25. fejezet Minden változás nehéz

Görcsösen markoltam a kis papírtáskát,amibe a tegnap kölcsön kapott inget rejtettem. Felnézve a hatalmas vállalati épületen ,az irodám ablakára tekintettem és lenyeltem a gombócot,ami a torkomban volt majd elindultam.
- Jó reggelt. –köszöntem belépve az irodám ajtaján,mintha semmi sem történt volna.
. Jó reggelt. - köszönt vissza,de ő nem úgy ahogy szokott,máskor mindig feláll és mosolyog rám,most viszont ott ült végig az asztalnál a laptopba temetkezve. A tegnapi boldogságnak nyoma sem volt.
- Köszönöm az inget,kimostam és kivasaltam. - nyújtottam felé remegő kezem.
- Az én hibám volt…- még most sem produkált semmi reakciót,csak elvette és a lábához tette. Rosszul esett a távolságtartása,de úgy döntöttem nem foglalkozom vele.
Már majdnem ebédidő volt,mikor meguntam a köztünk lévő feszültséget.
- Tae Woo! Beszéljük meg. Én ezt nem tudom tovább csinálni.
- Nincs miről beszélnünk.
- Most már nem is fogsz hozzám szólni?
- Nem tudom! – pattant fel mérgesen,fehér keretes szemüvegét az asztalra vágva. Kicsit meglepődtem ,így összerezzentem.
- Ne haragudj! Nagyon nehéz ez nekem most ,mert tudom,hogy meg fogod bánni. Érzem…
- Tae Woo,tudom,hogy megbántottalak és hidd el nagyon rosszul érzem magam miatta,de nem akarom elveszíteni a barátságod és a szerelmet sem fogom feladni,mert igen szeretem Hong Ki-t és ha csak egy pici esélyt is látok arra,hogy mi boldogok lehetünk együtt,nem fogom feladni csak azért,mert neked rossz érzésed van…
- Ő az igazi? Az ő felesége leszel? Neki szülsz gyereket? Ha erre gondolok forr a vérem…
- Igen… - kis szünetet hagytam a mondatom között. - Ő az igazi. – nem mondtam mást,mert a feleség szerepbe nem tudtam elképzelni magam.
- Értem… - mérgében a szájába harapott. - Nem érzem jól magam,inkább hazamegyek. - suhant el mellettem és ahogy kinyitotta az ajtót egy lánnyal állt szemben,akinek a keze kopogásra várakozott.
- Saya! Hogy kerülsz ide?
- Én is örülök,hogy látlak Tae Woo. –engedte le a kezét mosolyogva. Nagyon szép lány volt,csinos és gyönyörű nagy szemei voltak. - Meglátogattalak,ugye nem baj?
- Japánból jössz?
- Igen,pár hétig itt leszek.
- Értem,gyere be,ne az ajtóban beszélgessünk. - tárta szélesebbre az irodám ajtaját.
- Ő itt a főnököm Min Hae. –mutatott felém.
- Örülök,hogy megismertelek. - ráztam meg a kezét.
- Saya vagyok! Tae Woo barátja. Már nagyon sokat hallottam rólad.
- Igazán?
- Ohh igen,Tae Woo azóta csak rólad ábrándozik mióta meglátott egy éve. - arcán szomorúság suhant át.
- Egy éve? – pislogtam Tae Woo-ra,mert az ismeretségünk még nem haladta meg az egy évet.
- Nem akkor találkoztunk először,mikor munkába álltam itt. Te készítetted az apám építkezési vállalatának a reklámját. Ott ültem a megrendelők között.
- Azóta szerelmes beléd. – csúszott ki a lány száján,de láttam,hogy meg is bánta amit mondott.
- Saya! Ne beszélj hülyeségeket.
- Talán nem mondtam igazat? – féltem,hogy egy nagyobb vita is kikerekedhet ebből így gyorsan reagáltam.
- Tae Woo-val csak barátok vagyunk,mert nekem kapcsolatom van. – Gyakornokom fájdalmas tekintettel nézett rám ,majd kiment az irodából.
- Tae Woo! –kiabáltam utána.
- Ne haragudj,én csak kicsit féltékeny vagyok rád.
- Sejtettem,hogy valami más van a dolgok mögött…
- Ő és én egykor egy párt alkottunk,de szakított velem.
- Ugye nem miattam?
- Neked ehhez semmi közöd nem volt… Ne aggódj és még egyszer elnézést a zavarásért. Megkeresem azt az óriás marhát. Örülök,hogy megismertelek,remélem találkozunk még.
- Szintén remélem… - csak álltam ott,míg Saya elhagyta az irodámat,majd mérgesen levágódtam a székbe.
- Aigo! Miért bonyolódnak a dolgok még ettől is jobban? – körmömet rágva méláztam az asztalom felett és a gyomromban a görcs csak még nagyobb lett. Nem sokáig volt időm gondolkodni,mert a telefonom rendszerint egy perc nyugtot sem hagyott nekem. Kivételesen a kijelzőmön olyan név állt,ami mosolyt csalt az arcomra.
- Halló?
- Zavarlak Minnie?
- Jelenleg nem dolgozol? –válaszoltam kérdéssel a kérdésre.
- Jelenleg nem- nevetett. – Twitteren lógok,de csak idegesít.
- Miért?
- Mindegy! Egyáltalán nem lényeges. Este ugye látjuk egymást?
- Azt akarod kérdezni,hogy mikor végzem?
- Lényegében igen…- szinte láttam a szája sarkában megbúvó mosolyt.
- 4-kor már otthon leszek.
- Remek,akkor még én is. Akkor majd látjuk egymást.
- Ühm… tettük le.

Tae Woo visszajött a fotózásra és rendesen levezényeltük.
- Min Hae?
- Hm? –néztem rá,miközben a munka nyomait takarítottuk fel.
- Jelentkeztem egy pályázatra.
- Ahhh Szuper! Milyen pályázat?
- Fotó…
- Nagyon örülök! Sok sikert! –paskoltam meg a hátát mosolyogva.
- Akkor segítesz?
- Omo.. persze nagyon szívesen. Mikor készíted őket?
- Holnapra terveztem,hogy nehogy kifussak az időből.
- Ráérek…
- Remek. - tette fel a fényképezőgépre a lencsevédőt.
- Ümm… - féltem megkérdezni így csak egy ideg zúgtam,mint egy kis méhecske.
- Mi van?
- Haragszol?
- Nem! Csak légy boldog a többi nem számít.
- Valóban így gondolod?
- Ha nem így gondolnám,nem mondanám. Igaz nem esik jól,hogy dobtak,de elviselem és elfogadom. De ne gondold,hogy nem fogok lecsapni a lehetőségekre. - mosolygott rám és én elnevettem magam,mert hatalmas kő esett le a szívemről.
- Mi van Saya-val?
- Már nem vagyunk együtt,ez egy bonyolult sztori. De ugye nem vagy féltékeny?- sétáltunk fel a lépcsőn.
- Nem…
- Aúúú… ez fájt. - rogyott össze picit a korlátra támaszkodva.
- Viccet félretéve tényleg nem vagyunk együtt,de nagyon jó barátok vagyunk.
- Nem akartam kíváncsiskodni.
- Semmi baj. Hazavigyelek?
- Köszi,de nem kell. - féltem,hogy Hong Ki mit szólna hozzá,ha Tae Woo-val látna így inkább hazabuszoztam és elsétáltam a házhoz közeli szupermarketbe. Fejembe vettem,hogy meg kell tanulnom főzni és vettem pár dolgot a fagyasztóba,hogy legyen otthon.
- Megjöttem. - dobtam le magamról a cipőim,de ekkor már Shin a nyakamba is akaszkodott. Majdnem megfojtott, a válla felett láttam a kifejezéstelen arccal közeledő Hong Ki-t,aki megragadja Shin pólóját és erővel húzni kezdi.
- A-a-a – engedett el gyerekkori barátom,mivel más választása nem volt,hacsak azt nem akarta,hogy Hong Ki megfojtsa.
- De féltékeny valaki… - húzogatta a pólója nyakát,ami rendesen kinyúlt én meg nevettem Hong ki féltékeny arcán ,de nem szóltam semmit csak levágtam a konyha asztalra a sok cuccot,ami már húzta a karom.
- Se puszi se pá? – állt meg mögöttem csípőre tett kézzel.
- Szia Hong Ki. –pakoltam ki a szatyorból.
- Nem is foglalkozol velem. –vágta be a durcát a hátam mögött.
- De igen! Hoztam neked csokit is. - nyújtottam neki át ,az arcán gyermeki ábrázat suhant át ,felbontotta és majszolni kezdte.
- Eun-t levisszük picit a parkba?
- Jó ötlet.
- Akkor telefonálok egyet és mehetünk is.
- Rendben. – Shin időközben a táskákban kezdett el kutatni.
- Direkt csináltad ugye?
- Na ná!- kapott ki nevetve egy csokit ő is.
- Babo- nevettem.
- Mehetünk akkor? –tért vissza Hong Ki már a húgom kezét fogva.
- Igen.

Lesétáltunk a parkba,ahonnan rá lehetett látni a házra és a parkolóra. Eun-a rögtön a hintába ült és kérte,hogy lökjük meg. Hong Ki elfoglalta a mellette lévő helyet.
- Nézd Eun-a milyen magasra repülök,csak úgy lobog a hajunk. Igaz?
- A lábadon a szőr jobban… - fojtottam magamba egy nagyobb hahotázást. Megállt a hintával és morcos tekintettel nézett rám.
- Nem veszek fel többet rövid nadrágot. Te sosem változol meg.
- Miért, kellene?
- Azt hittem,hogy kíméletesebb leszel velem.
- Hinni a templomban kell. - löktem nagyot a húgomon.
- Igen? – rohant felém. A hinta körül kezdtünk el fogócskázni,mint két gyerek.
- Feladom. – mondtam mikor már teljesen kifulladtam. Hátulról átfogott ,lefogva így a kezem is.
- Megvagy!
- Valaki megláthat. Ráadásul itt van Eun-a is.
- Nem baj… Minnie - tette a vállamra az állát.
- Valami baj van?
- 10 napra el kell mennem. – bökte ki,ami picit elszomorított.
- Értem. Ez a munkád,nem tarthatlak vissza. –szakadtam ki az öleléséből és lökni kezdtem a húgom.
- De utána valószínű többször is el fogok tűnni hosszabb időre.
- Megértem Hong Ki,nem kell magyarázkodni. –mosolyogtam rá,miközben a fülem mögé tűrtem a hajam.
- Mennem kell egy műsorba… - mondta lehangolóan.
– Rendben!- állítottam meg a hintát. - Ideje mennünk Eun-a! Nézzünk fent egy kis mesét jó?
- Jóóó! –lelkesedve szaladt a parkban.
- El fogsz esni,ne szaladj. - ahogy kimondtam már meg is történt a baj. Elesett és lehorzsolta a térdét.
- Mondtam,hogy ne szaladgálj. - rohantam a bömbölő húgomhoz.
- Rendben van?
- Igen! Menj csak dolgozni. - kaptam fel az ölembe Eun-a-t és elindultam a ház felé. Az ajtómban némán néztem Hong Ki-ra,aki puszit nyomott Eun-a fejére.
- Ez csak egy karcolás,nincs semmi baj. - ezután én is kaptam egy puszit és eltűnt a szomszéd ajtó mögött.
Eun-a sebe nem volt olyan súlyos,amennyire hisztizett,de szépen elláttam neki és a kanapéra ültünk TV-zni. Nagyon untam a sok bugyutaságot és a csatornák váltása között az a műsor ment,amiben Hong Ki szerepelt. Egy kérdés vagy inkább kijelentés ütötte meg a fülem:

„ A rajongók között elég nagy felháborodást keltett,hogy bejelentetted,hogy barátnőd van. Sokan kérték,hogy szakítsatok…
- Miért kellene szakítanom a barátnőmmel?Aki szeret,mint előadót,akkor a boldogságomat akarja,és én így vagyok boldog.
- Nem gondolod,hogy kényelmetlen lesz neked és a barátnődnek?
- Minden csoda 3 napig tart és a barátnőm meg tud birkózni bármilyen nehéz dologgal.
- Erős személyiség?
- Különben nem lenne vele…- bökte ki a mellette ülő Min Hwan.
- Viccet félretéve. - vette át a szót újra Hong Ki. - Igen,erős egyéniség…” 

Nem akartam többet hallani így elkapcsoltam,de a hallottak eléggé felkavartak. „ Sokan kérték,hogy szakítsatok.”Tudtam mit vállalok mikor azt mondtam neki,hogy a barátnője leszek,mégis ez nagyon nehéz. Persze már nem lehet visszavonni a kijelentését a nagyközönségnek. Hanako-ék szerencsére nincsenek ilyen helyzetben,mivel Jong Hoon tegnap azt nyilatkozta,hogy az,hogy foglalt a szíve még nem jelenti azt,hogy van barátnője. A témák így Hong Ki-ra és persze rám terelődtek… Annyira elgondolkodtam ezeken a dolgokon,hogy észre sem vettem,hogy már 2 mese ment le és Shin is hazaért majd később még Hong Ki is megjelent ,épp mikor becsuktam magam mögött Eun-a szobájának ajtaját.
- Holnap reggel korán megyünk és még nem köszöntem el.
- Vigyázz magadra. Jó utat.
- Ennyi? – háborodott fel egy pillanatra én pedig lábujjhegyre álltam ,átfogtam a nyakát a karommal és puha csókot nyomtam a szájára. Közben kinyitottam a szemem és csodálkoztam gyönyörű szempilláiban. Mielőtt elszakadtunk volna egymástól behunytam a szemem és újra talpra álltam.
- Vigyázz magadra.
- Ugyan mi bajom lehet?
- Veled mindig történik valami,két lábon járó szerencsétlenség vagy.
- Na most már húzzál aludni. - nevettem el magam.
. Oké…- indult az ajtó felé,de utána rohantam és megöleltem hátulról a derekát szorosan fogtam.
- Ugye sietsz vissza?
- Persze. - tette a kezét a kezemre. Kikísértem az ajtóig kéz a kézben. Elköszönésül kaptam egy puszit a homlokomra.
Úgy éreztem,hogy a szeretet,amit érzek elhatalmasodik rajtam és önző módon azt kívántam bárcsak mindig együtt lehetnénk…

24. fejezet. Sok minden történik egy nap alatt.

Próbáltam mindazt feldolgozni,ami velünk történt és átadni magam a boldogságnak,ám a boldogságot valami mindig beárnyékolja és nem lehet neki örülni felszabadultan.
Olyan kollégák,aki eddig nem tudták hogy létezem,most mindenben a kedvemben jártak és kikérték a tanácsom. Mindenki féltette az állását,így, hogy én kerülök egy időre az igazgatói székbe,úgy gondolták jó viszonyt kell velem ápolniuk. Néha nem értem az embereket… az érdekeik vezetik őket,persze ha a másik oldalát nézzük a dolgoknak,mindenki pénzből él és félti az állását,de egy kicsit frusztráló volt egész nap mindenkivel cseverészni és sorban lemondani az ebédmeghívásokat.
- Most már nyeregben érzed magad? – szólított le a még jelenlegi felettesem a kávézóban.
- Miért is? Talán eléd álltam a sorban?
- Mondhatjuk így is.
- Áhh értem ,én már végeztem is,te következel .- léptem el mellette utat engedve neki. Persze tudtam,hogy ő a kinevezésemet akarta kitárgyalni,de én most sem álltam le vele vitatkozni. Bár bosszantott az irigysége,de nekünk együtt kell dolgoznunk,ha tetszik,ha nem és ezt vagy elfogadja,vagy nem…
Ahogy beléptem a terembe Tae Woo nagy iramba rontott kifelé,amiből persze semmi jó nem sült ki,mert a kávé csíkos blúzomon landolt jó nagy foltot hagyva a mellkasomtól a köldökömig.
- Úr Isten! – meresztette a szemeit rám. - Min Hae én annyira sajnálom! Nem volt szándékos.
- Tudom. –próbáltam törölgetni a ruhámon díszelgő pacát.
- Mit tehetek érted? Annyira sajnálom.
- Ne aggódj,semmi baj nincs. Ne idegeskedj miatta. Balesetek mindig történnek.
- Úgy szégyellem magam,hisz tárgyalás lesz.
- Ohh.. tényleg… - jöttem rá a kemény igazságra,mire Tae Woo gombolni kezdte az ingjét.
- Héj- héj. –takartam el a szemem. - Mit csinálsz?
- Leveszem az ingem.
- Azt láttam,de minek? – dadogtam a szemem eltakarva.
- Vedd fel. - óvatosan kikukucskáltam az ujjaim mögül és örömmel tapasztaltam,hogy van rajta atléta. Felém nyújtotta a kék inget és mivel elég csúnya volt a folt a blúzomon elfogadtam.
- Még szerencse,hogy farmerban jöttem,most az egyszer hasznom volt Hongkiból.- vigyorogtam miközben a mosdóban magamra vettem az inget. Tae Woo parfümje kellemes volt, ez az illat pont őt tükrözte.
- Ha hazamentem kimosom és visszaadom. - léptem be az irodám ajtaján. - Most viszont mennem kell,mert el fogok késni. – felkaptam a dossziémat és már indultam is a tárgyalásra.

HONG KI POV:

A jó kedvemet semmi nem űzhette el,még a munkát is dupla erőbedobással végeztem. Már a rádióba tartottunk Hanako-hoz,aki rettenetesen örült nekünk,hogy végre mi is ott ülhetünk vele szemben. A fiúk meg is jegyezték mennyire energikus vagyok,de nem árultam el nekik boldogságom forrását.

- Köszöntöm önöket ez itt a Talk to me és a ma esti vendégünk az Ft Island. Velük fogok ma beszélgetni egy kicsit ,a műsor alatt lehet küldeni üzenetet a rádió honlapjára ebből párat ki is választunk. Nos,akkor vágjunk bele. Sziasztok fiúk! – nézett ránk mosolyogva ,mi pedig a saját kis mikrofonunkba köszöntöttünk mindenkit.
- Már nagyon vártam ezt a beszélgetést,ugyanis nagy rajongótok vagyok.
- Tényleg? – kérdezett rá JaeJin,mint aki nem ismerné. – Akkor majd műsor után adok autogrammot.
- Rendben. - nevette el magát Hanako. - Folyamatosan érkeznek a kérdések én mégis önző módon feltennék pár kérdést. Először is,hogy mikor lesz új album?
- Folyamatosan dolgozunk a dalokon mindannyian és reméljük hamarosan előállhatunk egy új albummal. –mondta komolyan a Leaderünk.
- 3 hónapos Japán utatokon is rengeteg sikert felhalmoztatok,felkerültetek az Oricon lista élére is,ahol sokáig bitoroltátok az első helyet. Ez egy nagyon nagy siker,hogy éltétek meg?
- Mindig elképedve fogadjuk,hogy mennyi hűséges primadonna van és büszkeséggel töltött el minket,de úgy gondoljuk ez még mindig nem elég és szeretnénk jobbak lenni.
- Úgy látom a rajongók többsége arra kíváncsi,hogy a szívetek foglalt-e már? – úgy láttam Hanako kicsit habozva nézett Jong Hoonra,aki így válaszolt.
- Az enyém igen. - ez a 3 szó olyan boldoggá tette Hanako-t ,hogy öröm volt nézni.
- Én még nem találtam meg az igazit,de remélem,hogy hamarosan rám talál.– mondta a kis maknae a száját nyalogatva.
- Jelenleg nem vagyok foglalt. - mondta Seung Hyun.
- Én sem. - válaszolta egyszerűen Jae Jin is.
Hanako rám nézett és haboztam a válasz előtt,de végül így válaszoltam bólogatva:
- Nekem van a világ legszebb kék szemű barátnőm. - úgy vigyorogtam,hogy a szám sarka már a fülemben volt a barátaim meg egyöntetűen megfagyva pislogtak rám.
- Kék szemű? – szinte dadogta a szavakat,ha nem lennénk élő adásban tuti megfogta volna a grabancom. – Talán külföldi?
- Nem ,nem külföldi. – A kijelzőn megjelenő üzenetek, felháborodást tükröztek a rajongók között.
- Nem gondoljátok,hogy a rajongók el fognak fordulni tőletek,így hogy tudják,hogy barátnőtök van?
- Úgy gondolom,hogy a rajongóink akkor boldogok,ha mi is azok vagyunk és ezért nem fognak minket megutálni.
- Valószínű ez így van. – Látszót Hanakon,hogy kicsit rosszul érintette a képernyőn látottak,de a „csalódott vagyok Oppa” üzenetek főként nekem szóltak,persze én nem foglalkoztam vele,Jong Hoon,meg még úgy sem.
A műsor alatt és az után is nagyon jól éreztük magunkat ,de a közös kép és egy közös ebéd után el kellett búcsúznunk,mert hívott a kötelesség minket.

MIN HAE POV: Eléggé kimerültem a tárgyalás alatt így úgy döntöttem ,hogy a délután hátralévő részét otthon töltöm.
- Min Hae! – szaladt utánam Tae Woo.
- Ühh? – néztem hátra. - Azt hittem már hazamentél.
- Ani,téged vártalak,hogy hazavigyelek.
- Engem? –mutattam magamra.
- Ühüm!- bólintott nagyot. - Mehetünk?
- Köszönöm,igen.
Gyakornokom nagyon vidámnak tűnt és ennek jelét is mutatta. Ujjaival dobolt a kormányon mosolyogva.
- Valami jó dolog történt? – érdeklődtem egy piros lámpánál.
- hm… Nem nagy dolog,de nagyon boldog vagyok.
- Örülök… - mosolyogtam rá és már mentünk is tovább.
- Az ember a kis dolgoknak is örül ,főleg,ha valami reményt is kelt az emberben.
- Az apró örömök fontosak az életben. - bólogattam helyeselve.
- Igen…
- Köszönöm,hogy hazahoztál – kapcsoltam ki a biztonsági övemet. – Holnap találkozunk. – intettem neki és már csaptam is be a kocsi ajtaját.

Meglepődve tapasztaltam,hogy a kicsinek nem mondható ám nagynak sem lakásom teljesen üres.
- Szokatlan ez a csend. – vágtam le magam a kanapéra és el is nyomott az álom.
Álmomban randin voltam Hongki-val,egy csodálatos napot töltöttünk el együtt ,este hazakísért és az ajtóban adott egy apró csókot,ami megmelegítette a szívem. Elbúcsúztunk és én virágok közt úszva becsuktam magam mögött az ajtót,ami egy nagy csattanással kattant mögöttem. Felijedtem.
Ahogy kinyitottam a szemem Hong Ki vállán volt a fejem és ő édesen mosolygott rám,de nem tudtam most a szerelmes pillantásokkal foglalkozni,mert a barátnőm dühösen trappolt be a nappalimba.
- Min Hae! Milyen barátnő vagy te? Egy ilyen fontos dolgot nem mondasz el nekem. –állt előttem csípőre tett kézzel,de én még mindig a hajamat túrtam álmosan.
- Hanako… Mit is?
- Hát hogy Hong Ki-val jársz. – egyből újdonsült barátomra néztem ,aki fülét farkát behúzva biggyesztette a száját és az ujjaival játszott,mint egy gyerek.
- Ennyit arról,hogy várunk egy kicsit a bejelentéssel. - mondtam szarkasztikusan. - Sajnálom Hanako még nem mondtuk el senkinek és még nagyon friss a dolog.
- Már mindenki tudja Shin-en kívül. – vigyorgott rám Hong Ki.

- Eldicsekedett a kék szemű barátnőjével a rádióban. Élő adásban.
- Ehh? – váratlanul ért,hogy nyilvánosságra hozta a kapcsolatunk,de örültem neki.
- Jajj srácok,olyan aranyosak vagytok! Ideje volt már. Azt hittem Min Hae szenvedéseinek sosem lesz vége.
- Mi? – nézett rám ijedten Hong Ki.
- Semmi! Nyugi. – vigyorogtam és Hanako felé intéztem egy morcos pillantást.
- Vettem a célzást. Megyek átöltözni,mert találkozóm lesz. De szép a szerelem… - szökdécselt el vidáman a barátnőm és eltűnt az ajtó mögött.
- Szeretnélek elvinni valahova. - jött a hirtelen kijelentés Hong Ki szájából.
- Tényleg? – lelkesedtem. - Akkor átöltözöm.
- Nem,jó vagy így! Szép vagy! Menjünk. – megragadta a kezem és lesétáltunk a parkolóba.
Az autóban zenét hallgattunk és én vidáman énekeltem,míg meg nem láttam Hong Ki cinkos mosolyát a szája sarkában.
- Miért nevetsz ki?
- Ki? Én? – mutatott egyik kezével magára.
- Igen te! Van itt rajtunk kívül más?
- Én nem nevetlek ki…- mondta nevetéstől eltorzult hangon.
- Tudom,hogy nincs jó hangom.
- Tűrhető.
- Köszi. - pukkadtam. - A nagy Lee Hong Ki-hoz képest.
- Ne gyere ezzel a megkülönböztetéssel megint.
- Nem is szoktam ezzel jönni.
- Te most komolyan vitatkozni akarsz az első randinkon?
- Nem. – durcásan kereszteztem a kezem a mellkasomnál.
- Még szerencse,hogy míg aludtál megcsókoltalak,most tuti nem adnál egy puszit se.
- Te kis… - szorítottam össze a fogam,de ő csak nevetett rajtam,amin végül én is mosolyogtam főleg,hogy az álmomra gondoltam.
A Han folyónál parkolt le ,udvariasan kinyitotta az ajtót és kisegített,mint egy igazi úriember.
Sétáltunk a folyó mentén,a szürkületben felgyúltak a fények.
- Wow,de szép.
- Tetszik?
- Még sosem randiztam itt,pedig olyan különleges varázsa van.
- Még én sem randiztam itt.
- Ahh ,ezt most higgyem el?
- Igen! – mondta határozottan.
- Kivételesen hiszek neked. –dőltem rá a korlátra,ő pedig a hátát támasztotta annak.
- Minnie?
- Hm?
- Miért mondta Hanako,hogy azt hitte sosem lesz vége a szenvedéseidnek?
- Ohh az? Tudod sokat őrlődtem miattad.
- Sokat?
- Pontosabban azóta őrlődöm,mióta a szomszédba költöztünk. Először nem tudtam hogy kezeljem,hogy a kedvenc énekesem pár méterre van tőlem minden nap,de észre sem vettél. - nevettem el magam. - Miután azt hittem minden érdeklődés nélkül kidobtad a levelem,nagyot csalódtam benned. Teljesen közömbös lettél számomra és egy idő után rád nézni sem szerettem. - kiegyenesedtem,hogy rá tudjak nézni.
- Szóval így történt… - nagyon komolya volt az arca én pedig mosolyogva folytattam.
- Ezek után már csak annyit vettem észre,hogy valamilyen okból állandóan a lakásomon vagy. Szép lassan megbarátkoztam mindennel,bár sokszor rossz volt.
- Sajnálom! –ölelt magához.
- Ne sajnáld,ha ezek nem lettek volna,akkor most nem lennénk itt.
Miután kibontakoztunk az ölelésből,összekulcsolt kézzel folytattuk tovább a sétát még egy ideig.

- Megjöttünk! –léptünk be a nappaliba,ahol Tae Woo Shin és Eun-a várt ránk. Tae Woo rögtön felpattant és felém indult,egy pillantást vetve csak a picit mögöttem álló Hong Ki-ra.
- Valami gond van? – kérdeztem tőle.
- Nincs,csak jöttem érted,hogy elvigyelek vacsorázni. Ugye eljössz!?
- Tae Woo…
- Nem megy! –jelentette ki Hong Ki, nem kis meglepettséget okozva ezzel mindenkinek a szobában.
- Hogy? – Tae Woo arca kicsit dühös lett.
- Azt mondtam nem megy! –lépett mellém Hong Ki.
- Haver,úgy gondolom,ebbe nincs beleszólásod.
- Egy,nem vagyok a haverod,kettő,nagyon is van.
- Inkább menj a kék szemű barátnődhöz.
- Tae Woo…- belekaroltam Hong Ki-ba,hogy lássa,mi összetartozunk,majd kivettem a kontaktlencsém és rá néztem. Meglepettségében tett két lépést hátra.
-Min Hae…
- Sajnálom.
- Ezt nem hiszem el. - nevetett keserűen. – Mit is gondoltam,hisz ezt előre láttam.
- Sajnálom,ha megbántottalak.
- Mikor hallottam,hogy barátnője van ,megnyugodtam egy kicsit,de soha nem gondoltam,hogy a kék szemű lány te vagy.
- Nem tudom elégszer elmondani mennyire sajnálom.
- Nem fogod megbánni?
- Nem… - ráztam a fejem a földet bámulva.
- Nem adom fel! Várni fogok. – mondta elrohanva mellettünk.
- Tae Woo! – kiabáltam utána. Egymással háttal álltunk így én szép lassan megfordultam hogy lássam,de ő csak a fejét fordította felém.
- Ne várj rám! Szeretem Hong Ki-t. - Pár másodperc szünet után elindult ezekkel a szavakkal:
- Akkor sem tudom feladni. - a keze ökölben volt és úgy rohant el.
A szívemben volt egy fájó fanyar érzés,ami nem akart szűnni. Bűntudatom volt és nem tudtam,hogy hogy fog alakulni a kapcsolatunk. Azt hiszem holnap minden kiderül.

23. fejezet Álom vagy valóság?

Késő este volt már és én még mindig a projektemen dolgoztam Tae Woo készségesen segített nekem.
- Miért nem mész haza?
- Nem akarom rád hagyni az összes melót. Inkább segítek!
- De ugye tudod,hogy ezért nem fizetnek. – mosolyogtam rá.
- Tudom,de ha veled lehetek nekem az már megéri. –teljesen belepirultam és alig vettem észre a telefonom csörgését.
- Hanako? Valami baj van?
- Ahh…- Nincs,csak tudsz nekem segíteni egy picit? Sürgős lenne.
- Még dolgozom.
- Még dolgozik… - suttogta a háttérbe.
- Hanako,valami baj van?
- El tudsz jönni a házhoz közeli biliárd terembe?
- Most?
- Igazság szerint gyorsan kellene…
- Baj van? –kérdeztem tőle már harmadjára.
- Hong Ki-val van egy kis probléma.
- Milyen probléma? –ijedtem meg.
- Csak gyere ide jó?
- Már is megyek! Sietek. - csaptam le a telefonom és már kaptam is fel a táskám.
- Ahh… Tae Woo… - torpantam meg. - Nekem sürgős dolgom akadt,el kell mennem. Köszönöm,hogy segítettél!
- Min Hae baj van?- szólt utánam.
- Nincs! –fordultam meg az ajtóban. - Holnap találkozunk.
Rögtön fogtam egy taxit és siettem a helyszínre,nagyon aggódtam,hogy mi az a probléma,amit nem tudnak egyedül megoldani.
Rohantam be lihegve a terembe,ahol az égvilágon semmi különös nem volt. Mérges lettem.
- Miért ráncigáltatok ide?- mondtam indulatosan.
- Minnie! – szaladt felém a világ legidiótább idolja.
- Mi van? – mérgeskedtem,de felváltotta a meglepettség,mikor magához ölelt.
- Úgy hiányoztál! – suttogta a hajamba.
- Hisz tegnap este találkoztunk… - súgtam neki vissza zavartan…
A válla felett láttam a többiek kimeresztett szemekkel néznek ránk. Eltoltam magamtól és lenyomtam az egyik székre.
- Miért nem vittétek haza?
- Egy órája küszködünk vele,de úgy kapaszkodott az asztalba mint majom a ketrecbe. Azt hajtogatva,hogy csak veled megy haza és már a tulajt is idegesítette…
- Hazaviszem,úgy is a szomszédban van.
- Rendben leszel? Elkísérjünk? –érdeklődött Min Hwan.
- Persze,rendben leszek! Elkérhetem Jae jin a sapkád? Hanako a sálad? – amint átadták a kiegészítőket mind Hongki-ra aggattam és a szemére toltam egy napszemüveget.
Kimentünk az utcára,attól féltem valaki észrevesz minket így az első taxit próbáltam leinteni,de nem sikerült,csak a harmadik próbálkozásra. Szép lassan haza autóztunk és sikeresen bejutottunk a lépcsőházba.
- Várj… várj… - ült le a lépcsőfordulóban. - Nem érzem jól magam!
- Nem is csodálom. Mi a fenének kellett ennyit innod?
- Olyan nehéznek érzem a mellkasom. ..
- Mi a baj? –guggoltam le mellé,de csak megfogta az arcom és a hüvelykujjával simogatni kezdte.
- Minnie…
Ijedten álltam fel,megragadtam a csuklóját és húzni kezdtem. Négy kézláb nyögdécselt.
- Vagy jössz,vagy itt hagylak! – engedtem el a kezét,ő meg csak száját félrehúzva sandított fel rám.
- Megyek…- adta be a derekát és feltápászkodott.
Úgy gondoltam,hogy a ma estét a kanapémon fogja tölteni,de ahogy beléptem a nappalimba a kanapém már foglalt volt Shin által valamint egy idegen lány áltál. Gyorsan rárántottam Hongki fejére a kapucniját és még le is nyomtam egy kicsit a fejét,hogy nehogy felemelje.
- Shin? –érdeklődtem egyszerűen.
- Noona! Mit keresel itthon?
- Hazajöttem,mert végeztem a munkával! Hol van Eun-a?
- Az apádnál és mondtam,hogy ma átjön a barátnőm és hagyj egyedül minket.
- És én akkor most hova menjek?
Hong Ki,megfogta a kezem és szó nélkül húzni kezdett maga után.
- Deee… - ellenkeztem volna,de minden hiábavaló volt.
- Most hova húzol? – kérdeztem már a folyosón.
- Ma nálam alszol!
- Ehh? –rántottam ki a kezem a kezéből. - Az kizárt dolog.
- Nem eszlek meg! Felajánlom a kanapém. Hagyd őket egyedül… - nem tudom hogyan ,azt hiszem nagy szájhúzogatások közepette rábólintottam az ötletre.
- Idd meg ezt a pohár tejet. –nyomtam a kezébe a poharat,amit egy húzásra ivott ki. - Nekem a múltkor nagyon jót tett.
- Nekem is jól esett. – elvettem tőle a poharat és szorongatni kezdtem
- Jobban vagy?
- Ühm.. –bólintott picit tejes bajusszal,kis idő múlva meg is törölte a száját. Leültem mellé,mert láttam,hogy kicsit elmereng a semmibe.
- Mi a baj? Miért csináltad ezt? Neked nem szabad így viselkedned.
- Nekem semmit sem szabad,amit a normális embereknek? Az én életemben semmi sem normális… se a barátok,se a mindennapok,se a szerelem… - nézett rám.
- Eddig is voltak szerelmeid Hong Ki. Az elmúlt egy évben sok lány megfordult itt.
- Minnie… azokkal a lányokkal nem olyan kapcsolatom volt…
- Ehh??? –meresztettem ki a szemem.
- De te tényleg féltékeny vagy? – meresztette felém csillogó szemeit és 100V-os mosolyát.
- Nem! –pattantam fel a kanapéról és kivittem a mosogatóba a poharát. Mikor ideges vagyok,akkor mindig takarítom vagy csinálok valamit. Most is benyúltam a hűtőjébe és elővettem pár szendvicsnek valót.
Hongki átkarolta a derekam hátulról és a nyakamba temette az arcát,annyira meglepődtem,hogy mozdulni sem bírtam. A szívem a torkomban dobogott és a levegőt túl sűrűnek éreztem.
- Minnie… Boldog vagyok,hogy féltékeny vagy…
- Nem vagyok féltékeny! –vágtam a szavába.
- De az vagy és ez azt jelenti,hogy érzel irántam valamit. - éreztem,hogy mosolyog.
- Mindent megkaptam amit akartam,karriert,pénzt,barátokat és már csak egy valamit akarok…- megpuszilta a nyakam, a levegő megakadt a tüdőmben és nem akart kijönni onnan.
- Téged… - fejezte be a mondatot és végigpuszilta a nyakam vonalát egészen a vállamig. Halk sóhaj hagyta el a szám,nem tudtam koncentrálni,ellenkezni,vagy bármit is mondani.
- Leszel a barátnőm? – tette fel azt a kérdést,amire nem számítottam. Kipattantak szemeim,de a levegő ismét elfogyott. Megfordultam,hogy lássam tényleg komolyan gondolja-e… és igen,láttam rajta,hogy teljesen komoly és kétségbe van esve a választól,de mivel egy hang sem jött ki a torkomon csak bólintottam egy nagyot.
Kapcsolatunk kezdetét egy csókkal pecsételtük meg,amit kicsit félve tettünk meg,de annál inkább belemerültünk. Nem tiltakoztam az érzéseim ellen,hagytam,hogy eluralkodjon rajtam a boldogság . Az államat puszilta,újra rátérve a nyakamra és én merész lépést tettem,megfogtam a pólója szélét és felhúztam. Az arcán megjelent a meglepettség, én pedig teli szenvedéllyel néztem nagy kerek barna szemeibe. Mosolyogva emelte fel a karját,hogy le tudjam róla fejteni az anyagot. Átkaroltam a nyakát és adtam neki egy puszit.
Felemelt, a dereka köré fontam a lábam. Szorosan öleltem a nyakát miközben elindult velem.
- Szeretlek. - súgtam neki és már kattant is mögöttünk a szoba ajtaja eltakarva mindentől minket. Azt gondoltam,hogy ez a pillanat nem történhet meg velünk,de ez az éjszaka mégis csodálatos volt. Különlegesnek éreztem magam és még ha csak egyszer is,ha csak egyetlen éjszakára is,de egyek vagyunk. Féltem,de próbáltam mindig is úgy cselekedni és élni,hogy ne bánjak meg semmit…
Annyira boldog voltam,hogy sírni tudtam volna. Hong Ki érzései eljutottak hozzám,megérintettek és boldoggá tettek. Annak ellenére,hogy remegett a keze,ahogy hozzám ért úgy tartott a karjaiban,mintha egy törékeny kis madár lennék,akire vigyázni akar.
Nem fogom megbánni a ma estét…

Reggel gyönyörű arcára ébredtem és végre elfogadhattam a saját érzéseimet,amit mindezidáig elnyomtam. Szeretem őt és mindig is szerettem.
Haja lazán lógott az arcába ,próbáltam az ujjammal kivenni a szeméből a tincseket. Olyan békésen feküdt ott,hogy mosolyognom kellett,mind addig,míg a válla felett meg nem láttam az órát,ami már fél 7-et mutatott és nekem 8-ra munkában kell lennem. Magam köré tekertem a sötétlila ágyneműt és próbáltam kiszökni Hong Ki mellől úgy,hogy nehogy felébresszem,de ő csak elkapta a takaróm és visszarántott.
- Hej! –lepődtem meg.
- Hova mész?
- Dolgozni kell mennem!
- Ne menj sehova! Felkelek veled,csak maradjunk még így egy kicsit. - úgy beszélt hozzám,hogy ki sem nyitott a szemét ,álmos hangon egy apró mosollyal a szája sarkában. Befurakodtam mellé és néztem tovább az arcát. Átkarolt.
- Tényleg mennem kell dolgozni. Fürdenem is kell és átöltözni.
- Mehetek veled fürdeni?- vigyorgott még mindig becsukott szemmel.
- Nem! – mondtam határozottan.
- Kár… – nevetett.
Kinyitotta a szemét és mélyen a szemembe nézett.
- Olyan szép vagy! Gyönyörű a szemed…
- Venned kell nekem egy új kontaktlencsét.
- Amit csak szeretnél… - simította végig az arcom.
- Na,akkor ennyi pihenés elég is volt… - keltem ki az ágyból és összeszedegettem a ruháimat,amiket villámgyorsan kaptam fel magamra a fürdőben.
- Akkor én megyek haza. – dugtam be a fejem a szoba ajtaján. Ott ült az ágyon egy nadrágban és amúgy is kócos haját borzolta vigyorogva.
- Ha kész vagyok átmegyek hozzád. –mondta.
- Oké. –mosolyogtam rá,majd becsuktam az ajtót.
Tudtam,hogy el fogok késni,így gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem. Sietve vágtattam ki az ajtómon,bár ügyeltem rá,hogy ne csapjak semmi zajt,mert Shin-ék még biztos alszanak. Óvatosan csuktam be magam mögött az ajtót.

- Mi ez a ruha? – olyan hírtelen ért Hong Ki kérdése,hogy összerezzentem. Morcosan néztem felé és azt suttogtam ,hogy:
- Szoknya… Nem látod?
- Ez túl rövid! Vegyél fel másikat!
- Miért?
- Így mindenki téged fog bámulni.
- Eddig nem zavart… - tettem csípőre a kezem.
- De igen,csak nem szólhattam bele… De most már van jogom! Az én barátnőmre ne csorgassa senki a nyálát.
- Pssszt… Halkan! Nem akarom,hogy Shin-ék megtudják! Várjunk még egy picit a bejelentéssel jó?
- Attól még nem mehetsz ebben a ruhában…- mutatott rajtam végig én pedig egy morcos tekintet kíséretében a középső ujjamat lódítottam felé. Felvettem egy farmert és egy felsőt,amire úgy gondoltam már nem fog parádézni .
- Így jó? – fintorogtam.
- Tökéletes! – vigyorgott diadalittasan.
Persze nekem nem tetszett,hogy megmondja mit vegyek fel és mit ne,és ezt ő nagyon jól tudta… Alapjában véve sok minden megváltozott,de mégsem változott semmi,mert a csipkelődések és a beszólások ugyanúgy megmaradtak…

22. fejezet! Érzelmek...

A konferenciatárgyaláson elfogadták a legújabb koncepciót,de kaptam egy annál sokkal nehezebb feladatot,ami újnak bizonyult. Feszengve ültem a megbeszélésen,amit az apám hívatott össze. Nyugtalanul éreztem magam és az ideges pillantásokat,amit a kollégáim felé intéztem,apám észre is vette és egy morcos nézéssel adta a tudtomra,hogy maradjak nyugton. Sikerült ellazulnom és apám már kezdte is a mondandóját.
- Azért hívtam össze a cég összes dolgozóját,hogy bejelentsem Japánba költözésem. - Nem hittem el,azt amit mond,nem értettem,hogy akkor velünk mi lesz…- Gondoskodnom kell a leányvállalatról,mert értékes befektetések elé nézünk. Erre az időre az új igazgató…- tartott szünetet. - Lee Min Hae a lányom.
- Miii? – csaptam az asztalra felpattanva.
- Min Hae! – szidott meg apám. Nem értettem semmit. Miért pont én?
- De…
- Semmi de,ülj le.
- Igenis… - adtam be a derekam.
- Úgy gondolom,hogy az évek során sokat fejlődött és mivel ő lesz ennek a vállalatnak az örököse,nem árt neki a tapasztalat. Én hiszem,hogy jól fogja vezetni a vállalatot és nem lesz semmi baj. Bizonyított nekünk annyit,hogy rá merjem bízni ezt a feladatot. Amit ő mond,azt úgy vegyék,hogy én mondom,de sokszor fogok videó konferenciát tartani a lányommal és mindenről tudni fogok!Az ,hogy nem leszek itt,nem jelenti azt,hogy nem is fogok tudni a dolgokról. Köszönöm szépen! Ennyi lenne… Térjünk vissza a munkához.

Az emberek megtapsoltak,én felálltam és megköszöntem,bár nem tudtam feldolgozni,azt amit hallottam,mindenki elpárolgott,de én ültem a teremben a hosszú fehér asztalnál és nem tudtam észhez térni.
- Jól vagy? – érintette meg a vállam Tae Woo.
- Ahh… Persze,csak kicsit hihetetlen,hogy apám így beszélt rólam.
- Nem örülsz?
- De! – álltam fel. - Csak,olyan furcsa érzés… Nincsenek jó előjeleim.
- Ugyan,ne képzelődj. Gyere velem ebédelni. - karolta át a vállam és elhurcolt egy aranyos kis étterembe,ahol vidáman megebédeltünk. Elmentem Eun-a-ért az óvodába és este is lett,mire hazaértem.
- Min Hae gyere már! – kiabált a fürdőből Shin.
- Mi van már? – Ahogy beléptem a fürdőbe teljesen elképedtem.
- A francba… - suttogtam leszegett fejjel.
- Szerintem is! Ezt te takarítod el.
- Eun-a,nem szabad kiönteni a tusfürdőket és mindent összekenni vele. Gyere énekeljünk inkább. – fogtam kézen a húgom,aki mostanában minden nap rossz fát tesz a tűzre. A kanapé felé tartva felkaptam egy dezodoros flakont,mikrofon pótlónak. A húgom törökülésben,keresztbetett kézzel pukkadt a kanapén.
- Eun-a? Mi a baj?
- Én csak Oppával énekelek.
- Ajsh… Gyere már Shin,csak veled akar énekelni.
- Akkor te nyalod fel az egészet. – vágtatott be lazán a nappaliba.
- Nem Shin oppával,hanem répafejjel. - durcázott tovább.
- Répafej dolgozik. Nem ér rá… te meg menj takarítani…- ripakodtam lakótársamra.
- Akkor is őt akarom. Hívd fel. – nyújtotta felém a telefonom.
- Nem hívhatom fel… - tettem a telefont az asztalra. – Biztos be fog hozzánk nézni! Addig énekeljünk jó?
- Biztos?
- Persze,hisz tegnap is itt volt nem?
A húgom bólogatva vette el a dezodoros flakont,kisajátítva így az ideiglenes mikrofonunkat.
Egy időre megnyugtattam,de nem tudom mikor fog rájönni,hogy talán Hong Ki ma nem fog jönni,hisz nem kötelező neki,Annyit elértem vele,hogy a durcát abbahagyta és énekeltünk.
- Noona,most már inkább balettozz.
- Mi? –néztem feltörekvő színészem felé.
- Hát tudod… a port jobban bírom. –fintorgott.
- Arra akarsz célozni,hogy rosszul énekelek?
- Isten ments én csak annyit kértem,hogy ne kérd az esőt,mert holnap elázunk. Olyan szépen süt a nap.
- Este van te szerencsétlen,mellesleg ki akarsz kapni? Hjaaaa? – Szállt a dezodoros flakon,de direkt úgy dobtam,hogy nehogy eltalálja.
- Miért játszol ilyen veszélyes dolgokkal? – nyelt nagyot. - Nem tehetek róla,hogy sérti a fülem…
- Most kikapsz…- mentem felé mérgesen és elgáncsoltam,aminek következtében levágódott a szőnyegre,maga után húzva engem is.
- Azt hiszed,hogy nem tudok már birkózni? – hadakoztunk,míg Eun-a csak vidáman kacagott a kanapén.
- Már nem vagy benne olyan jó,mint régen! Öregszel?
- Öregszem? – nyomtam le a földre,de hamar megfordult a kocka és én kerültem alulra.
- Minden próbálkozás hiába. Nem tudsz kiszabadulni.
Hirtelen a lámpa fényét beárnyékolta valami és ahogy hátrabillentettem a fejem Hong Ki dühös tekintetével találtam szembe magam.
Pár pillanatig csak bambultuk a hirtelen jött férfit.
- Leszállnál róla? – kérte Shint,amin nem kicsit lepődtem meg. Az arcán,mintha féltékenység suhant volna át.
- Hong Ki! Hogy jöttél be? – tápászkodtam fel és a hajam elsöpörtem az arcomból.
- Eun-a engedett be és hívott fel két perce. – nagyokat pislogva néztem a telefonomat szorongató húgomra.
- Hogy hívtad fel? – tettem fel a kérdést 5 éves húgomnak.
- Úgy hogy nem hülye gyerek! – vágta rá Shin.
- Sajnálom,hogy zavart… - néztem Hong Ki-ra,akiről nem tudtam megállapítani,hogy mit is gondol.
- Nem,én sajnálom,hogy megzavartam amit épp csináltatok…
- Oh… Ne értsd félre! – próbáltam menteni a menthetőt. – Mi csak verekedtünk… Vagyis pontosabban birkóztunk,mint mikor kicsit voltunk.
- Értem! Folytassátok csak, én elénekelek Eun-a-val.- mentek a kanapéra és énekelni kezdtek.
- Én megyek fel,dolgoznom kellene,megpróbálom elkezdeni az új projektet.
- Majd meglátogatlak. - nézett hátra Hong Ki,amit én egy intéssel nyugtáztam.
- Egyre több munkád lesz,hogy kineveztek igazgatónak?
- Nagyon félek tőle Shin,nem tudom,hogy meg tudok-e vele birkózni… Egyenlőre még végzem a munkám,amit rám zúdítanak,aztán majd meglátjuk.
- Mikor megy Ahjusshi?
- Három hét múlva.
- Akkor már nem sok időd van felkészülni.
- Nem is fogok felkészülni,csak hagyom magam sodródni az árral.
- Fighting! – bíztatott összeszorított ököllel.

Sehogy nem ment a munka… Egy romantikus kisfilmen kell dolgoznom,de a szerelmi jelenet sehogy sem állt össze a fejemben csupán annyit tudtam,hogy egy lufit szeretnék belevonni a történetbe. Álltam a tetőn egy héliumos lufival a kezemben és gondolkodni próbáltam,de sokkolt apám bejelentése és csak az kavargott a fejemben.
- Már egy fél órája szenvedek,de semmi értelmes nem jött ki belőle. Nem tudok egy 10 másodperces jelenetet összehozni? Miért pont rám sózzák a romantikus jeleneteket,mikor azt se tudom mi az… - mérgesen beszéltem magamban.
- Mit mérgelődsz? – csapódott a tetőtéri ajtó.
- Nem tudok összehozni egy nyomorult 10 perces romantikus jelenetet ezzel a lufival.
- Segítek!
- Isten ments!
- Színész vagyok Minnie.
- Aigooo… - Nem tartottam jó ötletnek,ezt a jelenet játszósdit,de mégis bele egyeztem.
- Nos,akkor ezt a lufit kellene odaadni valamilyen úton módon?
- Igen… - teljesen zavarban voltam. - De várj…- emeltem fel a kezem. - Ez nem jó ötlet.
- Cuki vagy. –nevette el magát zavaromon. - Csak színészkedünk.
- Jó, oké.
Jött felém a lufival egy nagy levegővétel után leküzdöttem a zavaromat és mosolyogva színészkedtem. Átvettem a lufit és már éreztem is egy puszit az arcomon. Majdnem elszállt a lufi,ahogy az arcomhoz kaptam,úgy nyúltam a luftballon után.
- Ez… így nem lesz jó…- nyögtem ki a fejemet rázva.
- Akkor… - közeledett felém,én teljesen megfagytam ,mikor az arcom két kezébe vette és megcsókolt. A lufi lassan repült el a szívem pedig majdnem kiugrott a helyéről. Ajkai olyan forrók voltak és olyan puhák,hogy azt hittem az enyém rögtön elolvad az érintésétől. Nem hallottam semmit csak az ereimben száguldó vérem zaját. Az a pár pillanat perceknek tűnt és úgy éreztem,hogy soha nem ér véget,és bárcsak ne ért volna véget.
Kipirult arccal néztünk a magasba a lufi után,ami eltűnt a sötét égbolton.
- Túl jó színész vagy! Ilyen reklámot nem csinálhatok,ez nem film. - bámultam zavarodottan a földet.
- Nem színészkedtem Minnie.
- Ehh? –kaptam fel a fejem és egy pár pillanatig csak néztük egymást.

- Sokáig tartott míg rájöttem,valójában miért is szeretek veletek lenni. - nevette el magát. – Mikor Japánban voltam,már biztosan tudtam,hogy mi az oka… Már akkor megkedveltelek,mikor a kócos hajaddal a belépőkártyádat kerested,ami nálam volt. A harciasságod szokatlan volt,de megszerettem,hogy nem úgy bánsz velem,ahogy általában a lányok. Végül a szemeid végleg elvarázsoltak…

Megpaskoltam az arcom,mert azt hittem álmodom,de mikor kinyitottam a szemem ugyan úgy ott állt kisfiús pírrel az arcán,mint pár másodperccel korábban.
Kétségbeesetten nézett rám,szemeimet forgatva nem hittem el azt amit hallottam,de hirtelen olyan boldogság járt át,hogy rámosolyogtam és nem gondolkodva megcsókoltam,már sokkal szenvedélyesebben mint korábban,ugyanúgy csókolt meg azzal a hévvel,amivel én is őt és így merültünk el a pillanatban,de a végével nem gondolkodva elrohantam.
- Minnie! – nem tudom mitől,talán az én érzéseimtől,vagy talán az övétől ijedtem meg,de ezek után nem tudtam neki mit mondani.
- Min Hae mi a baj? –vágtattam át a nappalin ,ijedten a számat fogdosva.
- Semmi. - csaptam be magam mögött az ajtót,nem foglalkozva Shin-nel és a hátam neki vetettem. Szapora légzésem nem akart szűnni,a telefont szorongattam a kezemben és azon tanakodtam,felhívjam-e az egyetlen barátnőm Hanako-t ,hogy tanácsot kérjek tőle,de végül mégsem tettem meg. Belehuppantam az ágyamba és az arcom a párnába temettem,még sikítottam is volna kínomban,ha nem aggódtam volna ,hogy Shin rám ront…
- Most mit csináljak? –mondtam a párnámba,egy pillanatra újrajátszódott bennem az egész és én elúsztam a boldogságban.
- Ez biztos nem igaz… Most mi lesz? – ültem fel az ágyamon zsörtölődve. - Min Hae úgy teszel,mintha nem történt volna semmi. - adtam magamnak a tanácsot és kinyitottam az ajtóm,de meg is torpantam ,mert a nappali közepén ott állt Hong Ki.

- Én csak visszahoztam a kulcsot,mert elfelejtetted bezárni az ajtót.
- Ohh.. Köszi. - nyögtem ki,mert nem igazán tudtunk mit mondani, a feszültség érezhető volt közöttünk,amit Shin is észre vett,mert hol rám,hol Hong Ki-ra pillantott értetlenül.
- Akkor Jó éjt!
- Jó éjt! – néztem a távolodó hátát,de az ajtómból azóta egy picit se mozdultam meg.
- Mi van veletek? – kérdezett rögtön rá Shin,amint csukódott az ajtó.
- Ne kérdezz semmit.
- Jól van na,akkor mondom,hogy holnap este jön a barátnőm ,megígérted,hogy egy estére miénk a lakás.
- Aha… Értem… - csuktam be magam mögött az ajtómat,de nem tudtam aludni csak egész este a laptop előtt ültem.

@skullhong: Holnap egy újabb nap,újabb lehetőségekkel és érdekességekkel.

- Mit akar ezzel mondani? –tettem fel magamban a kérdést.

@..............: @skullhong Még nem alszol? Menj aludni! 

Nem sokat kellett várnom egy újabb tweetre.
@skullhong: Nem tudok aludni,de meg kell próbálnom. Jó éjt.

- Jó éjszakát te kis majom… - mosolyogtam és azon gondolkodtam,hogy vajon ő is azért nem tud aludni,amiért én? Ahogy írta,holnap egy újabb nap újabb lehetőségekkel és érdekességekkel.