- Oké!
Felkaptam a cuccaim és indultam fel a lépcsőn a tetőtéri kis raktárba! Szerencsém volt,hogy ezt a különálló kis helyet a tetőn,nem használják így sok évnyi kuporgatás után megvettem magamnak,persze ennek külön története van,hogy mennyit könyörögtem a tulajnak,de végül megengedte! Az ablakon keresztül gyönyörű kilátás van a város egy részére,sajnos nem a szebbik felére,de így is szép éjszaka a fények miatt! A nehéz napjaimban elvonulok ide dolgozni,vagy csak zenét hallgatni és ilyenkor Shin egy szót sem szól. Pár napja megkértem,hogy költözzön hozzánk ,de még nem kaptam választ!
A kis szobában kialakítottam magamnak egy sötét kamrát ,hogy elő tudjam hívni a negatívjaimat! Bár a munkában már felvettem a 21.század tempóját és digitális fényképezőgépet használok,a magán akcióimat még mindig a régi hagyományos módon csinálom.
A zene üvöltött a kis műtermemben!Szerencsére a vastag falak nem engedték át a hangokat,és a szigetelésről én magam is gondoskodtam. A kedvenc bandám üvöltött a hangfalakból,a One Ok Rock. Szorgosan hívtam elő a fényképeim utolsó darabját,mikor fény borította el a szobát.
- Neeeeee! –kiabáltam,s hangom a dübörgő zenén is áthasított egyenesen Hong Ki arcába …gyorsan lekapcsoltam a zenét.
- Csukd be te idióta!
- Jól van na- mondta durcásan.
- Van fogalmad róla mit tettél?
- Nincs!
- Komolyan megverem! - suttogtam elfordulva.
- Ne akarjál már mindig elverni! Egyébként is sajnálom,mi rosszat is tettem?
- Csak hogy bejöttél! A fényképeim utolsó darabjai KUKA. - fintorogtam az arcába. - Szerencséd,hogy még menthető.
- Hála az égnek… - látszólag megkönnyebbül,mert engedett a feszült testtartásán. –Most épp dolgozol ?
- Mondhatni igen,ez csak a munkám egy része inkább hobbi.
- De miért ilyenek a képeid? –nézett végig a falamon,ahol az egyik részen telis tele volt képekkel.
- Szeretem az emberek érzéseit lefényképezni. A mosoly, a könny,mind egy lelkiállapotot tükröz.
A mosoly nekem fontosabb a vagyonnál,s bár az apám nem így gondolja,úgy látszik én nem rá hasonlítok! Te hogy gondolod?
- Soha nem gondolkodtam ezen! Szerintem mindkettő fontos.
- Igen,mindkettő fontos,csak pénzen nem lehet boldogságot venni.
Nézegette a képeket tovább és mosolyogva nézett rám ,bólintva egy nagyot visszatért a fényképekhez!
- Amúgy meg hogy a francba kerülsz ide?
- Épp jöttem haza ,mikor láttam,hogy ide osonsz és kíváncsi lettem.
- Szinte gondoltam…mikor nem vagy az?
- Nem vagyok az a kíváncsi fajta!
- Szerintem ez nem igaz! Neked minding mindenről tudni kell és garantálom,hogy fel vagy háborodva ,ha te tudsz meg utoljára valamit. Mégis miért követtél?
- Nem tudom! Ne legyél már ilyen ellenséges!
- Nem vagyok ellenséges!
- Ohh dehogynem ! Csak tudnám mi bajod van velem!?
- Semmi!- dörzsöltem meg az orrom lesütött fejjel.
- Egyszer úgyis kiszedem belőled!
- Majd elmondom,ha te is elmondod,mi az oka annak,hogy velem barátkozol!?
- Ez egyszerű !Én elmondom neked! –járta körbe a szobát.
- De én nem fogom! –suttogtam és szerencsére nem hallotta.
