Hong Ki Pov:
Már rosszul voltam a két lány beszélgetésétől! Olyan
emberekről volt szó,akiket részben én is ismertem! Egy szendvicset majszolva
ültem a konyha asztalnál eltunyulva. Egy-egy mondatra nem tudtam nem fintorogni
és a szemöldökömet emelgetni. - Halihóó! –vágta ki az ajtót Shin!
- Megmentőm! –rohantam elé,mire a két lány csak mosolygott ránk.
- Shin! –pattant fel ijedten Min Hae.- Hol van Eun-a? –oda akart szaladni hozzánk,de megbotlott a szőnyeg szélében és egyensúlyát vesztve bukdácsolt felénk. Ide oda totyogtam ,hogy ha elesik,el tudjam kapni,de szerencsére még előtte meg tudott állni.
- Figyelj már az orrod elé!- teremtettem le.
- A francba…- mondta mérgesen a térdeire támaszkodva. - Hol a gyerek? – nézett ki kódos haja alól fújtatva.
- Nem kell aggódni! Apádnál hagytam!
- Miii? –egyenesedett ki hírtelen.
- Nem haragudott! Meglepően örült neki!
- Mégis mit mondtál neki?
- Hát, hogy Eun-a szeretne kicsit vele lenni! És amúgy is nem tudtalak elérni,azt sem tudtam,mire jövök haza! Nem vetted fel a telefont,se Hongki,Hanako,nem tudott semmit,nem is akartam idegesíteni vele. Haza nem jöhettem,az óvodába végszóra értem oda, így nem volt más választásom,mint hogy felhívom apádat és elviszem oda! Csak abban reménykedtem,hogy nincs semmi bajod,és hogy tudsz magadra vigyázni,de ez lehetetlen, így gondoltam majd ő vigyáz rád! –mutatott rám. - Van fogalmad róla mennyire aggódtam? –emelte fel a hangját picit.
- Mianhae! – húzta be a nyakát Min Hae.
- Apa lánya jelenet…- nyögtem be.
- Te csak kussolj,mert miattad ment be.
- Elvittem a kórházba!- mondtam én is ugyanolyan gúnyosan Shinnek.- Igen,elvitt a kórházba és semmi bajom! Ráadásban senki nem hibás,senki nem kényszerített arra,hogy bemenjek a lakásba.
- Inkább jobban ki kellene magad pihenni!
- Nekem erre nincs időm dolgoznom kell!
- Erről beszélek! – megfogtam a kezét és a konyha felé húztam.
- Mit csinálsz? –rántotta el a kezét és akkor jöttem rá,hogy talán túl közvetlen voltam. Elszégyelltem magam picit,de nem akartam mutatni.
- Vacsorát főzünk! Kösd fel ezt! – adtam oda neki egy rózsaszín kötényt,én pedig felkötöttem egy fehéret.
- Nem akarok főzni!
- Nem baj! Most fogsz!
- De nem tudok!
- Tudom,azért nem árt gyakorolni!
- Ne mááár…- nyafogott a száját húzva.
- Jó ötlet ez Hong Ki? –kiabált a nappaliból Hanako.Shin pedig elvonult a szobájába.
- Ne aggódj,csak egy egyszerű tejszínes tésztát csinálunk.
- Oké… Te tudod! –és laptoppal a kezében távozott.
Bólintottam egy nagyot és elővettem egy edényt amibe vizet engedtem!
- Akkor vágd fel a hagymát.
- Utálom!
- Nem baj! –toltam elé a vágódeszkát a késsel. Nagy nehezen,de elkezdte aprítani,míg én a tésztát készítettem elő. Kis idő múlva hallottam,hogy szipog mellettem. Lenéztem rá.
- Csííííííp… - szipogott felnézve rám. Olyan aranyosan biggyesztette a száját,hogy muszáj volt mosolyognom.
- Nem nagyon vagy ehhez hozzászokva! –mondtam neki mosolyogva,de ő csak a fejét rázta.
- Aúúúúúú… - dobta el a kést Min Hae.
- Mi van? –ijedtem meg, s már láttam is,hogy fogja a véres ujját. Gyorsan beledobtam a vízbe a tésztát és rányomtam egy papírtörlőt az ujjára.
- Komolyan mondom közveszélyes vagy magadra nézve! Új oldalad ismerhettem meg! Az aranyosan nyafizóst.
- Ha nehéz napjaim vannak általában ilyen vagyok.
- Akkor ezt megjegyzem! –mosolyogtam rá és levettem az ujjáról a papírt,már nem vérzett így otthagytam az ujját fürkésző sebesültet és a szekrényből kivettem egy sebtapaszt!
- Hagy nézzem! –fogtam meg a kezét és ráragasztottam a sárga alapon kék macis sebtapaszt. Nem tudom miért,talán mert olyan aranyos volt,de adtam rá neki egy puszit és a szemébe néztem. Hírtelen elrántotta a kezét és zavarba jött.
- Khmm…. - köszörültem meg én is a torkom zavaromban. - Te inkább szűrd le a tésztát. - Átvettem a hagyma aprítást ás feltettem a tűzhelyre.
- Neeem! –hallottam Min Hae kiabálását és már csak azt vettem észre,hogy a tészta után nyúl.
- Neee nyúlj….- de akkor már késő volt, a forró tésztához ért ,de az csak tekergőzött le tovább a lefolyón. -…bele…- fejeztem be a mondatot nem épp kedves hangsúllyal. Mint egy gyerek úgy ült le a konyhapult elé.
- Utálok főzni! –mondta bánatosan a kezét nézve.
- Nagyon megégett? – guggoltam le elé.
- Ani!- rázta a fejét…
- Ebből már nem eszünk! –ültem le mellé.
- Úgy néz ki. - fejét a konyhapultnak döntötte és úgy nézett rám.
- Mi van srácok? –jött felén Hanako álmosan kócos hajjal. - Rendeljünk kaját?- nevetett.
- Hanako jól főz! – nézett rám Min Hae.
- Gyorsan üssünk össze valamit! –álltam fel.
- Én addig megterítek! –mondta Min Hae és az asztalnak vette az irányt.
Hanako tényleg jól főz,pillanatok alatt összeütöttük a vacsorát.
- Ugye nem gond,hogy itt vagyok?- tettem fel félve a kérdést.
- Pár nap nem a világ vége! –mondta Shin teli szájjal.
- Nem,nem gond! –állt fel Min Hae az asztaltól,mert ő már befejezte az evést. - De pár alapszabályt azért nem árt lefektetni…
Min Hae Pov:
Így hogy Hong Ki itt marad pár napig,úgy gondoltam itt az ideje a szabályok lefektetésére.
- Egy – mutattam az ujjammal. - Mindenki maga után pakol!
Kettő: Nem hozhattok fel lányokat,Hanako ez ránk is vonatkozik,nincs pasizás. Nem mintha ettől annyira félnem kellene. Szóval…
Három: Gyerek van a lakásban az ő érdekeit kell nézni,ha tetszik, ha nem!
Négy: Lehajtjátok magatok után a WC ülőkét.
Öt: Mielőtt belépsz a fürdőbe hangosan kopogsz!- mutattam Hong Ki-nak az öt ujjam!
- Az utolsót jól megjegyeztem,gondolom nem csak nekem volt ciki…
- Ugyan Hong Ki,kis dolgokra nem adok! –legyintettem. Teljesen lefagyott,hogy
visszaválaszolni se tudott,csak Hanako nevetett fel olyan erősen ahogy csak
tudott.- Mi van?
- Shin,te ehhez még kicsi vagy, egyébként csak azt akartam mondani,hogy te mosogatsz! – villantottam feléjük bájos mosolyt.
- Heeeee? Kis dolgok? – eszmélt fel Hong Ki.- Mi az hogy kis dolog?
Hanako visszafojtottam próbált nevetni,látszólag már nagyon szenvedett,a ki nem adott vidámságtól.
Nem szóltam semmit,Hanako megtette helyettem.
- Ez van Hong Ki! Lépj túl rajta!
Nem tudott mit mondani,valószínűleg sokkolta és sértette amit mondtam,de az ő önbizalmának nem fog betenni ez a kis humorizálás.
- Köszönöm a vacsorát! Megyek dolgozni! Shin ne felejts el elmosogatni!- felvettem a kabátom,beleléptem a cipőmbe és már ott sem voltam.
Felmentem a tetőre a kis műtermembe,ahol a csend és nyugalom várt,de csupa munka. Szerettem itt lenni,akár minden nap itt is aludhatnék,és most is annyira csalogatott a hátam mögött lévő kanapé,de dolgoznom kellett.
- Ahhh… Nem alszom,dolgoznom kell! - Felraktam a fejemre a fülhallgatót és a laptopomon szorgosan kezdtem megtervezni a következő reklámanyagot. Alig találtam meg az USB csatlakozót a pendrivehoz,lusta voltam felállni és mögé nézni,így szenvedések árán de megtaláltam…A tekintetem megakadt a macis sebtapaszomon és beugrott ,ahogy Hong Ki puha puszit nyom az ujjamra,majd nagy barna szemeiben elveszek.
- Nem! –csaptam magam arcon. - Nem képzelődhetek! – kezeim még mindig az arcomon voltak.
- Hogy történhetett ez meg? Hogy lakhat a mellettem lévő szobában? – levettem fekete keretes szemüvegem és a szárát kezdtem harapdálni idegességemben.
- Vajon miért van velünk? Olyan rejtélyes nekem… Hívhatjuk mi egymást barátoknak? – elgondolkodtam és a két szempár újra az arcom előtt lebegett!
- Ani…Ani…Ani… Aniyoooo- toporzékoltam a fejem rázva.
- Neked mi bajod van? – mérgesen fújtatva néztem hátra kócos hajam alól… Ijedtemben felpattantam a székből,amint észrevettem,hogy nem más áll ott,mint Hong Ki.
