én meg sem tudtam mozdulni. Elkapta a bal kezem és a vállára tette. A jobb kezemet megfogta és közelebb lépett. Nagyon zavarban voltam,ez kiült az arcomra.
- Ne legyél ennyire feszült! Majd vezetlek!
- De én még soha nem táncoltam párban! Ráadásul ha a tűsarkúmmal rálépek a lábadra szaladhatok veled az intenzívre…

Csak mosolygott és a derekamra tette a kezét,aminek következtében még jobban megfeszültem.
- Már azt hittem,nem is tudsz aranyos lenni… De mikor zavarban vagy,elég aranyos vagy.
„ Ha ilyeneket mondasz jó hogy zavarban vagyok”
- Ez volt a célod? –lépegettünk ide-oda…
- Bevallom,kicsit igen! – Ő is zavarba jött és ilyenkor ő is nagyon aranyos volt.
- Ez csúnya húzás volt tőled! – mosolyogtam fel rá,de tudtam,hogy esze ágában sem volt velem táncolni,csak nem akarta,hogy egyedül unatkozzak a sarokban és ezt értékeltem.
- Sajnálom! –mosolygott le rám és megtörtént az amitől féltem ,amit egész végig sejtettem,hogy rá fogok lépni a lábára,összeszorította a fogát és megálltunk egy pillanatra! Szájra tapasztott kézzel vártam,hogy mi lesz ebből.
- Még nem kell vinni az intenzívre. –nézett rám végül mosolyogva,óriási követ levéve a szívemről.
- Mondtam,hogy szörnyen táncolok! – Csak most vettem észre milyen magas hozzám képest.
- Inkább üljünk le beszélgetni! –ajánlottam fel és leültünk egy kis kerek asztalhoz,ahol én egy újabb pezsgős poharat ürítettem ki! Nem éreztem magam jól.
- Tae Woo? Hazavinnél? Nem jól érzem magam!
- Persze! Ne vigyelek el inkább orvoshoz? Elég fehér vagy!
- Nem,semmi komoly bajom nincs,csak megütött egy picit a pezsgő. - Hanako és Jong Hoon nem voltak sehol,Hong Ki pedig látszólag jól elvolt egy társasággal,és bár kifelé menet összeakadt a tekintetünk,távoztam Tae Woo-val. A kocsiban próbáltam Hanako-t felhívni,de csak a második próbálkozásomra vette fel!
- Merre csavarogsz?
- Eljöttünk kicsit sétálni Jong Hoon-al!
- Én már hazafelé tartok!
- Miért? És Hong Ki?
- Ő ott maradt,nem akartam zavarni ,mert el volt foglalva,de mondjátok meg neki,hogy sajnálom,hogy ott hagytam,nem éreztem jól magam,így Tae Woo hazavisz. Hong Ki biztos hazatalál egyedül. Miattam ne gyertek haza,szórakozzatok jól!
- Biztos?
- Biztos!
- Akkor még maradnánk… Jó?
- Ühm… bólintottam nagyot és mosolyogtam,bár ezt ő nem látta.
- Boldog Karácsonyt!
- Nektek is!
El is felejtettem,hogy Tae Woo mindent hall… Nem tudtam mit mondjak,így csak vártam egy kérdésre.
- Már jobban vagy? – nem épp erre a kérdésre számítottam,de ennek talán jobban örültem,mert nem akartam kimagyarázni,ki az a Hong Ki.
- Igen! Köszönöm! – néztem az ölembe bambán,majd rájöttem,nem ártana azt is megmondanom,hogy hova vigyen,mert már vészesen kezdtünk közeledni a lakásomhoz. – Itt jobbra és a parkkal szembeni háztömb!
- Ohh… Azt hittem forgalmasabb helyen laksz!
- Ez pont tökéletes!
- Szerintem is! Nem szeretem a zsúfolt helyeket.
Amint a motor leállt kikapcsoltam az övem,de Tae Woo már az ajtómnál is állt ,udvariasan kinyitva azt. A hűvös téli levegő megcsapott.
- Felkísérhetlek az ajtóig?
- Nem szükséges! – tiltakoztam volna,de végül beadtam a derekam. – Ha nem okoz fáradságot… - mosolyogtam rá,de nagyon kínosnak éreztem,főleg az ajtóig tartó csendet.
- Hát… akkor holnap találkozunk.
- Ühüm… Jó éjt!- Be is hívtam volna,ha nem féltem volna a lakásban lévő fiú reakciójától és a saját szabályaimat sem akartam megszegni. Ám mikor beléptem, a szóban forgó fiú épp a húgom öltöztette.
- Hová készültök?
- Most beszéltem apáddal,lent várja ,hogy Eun-a-t levigyem! El akarja ma este vinni!
- Miért pont ma este? – nem mondom,hogy nem keseredtem el,de nem akartam ma apámmal vitatkozni.
- Noona,viszont én is elmegyek,mert találkozom a barátnőmmel.
- Jó, majd én leviszem Eun-a-t apához,te csak menj!
- Köszönöm!- és azzal el is szaladt.
Megfogtam a húgom kezét és a hidegben elindultam a parkolóba,ahol apám kocsija állt. Lehúzta az ablakot és úgy nézett rám.
- Hol voltál ilyen ruhában?
- A jótékonysági bálon!
- És jó volt?
- Fogjuk rá!
- Gyere Eun-a! Szállj be! –nyitotta ki az ajtót és bentebb húzódott a húgom gyorsan be is szállt a kocsiba,de még visszaszólt.
- Unnie?
- Hmm? – hajoltam le,hogy belássak a hátsó ülésre.
- Te nem jössz?
Apám nem nézett rám,ha rám nézett volna,akkor másképp válaszoltam volna,de láthatóan nem kívánta a társaságom.
- Unnie nem érzi jól magát! Majd legközelebb! Érezd jól magad! – ezekkel a szavakkal csuktam be az ajtót, és a luxus autó ezek után el is ment. A könnyeim potyogtak szinte ráfagyva az arcomra. Nagyon hidegre fordult az idő. Zokogtam,és nem tudtam megállítani.
- Ilyen szép ruhához nem illenek a könnyek! – hátam mögött pár méterre ott állt Hong Ki kigombolt kabáttal, a lehelete ködöt képzett előtte,ahogy kifújta.
- Hong Ki? – törölgettem a szemeim. Ő pedig odajött hozzám levetette a kabátját és rám terítette!
- Menjünk fel,mielőtt ráfagynak az arcodra…
- Nem sírok!
- Igen,tudom! – mosolygott rám és elindultunk csendben,de ez a csend nem volt olyan kínos,mint Tae Woo-nál. A kabátjának nagyon jó illata volt,minden egyes lélegzetvételkor bele ivódott egy darabja a sejtjeimbe.
- Jól vagy? –értünk az ajtó elé.
- Igen! – bár a hangom nem épp ezt sugallta.
- Nem úgy nézel ki…
- Ahh… Köszönöm a kabátot! – vettem le és átadtam neki. – Jó éjt Hong Ki!
- Köszönöm a sálat! – bökte ki végül,ami már valószínű régóta a nyelvén volt.
- ühm… Szívesen! Boldog Karácsonyt! – nyitottam ki az ajtóm.
- Boldog Karácsonyt! – búcsúzott el a szavaimmal.
Ledobtam magamról a magas sarkú cipőt és rögtön a konyhámba mentem a szekrényen lévő pezsgőért és egy pohárért. Bekapcsoltam halkan a zenét és levágódtam a kanapéra. Kibontottam a drága italt és alig hogy tölteni akartam magamnak,kopogtak. Az üveg nyakát fogva nyitottam ki az ajtót.
- Van kedved velem iszogatni? Egyedül érzem magam! –tartott magasba Hong Ki egy boros üveget én pedig válaszként feltartottam az én üvegemet. Míg Hong Ki helyet foglalt a kanapén ,én egy újabb pohárért mentem a konyhába.