- A ti társaságotok olyan vidám! Mindig nevetek,ahogy leoltod Shint és ahogy vitatkoztok! Igaz néha én is célpontba kerülök,de még ez sem zavar. S mivel szomszédok vagytok,úgy gondoltam,miért ne barátkozzunk! És nem mellékesen imádom a cserfes húgod!- mondta őszintén ,de egyszer sem nézett rám,valójában zavarban volt,hogy el kellett mondani,és azt remélte én is elmondom…
- Te jössz!- nézett rám nagy barna szemeivel.
- Nem utállak! És nem zavar,hogy barátkozunk!
- Ennek örülök! – mosolyától megremegett a szívem.
- Na jó…mára befejeztem!
- Máris? Pedig még úgy lettem volna itt!
- Gyere! –dobtam neki oda egy üdítőt és a fejemmel intve mentem ki az ajtón. Felmásztam egy kis létrán a tetőre ,nem nézve,hogy követ e engem leültem a szélére a lábamat lelógatva.
Az autók és a közlekedési eszközök zaját lehetett hallani a távolból.
- Woww! Nagyon szép és milyen fényesek a csillagok! –ült le mellém az eget kémlelve. – Whááá- nézett le a mélybe és arcán kiütött a pánik.
- Nem mondtad,hogy alattunk közvetlen 10 méternyi semmi van!
- Azért nem mondtam,mert úgy gondoltam,hogy szétnézel.
- Szétnéztem.
- Aha,veszem észre! –nevettem a beszari arckifejezésén!
- Félek!
- Nem fogsz leesni! – teljesen megkövült és mozdulni sem mert!
- Nem iszod meg az üdítőd?
- Üh-Üh- rázta a fejét sápadtan,görcsösen kapaszkodva. Mosolyogva kortyoltam bele az üdítőmbe.
- Ki röhögsz?
- Én ? Ugyan! –legyintettem a nevetést görcsösen visszatartva,már a könny is összegyűlt a szememben.
- Érzékeny lelkem van,nem tehetek róla!
Nem tudtam tovább tartani.annyira nevettem,hogy majdnem leestem!
- Mi a jó francot csinálsz? Le akarsz esni? –húzott magához!
- Ne esem le! –toltam el magamtól.
- Majdnem leestél! –mutatott az ujjával a mélybe.
- Nem igaz! Te meg ne ölelgess!
- Ki a franc ölelget?
-Te!
-Nem ölelgetlek,csak megmentettelek! Lehetnél hálás!
- Tiszta hála vagyok! –pattantam fel ! Mikor hátranéztem Hongki rák formájában próbált távolodni a peremtől,majd felállt.
- Nem röhög! –mutatott felém,de nem tudtam megállni,hogy mikor hátat fordítok hangtalanul ne nevessek. Persze mikor odaért mellém,csupa komolyság voltam.
- Mekkora penye alak vagy!
- Ne téveszd össze az érzékeny lelkűt a gyávával.
- Ahha-ahha - bólogattam. - Holnap mentek valahová?
- Holnap szombat…Nem!
- Akkor ha a csapat is szeretné akkor ma este a vendégeim vagytok!
- Komolyan? –csillant fel a szeme. - De ugye nem te főzöl?
- Nem! Te fogsz!
- Igazán remek vendéglátó vagy!
- Szerintem aki napi szinten nálam van és még a hűtőmbe is belemászik,az nem vendég!
- Ja.. ez igaz! Várj egy percet!- kapta elő a telefonját és már a füléhez is emelte.
- Halló Jong Hoon! Ma mindenki egy barátomhoz hivatalos!Gyertek a lakásomra hozzatok inni és enni is ! –nem hallottam mit mondott neki Jong Hoon a telefonba,de így válaszolt!
- Azért,mert a házigazda rettentő szarul főz! Érted? –Hát nem volt kellemes érzés,ahogy rólam vélekedett,de csak az igazat mondta,pár másodperc csend és bólogatás után:
- Akkor majd jöttök!
- Jönnek! –vágta zsebre a telefont és úgy döntött nálam fogja megvárni őket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése