- Azért hívtam össze a cég összes dolgozóját,hogy bejelentsem Japánba költözésem. - Nem hittem el,azt amit mond,nem értettem,hogy akkor velünk mi lesz…- Gondoskodnom kell a leányvállalatról,mert értékes befektetések elé nézünk. Erre az időre az új igazgató…- tartott szünetet. - Lee Min Hae a lányom.
- Miii? – csaptam az asztalra felpattanva.
- Min Hae! – szidott meg apám. Nem értettem semmit. Miért pont én?
- De…
- Semmi de,ülj le.
- Igenis… - adtam be a derekam.
- Úgy gondolom,hogy az évek során sokat fejlődött és mivel ő lesz ennek a vállalatnak az örököse,nem árt neki a tapasztalat. Én hiszem,hogy jól fogja vezetni a vállalatot és nem lesz semmi baj. Bizonyított nekünk annyit,hogy rá merjem bízni ezt a feladatot. Amit ő mond,azt úgy vegyék,hogy én mondom,de sokszor fogok videó konferenciát tartani a lányommal és mindenről tudni fogok!Az ,hogy nem leszek itt,nem jelenti azt,hogy nem is fogok tudni a dolgokról. Köszönöm szépen! Ennyi lenne… Térjünk vissza a munkához.
Az emberek megtapsoltak,én felálltam és megköszöntem,bár nem tudtam feldolgozni,azt amit hallottam,mindenki elpárolgott,de én ültem a teremben a hosszú fehér asztalnál és nem tudtam észhez térni.
- Jól vagy? – érintette meg a vállam Tae Woo.
- Ahh… Persze,csak kicsit hihetetlen,hogy apám így beszélt rólam.
- Nem örülsz?
- De! – álltam fel. - Csak,olyan furcsa érzés… Nincsenek jó előjeleim.
- Ugyan,ne képzelődj. Gyere velem ebédelni. - karolta át a vállam és elhurcolt egy aranyos kis étterembe,ahol vidáman megebédeltünk. Elmentem Eun-a-ért az óvodába és este is lett,mire hazaértem.
- Min Hae gyere már! – kiabált a fürdőből Shin.
- Mi van már? – Ahogy beléptem a fürdőbe teljesen elképedtem.
- A francba… - suttogtam leszegett fejjel.
- Szerintem is! Ezt te takarítod el.
- Eun-a,nem szabad kiönteni a tusfürdőket és mindent összekenni vele. Gyere énekeljünk inkább. – fogtam kézen a húgom,aki mostanában minden nap rossz fát tesz a tűzre. A kanapé felé tartva felkaptam egy dezodoros flakont,mikrofon pótlónak. A húgom törökülésben,keresztbetett kézzel pukkadt a kanapén.
- Eun-a? Mi a baj?
- Én csak Oppával énekelek.
- Ajsh… Gyere már Shin,csak veled akar énekelni.
- Akkor te nyalod fel az egészet. – vágtatott be lazán a nappaliba.
- Nem Shin oppával,hanem répafejjel. - durcázott tovább.
- Répafej dolgozik. Nem ér rá… te meg menj takarítani…- ripakodtam lakótársamra.
- Akkor is őt akarom. Hívd fel. – nyújtotta felém a telefonom.
- Nem hívhatom fel… - tettem a telefont az asztalra. – Biztos be fog hozzánk nézni! Addig énekeljünk jó?
- Biztos?
- Persze,hisz tegnap is itt volt nem?
A húgom bólogatva vette el a dezodoros flakont,kisajátítva így az ideiglenes mikrofonunkat.
Egy időre megnyugtattam,de nem tudom mikor fog rájönni,hogy talán Hong Ki ma nem fog jönni,hisz nem kötelező neki,Annyit elértem vele,hogy a durcát abbahagyta és énekeltünk.
- Noona,most már inkább balettozz.
- Mi? –néztem feltörekvő színészem felé.
- Hát tudod… a port jobban bírom. –fintorgott.
- Arra akarsz célozni,hogy rosszul énekelek?
- Isten ments én csak annyit kértem,hogy ne kérd az esőt,mert holnap elázunk. Olyan szépen süt a nap.
- Este van te szerencsétlen,mellesleg ki akarsz kapni? Hjaaaa? – Szállt a dezodoros flakon,de direkt úgy dobtam,hogy nehogy eltalálja.
- Miért játszol ilyen veszélyes dolgokkal? – nyelt nagyot. - Nem tehetek róla,hogy sérti a fülem…
- Most kikapsz…- mentem felé mérgesen és elgáncsoltam,aminek következtében levágódott a szőnyegre,maga után húzva engem is.
- Azt hiszed,hogy nem tudok már birkózni? – hadakoztunk,míg Eun-a csak vidáman kacagott a kanapén.
- Már nem vagy benne olyan jó,mint régen! Öregszel?
- Öregszem? – nyomtam le a földre,de hamar megfordult a kocka és én kerültem alulra.
- Minden próbálkozás hiába. Nem tudsz kiszabadulni.
Hirtelen a lámpa fényét beárnyékolta valami és ahogy hátrabillentettem a fejem Hong Ki dühös tekintetével találtam szembe magam.
Pár pillanatig csak bambultuk a hirtelen jött férfit.
- Leszállnál róla? – kérte Shint,amin nem kicsit lepődtem meg. Az arcán,mintha féltékenység suhant volna át.
- Hong Ki! Hogy jöttél be? – tápászkodtam fel és a hajam elsöpörtem az arcomból.
- Eun-a engedett be és hívott fel két perce. – nagyokat pislogva néztem a telefonomat szorongató húgomra.
- Hogy hívtad fel? – tettem fel a kérdést 5 éves húgomnak.
- Úgy hogy nem hülye gyerek! – vágta rá Shin.
- Sajnálom,hogy zavart… - néztem Hong Ki-ra,akiről nem tudtam megállapítani,hogy mit is gondol.
- Nem,én sajnálom,hogy megzavartam amit épp csináltatok…
- Oh… Ne értsd félre! – próbáltam menteni a menthetőt. – Mi csak verekedtünk… Vagyis pontosabban birkóztunk,mint mikor kicsit voltunk.
- Értem! Folytassátok csak, én elénekelek Eun-a-val.- mentek a kanapéra és énekelni kezdtek.
- Én megyek fel,dolgoznom kellene,megpróbálom elkezdeni az új projektet.
- Majd meglátogatlak. - nézett hátra Hong Ki,amit én egy intéssel nyugtáztam.
- Egyre több munkád lesz,hogy kineveztek igazgatónak?
- Nagyon félek tőle Shin,nem tudom,hogy meg tudok-e vele birkózni… Egyenlőre még végzem a munkám,amit rám zúdítanak,aztán majd meglátjuk.
- Mikor megy Ahjusshi?
- Három hét múlva.
- Akkor már nem sok időd van felkészülni.
- Nem is fogok felkészülni,csak hagyom magam sodródni az árral.
- Fighting! – bíztatott összeszorított ököllel.
Sehogy nem ment a munka… Egy romantikus kisfilmen kell dolgoznom,de a szerelmi jelenet sehogy sem állt össze a fejemben csupán annyit tudtam,hogy egy lufit szeretnék belevonni a történetbe. Álltam a tetőn egy héliumos lufival a kezemben és gondolkodni próbáltam,de sokkolt apám bejelentése és csak az kavargott a fejemben.
- Már egy fél órája szenvedek,de semmi értelmes nem jött ki belőle. Nem tudok egy 10 másodperces jelenetet összehozni? Miért pont rám sózzák a romantikus jeleneteket,mikor azt se tudom mi az… - mérgesen beszéltem magamban.
- Mit mérgelődsz? – csapódott a tetőtéri ajtó.
- Nem tudok összehozni egy nyomorult 10 perces romantikus jelenetet ezzel a lufival.
- Segítek!
- Isten ments!
- Színész vagyok Minnie.
- Aigooo… - Nem tartottam jó ötletnek,ezt a jelenet játszósdit,de mégis bele egyeztem.
- Nos,akkor ezt a lufit kellene odaadni valamilyen úton módon?
- Igen… - teljesen zavarban voltam. - De várj…- emeltem fel a kezem. - Ez nem jó ötlet.
- Cuki vagy. –nevette el magát zavaromon. - Csak színészkedünk.
- Jó, oké.
Jött felém a lufival egy nagy levegővétel után leküzdöttem a zavaromat és mosolyogva színészkedtem. Átvettem a lufit és már éreztem is egy puszit az arcomon. Majdnem elszállt a lufi,ahogy az arcomhoz kaptam,úgy nyúltam a luftballon után.
- Ez… így nem lesz jó…- nyögtem ki a fejemet rázva.
- Akkor… - közeledett felém,én teljesen megfagytam ,mikor az arcom két kezébe vette és megcsókolt. A lufi lassan repült el a szívem pedig majdnem kiugrott a helyéről. Ajkai olyan forrók voltak és olyan puhák,hogy azt hittem az enyém rögtön elolvad az érintésétől. Nem hallottam semmit csak az ereimben száguldó vérem zaját. Az a pár pillanat perceknek tűnt és úgy éreztem,hogy soha nem ér véget,és bárcsak ne ért volna véget.
Kipirult arccal néztünk a magasba a lufi után,ami eltűnt a sötét égbolton.
- Túl jó színész vagy! Ilyen reklámot nem csinálhatok,ez nem film. - bámultam zavarodottan a földet.
- Nem színészkedtem Minnie.
- Ehh? –kaptam fel a fejem és egy pár pillanatig csak néztük egymást.
Megpaskoltam az arcom,mert azt hittem álmodom,de mikor kinyitottam a szemem ugyan úgy ott állt kisfiús pírrel az arcán,mint pár másodperccel korábban.
Kétségbeesetten nézett rám,szemeimet forgatva nem hittem el azt amit hallottam,de hirtelen olyan boldogság járt át,hogy rámosolyogtam és nem gondolkodva megcsókoltam,már sokkal szenvedélyesebben mint korábban,ugyanúgy csókolt meg azzal a hévvel,amivel én is őt és így merültünk el a pillanatban,de a végével nem gondolkodva elrohantam.
- Minnie! – nem tudom mitől,talán az én érzéseimtől,vagy talán az övétől ijedtem meg,de ezek után nem tudtam neki mit mondani.
- Min Hae mi a baj? –vágtattam át a nappalin ,ijedten a számat fogdosva.
- Semmi. - csaptam be magam mögött az ajtót,nem foglalkozva Shin-nel és a hátam neki vetettem. Szapora légzésem nem akart szűnni,a telefont szorongattam a kezemben és azon tanakodtam,felhívjam-e az egyetlen barátnőm Hanako-t ,hogy tanácsot kérjek tőle,de végül mégsem tettem meg. Belehuppantam az ágyamba és az arcom a párnába temettem,még sikítottam is volna kínomban,ha nem aggódtam volna ,hogy Shin rám ront…
- Most mit csináljak? –mondtam a párnámba,egy pillanatra újrajátszódott bennem az egész és én elúsztam a boldogságban.
- Ez biztos nem igaz… Most mi lesz? – ültem fel az ágyamon zsörtölődve. - Min Hae úgy teszel,mintha nem történt volna semmi. - adtam magamnak a tanácsot és kinyitottam az ajtóm,de meg is torpantam ,mert a nappali közepén ott állt Hong Ki.
- Ohh.. Köszi. - nyögtem ki,mert nem igazán tudtunk mit mondani, a feszültség érezhető volt közöttünk,amit Shin is észre vett,mert hol rám,hol Hong Ki-ra pillantott értetlenül.
- Akkor Jó éjt!
- Jó éjt! – néztem a távolodó hátát,de az ajtómból azóta egy picit se mozdultam meg.
- Mi van veletek? – kérdezett rögtön rá Shin,amint csukódott az ajtó.
- Ne kérdezz semmit.
- Jól van na,akkor mondom,hogy holnap este jön a barátnőm ,megígérted,hogy egy estére miénk a lakás.
- Aha… Értem… - csuktam be magam mögött az ajtómat,de nem tudtam aludni csak egész este a laptop előtt ültem.
@skullhong: Holnap egy újabb nap,újabb lehetőségekkel és érdekességekkel.
- Mit akar ezzel mondani? –tettem fel magamban a kérdést.
@..............: @skullhong Még nem alszol? Menj aludni!
Nem sokat kellett várnom egy újabb tweetre.
@skullhong: Nem tudok aludni,de meg kell próbálnom. Jó éjt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése