Késő este volt már és én még mindig a projektemen dolgoztam Tae Woo készségesen segített nekem.
- Miért nem mész haza?
- Nem akarom rád hagyni az összes melót. Inkább segítek!
- De ugye tudod,hogy ezért nem fizetnek. – mosolyogtam rá.
- Tudom,de ha veled lehetek nekem az már megéri. –teljesen belepirultam és alig vettem észre a telefonom csörgését.
- Hanako? Valami baj van?
- Ahh…- Nincs,csak tudsz nekem segíteni egy picit? Sürgős lenne.
- Még dolgozom.
- Még dolgozik… - suttogta a háttérbe.
- Hanako,valami baj van?
- El tudsz jönni a házhoz közeli biliárd terembe?
- Most?
- Igazság szerint gyorsan kellene…
- Baj van? –kérdeztem tőle már harmadjára.
- Hong Ki-val van egy kis probléma.
- Milyen probléma? –ijedtem meg.
- Csak gyere ide jó?
- Már is megyek! Sietek. - csaptam le a telefonom és már kaptam is fel a táskám.
- Ahh… Tae Woo… - torpantam meg. - Nekem sürgős dolgom akadt,el kell mennem. Köszönöm,hogy segítettél!
- Min Hae baj van?- szólt utánam.
- Nincs! –fordultam meg az ajtóban. - Holnap találkozunk.
Rögtön fogtam egy taxit és siettem a helyszínre,nagyon aggódtam,hogy mi az a probléma,amit nem tudnak egyedül megoldani.
Rohantam be lihegve a terembe,ahol az égvilágon semmi különös nem volt. Mérges lettem.
- Miért ráncigáltatok ide?- mondtam indulatosan.
- Minnie! – szaladt felém a világ legidiótább idolja.
- Mi van? – mérgeskedtem,de felváltotta a meglepettség,mikor magához ölelt.
- Úgy hiányoztál! – suttogta a hajamba.
- Hisz tegnap este találkoztunk… - súgtam neki vissza zavartan…
A válla felett láttam a többiek kimeresztett szemekkel néznek ránk. Eltoltam magamtól és lenyomtam az egyik székre. - Miért nem vittétek haza?
- Egy órája küszködünk vele,de úgy kapaszkodott az asztalba mint majom a ketrecbe. Azt hajtogatva,hogy csak veled megy haza és már a tulajt is idegesítette…
- Hazaviszem,úgy is a szomszédban van.
- Rendben leszel? Elkísérjünk? –érdeklődött Min Hwan.
- Persze,rendben leszek! Elkérhetem Jae jin a sapkád? Hanako a sálad? – amint átadták a kiegészítőket mind Hongki-ra aggattam és a szemére toltam egy napszemüveget.
Kimentünk az utcára,attól féltem valaki észrevesz minket így az első taxit próbáltam leinteni,de nem sikerült,csak a harmadik próbálkozásra. Szép lassan haza autóztunk és sikeresen bejutottunk a lépcsőházba.
- Várj… várj… - ült le a lépcsőfordulóban. - Nem érzem jól magam!
- Nem is csodálom. Mi a fenének kellett ennyit innod?
- Olyan nehéznek érzem a mellkasom. ..
- Mi a baj? –guggoltam le mellé,de csak megfogta az arcom és a hüvelykujjával simogatni kezdte.
- Minnie…
Ijedten álltam fel,megragadtam a csuklóját és húzni kezdtem. Négy kézláb nyögdécselt.
- Vagy jössz,vagy itt hagylak! – engedtem el a kezét,ő meg csak száját félrehúzva sandított fel rám.
- Megyek…- adta be a derekát és feltápászkodott.
Úgy gondoltam,hogy a ma estét a kanapémon fogja tölteni,de ahogy beléptem a nappalimba a kanapém már foglalt volt Shin által valamint egy idegen lány áltál. Gyorsan rárántottam Hongki fejére a kapucniját és még le is nyomtam egy kicsit a fejét,hogy nehogy felemelje.
- Shin? –érdeklődtem egyszerűen.
- Noona! Mit keresel itthon?
- Hazajöttem,mert végeztem a munkával! Hol van Eun-a?
- Az apádnál és mondtam,hogy ma átjön a barátnőm és hagyj egyedül minket.
- És én akkor most hova menjek?
Hong Ki,megfogta a kezem és szó nélkül húzni kezdett maga után.
- Deee… - ellenkeztem volna,de minden hiábavaló volt.
- Most hova húzol? – kérdeztem már a folyosón.
- Ma nálam alszol!
- Ehh? –rántottam ki a kezem a kezéből. - Az kizárt dolog.
- Nem eszlek meg! Felajánlom a kanapém. Hagyd őket egyedül… - nem tudom hogyan ,azt hiszem nagy szájhúzogatások közepette rábólintottam az ötletre.
- Idd meg ezt a pohár tejet. –nyomtam a kezébe a poharat,amit egy húzásra ivott ki. - Nekem a múltkor nagyon jót tett.
- Nekem is jól esett. – elvettem tőle a poharat és szorongatni kezdtem
- Jobban vagy?
- Ühm.. –bólintott picit tejes bajusszal,kis idő múlva meg is törölte a száját. Leültem mellé,mert láttam,hogy kicsit elmereng a semmibe.
- Mi a baj? Miért csináltad ezt? Neked nem szabad így viselkedned.
- Nekem semmit sem szabad,amit a normális embereknek? Az én életemben semmi sem normális… se a barátok,se a mindennapok,se a szerelem… - nézett rám.
- Eddig is voltak szerelmeid Hong Ki. Az elmúlt egy évben sok lány megfordult itt.
- Minnie… azokkal a lányokkal nem olyan kapcsolatom volt…
- Ehh??? –meresztettem ki a szemem.
- De te tényleg féltékeny vagy? – meresztette felém csillogó szemeit és 100V-os mosolyát.
- Nem! –pattantam fel a kanapéról és kivittem a mosogatóba a poharát. Mikor ideges vagyok,akkor mindig takarítom vagy csinálok valamit. Most is benyúltam a hűtőjébe és elővettem pár szendvicsnek valót.
Hongki átkarolta a derekam hátulról és a nyakamba temette az arcát,annyira meglepődtem,hogy mozdulni sem bírtam. A szívem a torkomban dobogott és a levegőt túl sűrűnek éreztem.
- Minnie… Boldog vagyok,hogy féltékeny vagy…
- Nem vagyok féltékeny! –vágtam a szavába.
- De az vagy és ez azt jelenti,hogy érzel irántam valamit. - éreztem,hogy mosolyog.
- Mindent megkaptam amit akartam,karriert,pénzt,barátokat és már csak egy valamit akarok…- megpuszilta a nyakam, a levegő megakadt a tüdőmben és nem akart kijönni onnan.
- Téged… - fejezte be a mondatot és végigpuszilta a nyakam vonalát egészen a vállamig. Halk sóhaj hagyta el a szám,nem tudtam koncentrálni,ellenkezni,vagy bármit is mondani.
- Leszel a barátnőm? – tette fel azt a kérdést,amire nem számítottam. Kipattantak szemeim,de a levegő ismét elfogyott. Megfordultam,hogy lássam tényleg komolyan gondolja-e… és igen,láttam rajta,hogy teljesen komoly és kétségbe van esve a választól,de mivel egy hang sem jött ki a torkomon csak bólintottam egy nagyot.
Kapcsolatunk kezdetét egy csókkal pecsételtük meg,amit kicsit félve tettünk meg,de annál inkább belemerültünk. Nem tiltakoztam az érzéseim ellen,hagytam,hogy eluralkodjon rajtam a boldogság . Az államat puszilta,újra rátérve a nyakamra és én merész lépést tettem,megfogtam a pólója szélét és felhúztam. Az arcán megjelent a meglepettség, én pedig teli szenvedéllyel néztem nagy kerek barna szemeibe. Mosolyogva emelte fel a karját,hogy le tudjam róla fejteni az anyagot. Átkaroltam a nyakát és adtam neki egy puszit.
Felemelt, a dereka köré fontam a lábam. Szorosan öleltem a nyakát miközben elindult velem.
- Szeretlek. - súgtam neki és már kattant is mögöttünk a szoba ajtaja eltakarva mindentől minket. Azt gondoltam,hogy ez a pillanat nem történhet meg velünk,de ez az éjszaka mégis csodálatos volt. Különlegesnek éreztem magam és még ha csak egyszer is,ha csak egyetlen éjszakára is,de egyek vagyunk. Féltem,de próbáltam mindig is úgy cselekedni és élni,hogy ne bánjak meg semmit…
Annyira boldog voltam,hogy sírni tudtam volna. Hong Ki érzései eljutottak hozzám,megérintettek és boldoggá tettek. Annak ellenére,hogy remegett a keze,ahogy hozzám ért úgy tartott a karjaiban,mintha egy törékeny kis madár lennék,akire vigyázni akar.
Nem fogom megbánni a ma estét…
Reggel gyönyörű arcára ébredtem és végre elfogadhattam a saját érzéseimet,amit mindezidáig elnyomtam. Szeretem őt és mindig is szerettem.Haja lazán lógott az arcába ,próbáltam az ujjammal kivenni a szeméből a tincseket. Olyan békésen feküdt ott,hogy mosolyognom kellett,mind addig,míg a válla felett meg nem láttam az órát,ami már fél 7-et mutatott és nekem 8-ra munkában kell lennem. Magam köré tekertem a sötétlila ágyneműt és próbáltam kiszökni Hong Ki mellől úgy,hogy nehogy felébresszem,de ő csak elkapta a takaróm és visszarántott.
- Hej! –lepődtem meg.
- Hova mész?
- Dolgozni kell mennem!
- Ne menj sehova! Felkelek veled,csak maradjunk még így egy kicsit. - úgy beszélt hozzám,hogy ki sem nyitott a szemét ,álmos hangon egy apró mosollyal a szája sarkában. Befurakodtam mellé és néztem tovább az arcát. Átkarolt.
- Tényleg mennem kell dolgozni. Fürdenem is kell és átöltözni.
- Mehetek veled fürdeni?- vigyorgott még mindig becsukott szemmel.- Nem! – mondtam határozottan.
- Kár… – nevetett.
Kinyitotta a szemét és mélyen a szemembe nézett.
- Olyan szép vagy! Gyönyörű a szemed…
- Venned kell nekem egy új kontaktlencsét.
- Amit csak szeretnél… - simította végig az arcom.
- Na,akkor ennyi pihenés elég is volt… - keltem ki az ágyból és összeszedegettem a ruháimat,amiket villámgyorsan kaptam fel magamra a fürdőben.
- Akkor én megyek haza. – dugtam be a fejem a szoba ajtaján. Ott ült az ágyon egy nadrágban és amúgy is kócos haját borzolta vigyorogva.
- Ha kész vagyok átmegyek hozzád. –mondta.
- Oké. –mosolyogtam rá,majd becsuktam az ajtót.
Tudtam,hogy el fogok késni,így gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem. Sietve vágtattam ki az ajtómon,bár ügyeltem rá,hogy ne csapjak semmi zajt,mert Shin-ék még biztos alszanak. Óvatosan csuktam be magam mögött az ajtót.
- Szoknya… Nem látod?
- Ez túl rövid! Vegyél fel másikat!
- Miért?
- Így mindenki téged fog bámulni.
- Eddig nem zavart… - tettem csípőre a kezem.
- De igen,csak nem szólhattam bele… De most már van jogom! Az én barátnőmre ne csorgassa senki a nyálát.
- Pssszt… Halkan! Nem akarom,hogy Shin-ék megtudják! Várjunk még egy picit a bejelentéssel jó?
- Attól még nem mehetsz ebben a ruhában…- mutatott rajtam végig én pedig egy morcos tekintet kíséretében a középső ujjamat lódítottam felé. Felvettem egy farmert és egy felsőt,amire úgy gondoltam már nem fog parádézni .
- Így jó? – fintorogtam.- Tökéletes! – vigyorgott diadalittasan.
Persze nekem nem tetszett,hogy megmondja mit vegyek fel és mit ne,és ezt ő nagyon jól tudta… Alapjában véve sok minden megváltozott,de mégsem változott semmi,mert a csipkelődések és a beszólások ugyanúgy megmaradtak…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése