20. fejezet! Majdnem elvesztettem az eszem.

Hong Ki idegesen fújtatott,ideiglenes ágyam mellett.
- Jobban vagy?
- Sokkal jobban! Köszönöm. - rám sem nézett,csak térdelt tovább a kanapé mellett. - Olyan zavaros minden. Nem értem,hogy mi történt.
- Ne akard,hogy elmagyarázzam.
- Most mérges vagy?
- Igen! –ordított rám,mire én összerezzentem a pohár tejjel a kezemben.
- Nem! Vagyis egy kicsit… Minden annak a fickónak a hibája. Hagyod,hogy kihasználjon és ezt utálom!
- De téged miért érdekel,hogy mit csinál velem? Egyébként is,Tae Woo egy aranyos, kedves férfi,aki nem tenne velem semmi rosszat.
- Akkor szaladj utána! –legyintett mérgesen az ajtó felé.
- Jó!- pattantam fel. - Megyek! – Én is nagyon mérges lettem,mert bár az alkohol elpárolgott a szervezetemből,de a fejemben még mindig ott volt a gőz,csakhogy nem a Soju-tól.
- Minnie! Most hová mész?
- Természetesen Tae Woo után!
- Ne csináld,csak miattad jöttem haza.
Ledöbbentett a kijelentése… ’csak miattad jöttem haza’ úgy vízhangzott a fejemben,hogy nem tudtam tőle gondolkodni. Csak bámultam a földet és nem fordultam meg.
- Még van fél óra az évből,veled akartam tölteni…
„ Miért csinálod ezt velem?”- kaptam fel a fejem gondolkodva. Ránéztem,de ő nem produkált semmilyen arckifejezést,én mégis úgy éreztem,mintha most szerelmet vallottak volna nekem így odamentem hozzá és a tenyerem szorosan a szemére tapasztottam,hogy ne lásson semmit.
- Most mit csinálsz? – Lassan közeledni kezdtem felé,az arcomon már éreztem szapora légzését ,tudtam,hogy nem helyes,amit csinálok és talán az Isten is úgy akarta,hogy ne történjen meg,mert megcsörrent a telefonom. Hátrahúztam a fejem és levettem a kezem a szeméről. Az arca kipirult,és úgy állt ott,mintha tényleg megtörtént volna,de nem történt meg,aminek örültem is, meg nem is,vágytam a csókjára,mert amit mondott elgyengített és nem tudtam mi lenne a helyes. De már tudom és azt is tudtam,hogy ő ugyanúgy érezte a gyors légzésem,ahogy én az övét,és talán vadul dübörgő szívemet is hallotta.
A telefonomból a Ketsuraku Automation szólt a One Ok Rock-tól ,de én hagytam,hogy csörögjön,csak hátraléptem és néztem Hong Ki szemébe,ahogy ő is az enyémbe, talán egy fél percen keresztül,mire elhallgatott a telefonom,de újra meg is szólalt. Úgy emeltem a fülemhez,hogy nem néztem ki keres.
- Hallo? –tűrtem barna hosszú hajam a fülem mögé. Hong Ki feszülten állt egyhelyben és nem mozdult csak nézett,míg ki nem mondtam azt a mondatot,hogy:
- Minden rendben Tae Woo,semmi bajom! – Láttam Hong Ki-n,hogy végre „felébredt” és ekkor elhaladt mellettem. Nem tudtam,miért utálja ennyire Tae Woo-t,de nem volt a szíve csücske,abban biztos voltam.

- Nem haragudj rám az előbbi miatt! Nem volt semmi hátsó szándékom!
- Tudom,semmi baj. Felejtsük el!
- Én komolyan mondtam,hogy kedvellek Min Hae!
- Én is kedvellek Tae Woo,de nem úgy,ahogy azt te szeretnéd.
- Esélyem sincs?
- Barátok vagyunk Tae Woo,nekem ez olyan kínos! Hogy fogok így a szemedbe nézni holnap?
- Úgy ahogy eddig! Ez semmin nem változtat,csupán csak annyit akarok megtudni, van-e esélyem?
- Esély az van,de nem tudok neked ígérni semmit.
- Nekem ennyi elég,ezzel már boldog vagyok!
- Nem beszélhetnénk meg ezt holnap? – túrtam a hajamba,kezdtem nagyon ideges lenni,mert nem tudtam,mit mondjak Tae Woo-nak,akit nem akarok megbántani,és a barátja is akarok maradni.
- Azt hiszem már mindent megbeszéltünk,már csak egy kérdésem lesz hozzád,de akkor azt majd holnap…
- Ühm… - bólintottam,de ő ezt nem láthatta. - Jó éjt és Boldog Új évet!
- Neked is…
A telefonom elnémult és én a levegőt,amit eddig szinte bent tartogattam,egyszerre engedtem ki.Hong Ki a konyhában ügyködött valamit,ha jól láttam szendvicset csinált,de tudtam,az egész beszélgetést hallotta.
- Meggyújtjuk a csillagszórókat a tetőn? Még van 10 percünk! – léptem be a konyhába és a falnak vetetem a hátam.
- Egyél! –nyomta a kezembe a szendvicset a másikba pedig beleharapott egy nagyot és a táskájába kezdett el kutatni. A szendvicset gyorsan megettem és még teli szájjal guggoltam le mellé,megnézni,mit is keres annyira.
- Mit csinálunk? – nyeltem le az utolsó falatokat.
- Megetted? – nézett rám.
- Ühüm.- bólintottam vigyorogva. - Köszönöm!
- Akkor menjünk.
- Hova?
- A tetőre…- nézett vissza rám,miközben a kabátjainkat tuszkoltuk magunkra,nem is mondtam neki semmit,csak követtem a csípős hidegbe.
- Jajj,de hideg van! – leheltem a kezem felérve a tetőre. Rögtön letekintettünk a havas tájra,ahol annyi autó cikázott a távolban és a város fénye csodálatos volt.
- Már csak 5 perc van az évből Minnie. Kívánj valamit.
- Mit kívánjak?
- Amit szeretnél,hogy teljesüljön a következő évben.
- Te is kívánsz? – néztem fel rá pislogva.
- Igen,de mire befejezed a csipogást,átlépünk a következő évbe.
- Miért neked 5 percbe telik,hogy kívánj valamit?
- Nem,de már csak 3-percünk maradt. Ja és el szerettem volna mondani,hogy 3 hónapra Japánba megyünk!
- És ezt ebben a 3 percben kellett elmondani? –ordítottam rá. - Nem ért volna rá később? – rosszul esett a kijelentése,de örültem neki,hogy elmondta és nem úgy megy el,hogy el se köszön,aranyos volt tőle és valószínű nagyon hiányozni fog.
- Csak azt akartam,hogy tudd! Miért kell rögtön kiabálni? – Még az év végét is kihasználtuk és az év végének az utolsó 2 percét,hogy összevitatkozzunk,valami nagy hülyeségen és ahogy ez eszembe jutott elnevettem magam.
- Most mi olyan vicces?
- Már az utolsó percben vagyunk! Akkor kívánjunk. – Gyorsan meggyújtottuk a csillagszórókat és szemünket becsukva kívántunk,azt nem tudom,hogy Hong Ki mit kívánt,de én azt kívántam,hogy a következő évben is legyenek mellettem a barátaim és legalább annyit nevessünk,sőt,még többet ,mint ebben az évben.
Az óra elütötte az éjfélt és előttünk a távolban felgyúltak a fények,tűzijáték formájában. Tökéletesen lehetett látni a messzi Han folyónál.
- Hong Ki nézd! – löktem meg a még mindig becsukott szemű fiút és nevettem,mert valószínű még mindig a saját kis kívánságát fejtette ki magában. Rám nézett,én pedig mutattam a fények felé.
- Tök jó! Még tűzijátékot is kapunk.
- Boldog új évet,te kis majom!
- Most miért sértegetsz?
- Szerettem volna az új évet úgy kezdeni,ahogy befejeztük.
- Nem emlékszem rá,hogy sértegettelek volna…
- Nem is mernéd…- nevettem
- Ez igaz…- fintorgott és néztük tovább az eget.
- Boldog új évet Minnie. – karolta át a vállam bal kezével ,mintha haverok lennénk.
- Nem is vagy majom! – mondtam elpirulva.
- Tudom. - Úgy nevetett,ahogy szerettem,azzal az igazi Hongkis nevetéssel.
- De az arcod még mindig nagy!
- Ezt kikérem magamnak!
- Ebben az évben is szélesíteni kell az ajtót,mert ez csak rosszabb lesz.
- Beszóltál? – engedte el a vállam hírtelen. - Ezért megfizetsz. - Kergetni kezdett a tetőn és nem kellett sokat futkároznom,hogy egy jégdarabon el ne tanyázzak,pont a fenekemre.
- Jól vagy? Komolyan mondom ilyen két lábon járó szerencsétlenséggel se találkoztam még soha.
- Ki is az, aki sérteget? – fogtam meg kinyújtott kezét és felálltam.
- Fájt? – húzta a száját.
- Nem,azért jajgattam,mert olyan jól esett. - túrtam a zsebembe a tetőtéri lakás kulcsáért. Belépve ledobtuk magunkról a cipőt és rögtön megtámadtuk a fűtőtestet,mert nagyon hideg volt odakint. Hong ki-nak nem volt szerencséje,mert éppen csörgött a telefonja,mielőtt a kezét felmelegíthette volna.
- A francba lefagyott az ujjam. - kutatott a kabátja zsebében és rögtön a füléhez is emelte.
- Hello Jong Hoon… Én,most itthon vagyok Szöulban. –mivel a beszélgetés felét nem hallottam,nem tudom mit mondhatott neki a Leader.
- Most Minnie-vel vagyok! –nézett rám nagy szemeivel. - Majd megbeszéljük. Várj egy kicsit. - vette el a fülétől a telefont és rám nézet kérdőn.
- Hol találok papírt és ceruzát?
- Az íróasztal felső fiókjában.
Kutatni kezdett a fiókban,időzött egy sort ,majd írni kezdett. A kanapé hívogatott magához és engedtem a kísértésnek,felültem és a lábamat magam alá húztam. A fűtést kicsit fentebb vettem,hogy jó meleg legyen a szobában.
- Minnie?
- Hmm?
- Te a rajongóm vagy? –ült le mellém a kanapéra.
- Mi ez a hírtelen érdeklődés?
- Úgy értem,primadonna vagy?
- Igen az vagyok! –vallottam be,de nem értettem ,miért kérdez tőlem ilyet,szerintem ez eddig is egyértelmű volt számára,de még soha nem kérdezett rá konkrétan.
- Kérdezhetek tőled valamit?
- Attól függ mi az!
- Emlékszel a rajongói cuccokra a lakásomon és arra a rajzra,amit mutattam neked?
- Ig…- hallgattam el,mert ekkor esett le,hogy meglátta a fiókomban a rajz fénymásolt változatát. A tenyerembe temette az arcom,nem bírtam a szemébe nézni.
- Te írtad azt a levelet?
- Az már rég volt,nem táplálok feléd érzéseket, amúgy is a levélben is csak annyit írtam,hogy csodállak és nagyra becsülöm a munkád. Ez nem azt jelenti,hogy szerettelek. - próbáltam menteni a menthetőt. - Hisz nem is ismertelek…
- Akkor ugye mi csak barátok vagyunk?
- Igen Hong Ki,ne aggódj! Nem fog beléd szeretni egy primadonna. - mosolyogtam rá. - Ne rontsuk el az új évet ,olyan dolgokkal,amiknek nincs értelme.
- Oké. – bólogatott beszívott ajkakkal.
- Inkább azt mond meg,mikor mentek Japánba?
- Holnapután.
- Akkor nem sokat lesztek itthon.
- Nem,csak,míg holnap levezényelek egy műsort.
- Már fúrta az oldalamat valami,amit megkérdezek. Miért vagy ellenséges Tae Woo-val?
- Egyszerűen nem szimpatikus! –rántotta meg a vállát- És nem bízom meg benne. Plusz megígértem apádnak,hogy vigyázok rád.
- Mikor ígértél ilyet az apámnak és miért?
- A múltkor én nyitottam neki ajtót és azt hitte én vagyok a barátod,mire megkért,hogy gondoskodjak rólad.
- Ez ciki…- csaptam fejen magam.
- Nem inkább arra számítottál,hogy kiveri a balhét,amiért egy férfi van a lakásodon?
- Most hogy mondod,elég szokatlan tőle…
Töprengtem el és ennyivel abba is maradt ez az érdekfeszítő téma…

Másnap ugyanúgy menni kellett dolgozni és Tae Woo szemébe néznem,de a vártnál sokkal egyszerűbb volt,ellenben arra a kérdésre választ adni,hogy elmegyek-e vele egy randira,ez már sokkal nehezebb volt,de végül beleegyeztem. Hongkiék 3 hónapra elrepültek Japánba,hogy ott is építgessék a maguk kis karrierjét. Nem mondom,hogy nem fognak hiányozni,de Hong Ki szemébe nézni is nagyon furcsa volt,annak ellenére,hogy nem történt köztünk semmi…