- Magadban akartál inni?
- Úgy terveztem,ha már mindenki itt hagyott!
- Szép ez a fenyőfa is!- nézett a kanapé mögé,ahol szépen állt a kis feldíszített karácsonyfánk.
- Shin-től kaptuk!
- Ahh értem! És most ő hol van?
- Elment a barátnőjéhez! Egyébként azt terveztem,hogy nekiállok dolgozni!
- Azt mondtad,hogy nem dolgozol ma! Elmondod miért nem?
- Ahh hogy az… Tudod már 5 éve nem volt ilyen karácsonyom ,mint amilyennek a mai nap indult… A végén mégis egyedül maradtam… Egyébként mikor még anyu élt mindig megünnepeltük ezt a napot,főzött,sütött és ajándékot vettünk egymásnak. Ezen a napon soha nem dolgozott apa sem,és talán ez volt az évben az egyetlen nap,amikor együtt volt a család! Ez volt az év legfontosabb napja! Aztán anya elment és mondhatni szétestünk… Se anyám se apám nincs velem,ráadásul egyedül maradtam.
- Ezért sírtál?
- Igen… - miközben beszélgettünk egy üveg pezsgő már lecsúszott és borral folytattuk,de bárcsak ne tettük volna, mert a kettő ütötte egymást és már kezdtünk becsípni.
- Nem gondoltam,hogy ez az év ennyire különleges lesz.– kortyoltam bele a savanyú italomba.
- Miért?
- Mert olyan dolgok történtek velem,amikre nem számítottam.
- Mint például?
- Mint például a karácsonyfa vagy te.
- Én? – húzta fel a szemöldökét.
- Soha ne gondoltam volna,hogy ezen a napon én valaha Lee Hong Ki-val fogok borozni.
- Várj, várj ,várj! –pattant fel hirtelen - Valamit elfelejtettem! Mindjárt jövök!
Míg vártam rá újabb pohár ürült ki. Eléggé meglepődtem,mikor egy piros dobozzal tért vissza ,nagy masnival a tetején.
- Mi ez? – tette le elém.
- Ez az én ajándékom neked.
Ahogy leemeltem a doboz tetejét ,rózsaszín papírba bújtatva egy fehér hó gömb volt.
- Ez gyönyörű! –emeltem ki a papírból,a nem egyszerű hó gömböt,mert csodálatos dallam is szólt belőle.
- Köszönöm!
Nem tudom miért,talán a túlcsordult érzelmeim miatt,vagy az ital hatása miatt,de megöleltem.
- Sajnálom! –húzódtam el tőle,de ő visszarántott és erősebben ölelt.

- Hong Ki?
Elengedett és zavarba jött.
- Sajnálom,nem tudom mi ütött belém.
- Én sem tudom…- túrtam a hajamba. - Az én hibám,azt hiszem csak mind ketten sokat ittunk,felejtsük el.
- Oké! –bólintott. Mind ketten zavarban voltunk,de azt hiszem pár perc után túl tudtuk rajta magunkat tenni és elkezdtünk beszélgetni a zenéről és még sok másról,de egy nagyobb csend következtében elnyomott az álom.

16. fejezet! A karácsony varázsa!

Karácsony napján nem kellett dolgoznom,így picit aludhattam tovább a megszokottnál. Sajnos Hanako a mai nap is dolgozik,de remélem,hogy hamar végez.
  Álmos fejjel keltem ki az ágyból és a pizsamámban ,ami egy szürke nadrágból és egy fehér topból állt,nekiláttam reggelit készíteni. A nyugati országokban ez egy nagy ünnep,amikor sütnek, főznek és megajándékozzák egymást. Anyával mindig tartottuk a karácsonyt,mivel neki európai felmenői voltak. Felütöttem a szakácskönyvet és próbáltam azokat az ételeket elkészíteni,amiket annak idején anya állított ilyenkor össze.
- Te mit csinálsz? –jött felém tökéletes öltözékben Shin. Fekete farmere és fehér pólója tökéletesen keretezte vékony,ám formás alakját,menő külsőt kölcsönzött neki a fekete ing,amivel feldobta öltözékét. A haja kezdett egyre hosszabb lenni,aminek kifejezetten örültem.
- Próbálok főzni valamit! – válaszoltam egyszerű őszinteséggel,mert tényleg nem tudok főzni. - Meg kóstolod?
- Muszáj?- fintorgott rám egy nagyot ,pár méterről is láttam az arcán hogy egyáltalán nincs kedve megenni a főztöm.
- Légy szíves! –tettem össze a két kezem.
- Ha meghalok visszajövök kísérteni! –lépett a tűzhely elé és belekóstolt a szószomba, a reakciójából láttam,hogy nem tetszik neki és már nyújtottam is felé a pohár vizet.
- Te tényleg meg akarsz ölni!  Neked nem való fakanál a kezedbe,maradj a seprűnél… ahh – nyújtotta ki a nyelvét. - Jobb ha megyek,nem sokáig leszek! Mire kész lesz a reggeli hazaérek!
- Vicces vagy,míg hozzád nem vágom az edényt!
- Nyugi-nyugi,az idegesség árt a szépségnek! – nevette el magát.
- Ajshhh gúnyolódsz? Inkább menj!- ordítottam rá az utolsó szót.
Elkeseredésemben belevágtam az edénybe a fakanalat…
- Miért vagy ideges?- érkezett a hang a hátam mögül,mire összerezzentem.
- Hong Ki? Segíthetek?
- Ezt én szerettem volna megkérdezni! Shin távozott az előbb és azt mondta,hogy mérget kotyvasztasz… Gondoltam,hogy főzöl! – mosolyodott el.
- Ajshhh- húztam félre a szám. – Boldogulok magam is. - kezdtem bele újra a szószba.
- Túl sok folyadékot adsz hozzá és túl sok fűszert. Ennyi az egész!  Segítek!
- Nincs dolgod? – néztem rá,miközben kivette a fakanalat a kezemből.
- Éppenséggel lenne,de majd csak másfél óra múlva,addig kicsit tanítalak.
- Mintha te annyira tudnál!
- Jobban mint te!
- Hjaaa! Nem kell örökösen a szememre vetni,hogy nem tudok főzni! Próbálkozom!
- Tudom!  - mosolygott bele az edénybe,hosszú szempilláin megakadt a tekintetem,míg rám nem nézett,ezzel zavarba hozva engem.
- Úgy látszik,te szeretsz főzni! – ezek után nem mertem az arcára nézni,inkább csak a kezeit néztem.
- Uhm! –fél szemmel láttam, ahogy bólint egyet.
- Oppa? – Időközben Eun-a is felébredt.
- Eun-a hamarosan lesz reggeli,addig nézd a mesét a TV-ben! – kezemmel mutattam neki,hogy üljön le a kanapéra és szót fogadva így is tett.
- Ma nem mentél dolgozni? – jött felém egy kérdés.
- Ahh… Ezen a napon soha nem kell bemennem!
- Miért?
- Majd egyszer ha sok időnk lesz elmesélem!
- Biztos?
- De kíváncsi vagy! – nevettem el magam. – Biztos!Egyszer el fogom mesélni. - mosolyogtam rá és vágtam a zöldségeket tovább.
- Meg ne vágd magad!
- Tudom… - kis szünetet hagytam ,de most rajtam volt a sor,hogy kérdezzek,mert utáltam ezt a kínos csendet. - Ma felléptek?
- Ma csak fotózás lesz és egy kis háttérmunka… Este szerencsére szabadok vagyunk…
- Nehéz egy idol élete…
- Sokszor jó lenne,ha nem ismernék a nevem,és lustálkodni egész nap, vagy normális munkahelyen dolgozni,de akkor nem azt csinálnám,amit szeretek.
- De az a lényeg,hogy szereted és addig csinálod míg bírod! Nem?
- De! – bólintott nagyot, én pedig elindultam kezemben a tányérokkal,hogy megterítem az asztalt. Hong Ki ott maradt reggelire,én mondtam neki,hogy amiért segített egyen belőle. Csak hárman reggeliztünk és a mosogatás után Hong Ki-nak mennie is kellett. A Tv-zést untam,szinte elaludtam a bugyuta mesén,aminek nem láttam értelmét,de a húgom nagyon élvezte. Mikor nyílt az ajtó sejtettem,hogy Shin tért haza,de nem üres kézzel. Egy nagy fenyőfával állított haza nagy vidáman.
- Voila!!!
- Nézd Eun-a! Egy fenyőfa! –felkaptam az ölembe és odavittem a fához. – Lesz karácsonyfánk!
Köszönöm Shin! – hálálkodtam neki,mert tudtam,hogy sejtette,hogy miért főzőcskézek és készülök ezen a napon….
- Mikor utoljára karácsonyfánk volt,anya is velünk volt…- kissé elgondolkodtam és majdnem hagytam,hogy egy szomorú érzés a szívembe férkőzzön.
- Tudom,de ma mindenki boldog! Hozd a díszeket és díszítsük fel!
Ahogy rám parancsolt, már el is szaladtam felkutatni a rég látott díszeket.
Mikor kimentem már Hanako is hazaérkezett és ugyanolyan öröm volt az arcán,mint  mindenkinek a nappaliban.
- Ki találta ki?
- Shin… - kutattam a nagy dobozban az emlékeim között.
A fát vidáman díszítettük fel. Eun-a majdnem magára rántotta az egészet egy adag hiszti kíséretében,de végül Shin felemelte és  a csúcsot ő rakhatta fel. Régen mindig apa feladata volt a csúcsot a helyére rakni.

- És most jöjjön az ajándék! – csaptam össze a tenyerem. Olyan boldog voltam,hogy vidáman kinyitották az ajándékaim. Hanako egy nyakláncot kapott,Shin sapkát és kesztyűt és a húgomnak,azt vettem amit a legjobban szeret… egy macit.
Az ajándékok kibontása után elbohóckodtuk a napot. Shin keresztbetett lábbal azt játszotta,hogy egy dohányzó díva egy füstös bárban,minden mozdulatából sugárzott a szakmai ártalom,de nagyon szórakoztató volt. Képeket is csináltam,mint minden alkalommal.
- Szerintem halálra fogjuk magunkat unni ezen a bálon Hanako! – tanakodtunk a kanapén. - Neked persze ott lesz Jong Hoon…
- Ha hazajövünk főzök valami finom vacsorát!
- Gondolod lesz arra idő?
- Szerintem lesz,de majd meglátjuk mennyire érezzük jól magunkat. – mosolygott rám és elment készülődni.
Felkaptam az utolsó ajándékot és elindultam a szomszédba. Tudtam,hogy nincs otthon, így az ajtó előtt hagytam egy cetlit ráragasztva.
„Merry Christmas Hongki!”
Egy ideig guggoltam még a kis doboz felett,de végül a térdeimre csapva felálltam és visszamentem a lakásba.

Hong Ki pov:

Az ajtómban egy doboz volt,először nem tudtam ki tehette oda,de amint elolvastam a kis cetlit csupa mosolygós fejekkel,tudtam,hogy csak egy valaki lehetett.

- Valahol már láttam ezeket a smiley-kat. – töprengtem és bevittem a kis csomagot a nappalimba,ahol kinyitottam. Egy koponyás sál volt benne,amit rögtön a nyakamba is akasztottam és úgy csodáltam! De nem sok időm volt,mivel lassan  jöttek értem…

Min Hae pov:

Felvettem a fekete koktél ruhámat,de akárhányszor nézek a tükörbe nem vagyok magammal megelégedve,bár a smink sokat dobott rajtam,így talán szebbnek tűntem. A nappalimba Hanako ott állt bézs színű  talpig ruhájában,mint egy hercegnő!A haját feltűzte,nagyon szép volt…
- Olyan szép vagy!
- Te is! – magamra néztem a lábaim fekete harisnyába voltak bújtatva a koktél ruha alatt,fekete magas sarkú cipőm hosszította a lábamat. A hajam hagytam szabadon leomolni a vállaimra.
- Mind ketten nagyon csinosak vagytok! – Nem is vettem észre,hogy rajtunk kívül van még valaki a közelben,vagy csak most érkeztek meg talpig úriemberként.
- Hogy kerül ide Hong Ki?- szűrtem ki Hanako-nak a fogaim közül.
- Nem tudom,de úgy látszik ő is jön.

- Zavarban vagyok! Nem túl rövid a szoknyám?
- Nem! Úgy látom neki  nagyon tetszik! – nevette el magát. Hong Ki idegesen pislogott rám.
- Hong Ki ,te hova tartasz?
- Jótékonysági bálra veletek!
- És ezt hogy gondoltátok? Besétáltok a nyilvánosság elé velünk?
- Sajnos nem így lesz! Külön megyünk,de tegyünk úgy,mintha együtt mennénk! – mondta lehangoltan Hanako. Nem tudtam mit mondjak,hisz azt mondtam Hong Ki-nak,hogy egy kollégámmal megyek,de már úgy is mindegynek gondoltam. Külön autóval mentünk a rendezvény helyszínére,ahol rengetek öltönyös férfi és elegáns hölgy volt. Kezemből nem szakadt el a fényképezőgép,de más embernél nem is láttam.
- Akkor nézzünk szét. - kuncogott az orra alatt a barátnőm.
- Mit szólsz ahhoz a fiúhoz ott balra?
- Hanako,mondtam,hogy nem akarok senkivel sem flörtölni!
- Ajshh… - Épp ekkor léptek be Hongkiék a terembe, egy pillanatra találkozott a tekintetünk.
- Vajon hol jártak ennyi ideig? –tanakodott a mellettem körmét rágó lány.
- Biztos elakadtak valahol.
- Ahh nem bámulhatjuk egymást feltűnően,térjünk vissza ahhoz a jóképű,erős,kacérnak tűnő fiúhoz! Nézd már! Min hae! –rángatta a karom!
- Mi van?
- Felénk jön! A cuki pasi felénk jön!
Talán én is így reagáltam volna,ha nem ebben a helyzetben lettem volna.
- Szia Tae Woo! – köszöntem a gyakornokomnak amint odaért.
- Milyen csinosak a hölgyek! – bájos mosolya a legtöbb nő szívét úgy olvasztotta volna meg mint forró kés a vajat,és mi is az áldozatai lettünk,mivel fülig pirultunk,de még újdonsült kollégám is.
- Ő itt a legjobb barátnőm Hanako Hayakawa. Hanako… Ő pedig a cég új gyakornoka Kim Tae Woo.
- Ahhh… szóval te lennél az? Már nagyon sokat hallottam rólad! – hajolt meg előtte.
- Igazán?- Tae Woo rám nézett  zavaromban a nyakamat fogdostam elfordulva,majd aprót löktem Hanako-n.
A TV miatt nagy népszerűségnek örvendett Hanako és a fiúk is,csak én álltam ott egy pohár pezsgővel a kezemben egy jó időn keresztül…