„ Vajon mindent hallott?” – Mit keresel itt?
- Bocsi! Kopogtam! –nézett vissza az ajtóra mutatva.
- Ahh…- ültem le mérgemben a kanapéra és elnyúltam rajta. - Soha nem hallom a kopogásod!
- Mert mindig bambulsz!
-Ajshh…- fintorogtam rá. - Mit szeretnél?
- Szívességet!
- Még többet? –néztem fel rá.
- Sajnálom. - tette össze a kezét,könyörgően.
- Hong ki?
- Hmm?- pislogott rám értetlenül.
- Ahh… Semmi! Mond csak!
- Holnap dolgozol?
- Csak délután!
- Délelőtt segítenél összeszedni a dolgaim a nappaliból?
- Akkor is megkérdezem…- fordultam az időközben mellém ülő Hong Ki felé. - Miért van az,hogy ilyen barátságos vagy velem? Miért van az,hogy ha bármiben kell segíteni,akkor hozzám fordulsz? Ennyire bízol bennem?
- Igen!- vágta rá habozás nélkül,amivel nagyon meglepett. - Tudod régen nagyon függtem a fiúktól és főleg Jong Hoon-tól,de tudom,milyen stresszes az életünk és nem akarom őket azzal leterhelni,hogy még munka után vagy előtt is velem kelljen lenniük! De tényleg volt idő,mikor túlságosan is függtem tőlük,és egy idő után már azt éreztem,hogy ez nekik teher. Persze mindenki mindenkinek segít a mai napig,de próbálom a dolgaimat megoldani nélkülük. Bár szinte testvérek vagyunk,mégis mindenkinek megvan a saját maga kis külön élete. És ez jó dolog… Persze most nyugodtan mondhatnád azt ,hogy van idő ,mikor tőletek függök…
- Tőlünk ugyan nem! A segítség kérés teljesen más dolog,mint a valakitől függni,te nem függesz senkitől,te csak teteted,hogy függsz,de most is simán elmehetnél,a legjobb szállodába pár napra,meg sem kottyanna a pénztárcádnak,ehelyett osztozol Shinnel egy szobán. Mégis miért pont nálam?
- Közel van a lakásom!
A lefagyás jelei pillanatok alatt jelentkeztek rajtam.”Ez hülye…Ilyen egyszerű lenne? Nem tudom mit gondoljak? Teljesen összezavar! „ – Az agyam kiürült, ahogy a szemeibe néztem ,csak értetlenül pislogott rám. Reagálnom kellett volna valamit.
- Nekem dolgoznom kell! – pattantam fel és visszaültem az íróasztalomhoz. Beletemetkeztem a munkába .
Hong Ki nem zavart engem a munkámban,de ott ült törökülésben a kanapén és a telefonját nyomkodta! Felnéztem Twitterre ,szinte gondoltam,hogy ott lóg.
@skullhong : Egy mozgalmas nap után jól esik a csend! Az aggódás fárasztó!
Aggódás? Átfutott az agyamon,hogy talán értem aggódik,vagy a lakásáért,ezért visszaírtam neki.
@............ : @skullhong Kiért vagy miért aggódsz? Csak nem azért,akinél épp potyázol?
- Ohh… - fagyott le a mosoly az arcáról. - Csak épp olyat írtak,ami igaz!
- Tényleeg? – húztam el a kérdést.
- Bocsi! Nem zavarlak!
@..............: @skullhong Idióta! XD
- Héjjj! Ez te vagy!
- Jókor jössz rá! –hátra sem fordultam.
- Minnie,nem baj,hogy bekövettelek? – szaladt oda hozzám.
- Nem baj,de nincs időm kockulni! Dolgoznom kell! –néztem fel rá.
- Uhmm… bólintott egy nagyot vidáman és visszament a kanapéra.
Kis idő múlva álomból ébredtem fel. Egy takaró volt rám terítve és ahogy álmosan hátranéztem, Hong Ki összekuporodva a karját a mellkasa előtt keresztezve aludt a kanapén.
- Megfázol baboya!- terítettem rá a takaróm,amit valószínű,hogy ő tett rám. Már a gondolat is mosolyra fakasztott. Leültem a kanapé mellé és néztem az alvó Hong Ki-t.
- Ha tudnád,hogy összetörted a szívem!Mit kellene gondolnom rólad? – sóhajtottam- Hogy kellene veled viselkednem? - Elővettem a kulcs csomómat és levettem róla a lakás kulcsot. Lekapcsoltam a laptopot és a villanyt,felvettem a fűtést,nehogy megfázzon és úgy döntöttem,hogy a saját kis ágyikómban alszom.
Odakint esett a hó . Megálltam a hóesésben és felnéztem az égre! Óriáspelyhekben hullt és ahogy leért a földre szép lassan elolvadt. Lekapcsoltam a kinti villanyt is és az ajtóra még egyszer visszanéztem mosolyogva!
- Jaljayo Hong Ki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése