A nap,mikor engedted,hogy lássam! 2. fejezet!

A munka legfárasztóbb része,amikor az utolsó félórádban ,mikor már mindent elrendeztél,azt várod,hogy végre leteljen a munkaidőd és mehetsz haza.
- Min Hae! Az új reklámhoz készen vannak az anyagok?
- Már dolgozok rajta,de még nincs kész!
- Még a héten kész legyen! –parancsolt rám az apám,akire nem nézhetek úgy mint egy apára,mert dolgozom,de akkor mikor nézhetek rá úgy,hisz alig találkozunk a vállalat falain kívül.
Mindenki azt gondolná,hogy el vagyok kényeztetve,amiért egy jó hírű cég örökösének mondhatom magam,de ez egyáltalán nem így van,bár a munkámban kiélhetem a kreativitásom,de nem szeretnék az igazgatói székben ülni,pénzről és megállapodásokról tárgyalgatva. Ahhoz hogy itt dolgozhassak nekem is ugyanúgy ki kellett tanulnom a szakmát,mint minden más embernek,nem apuci jóvoltából vagyok a cégnél.
- Igen Igazgató! Kész leszek vele időre! –néztem az apámra a fekete keretes szemüvegem mögül.
A fáradtság maga alá gyűrt,olyan fáradt voltam,hogy az üveg forgós ajtóval két kört is tettem,és még egy harmadikat is tettem volna,ha nem kapok észbe. A táskám magam után húztam,a lábaimat ólomnak éreztem.
- Miért vagyok ilyen fáradt?Hisz még csak 8 óra…
Eun-a már aludt mikor hazaértem.
- Köszi Shin,hogy vigyáztál rá,holnap megkapod a mangákat,amit ígértem. - huppantam le a kanapéra.
- Noona… köszi… - csillogott fel a szeme.
- Örülök,hogy jól viselkedtél!
- Mit értesz jó alatt?
-Hogy nem hoztál fel lányokat míg Eun-a alszik! Mi van ha felébred?
- Még egyszer sem ébredt fel.
- Szóval tényleg szoktál lányokat idehozni?- kerekedett ki a szemem.
- Dehogyis Noona! Csak téged akarlak elcsábítani.
Nevetve mentem a konyhába egy pohár vízért.
- Engem nem tudsz, te még rég autókat tologattál a szőnyegen,mikor én már Eun-a-t neveltem.
- Csak három év van köztünk. - jött a hang elég közelről,s mikor megfordultam ott állt közvetlen előttem a testünk majdnem összeért,még úgy is,hogy a konyhapultnak próbáltam lapulni.
- Szeretlek Noona! –mondta,miközben önkénytelenül is a szájában lógó piercingre néztem.
- Én is szeretlek!- néztem fel rá csillogó szemekkel és megsimogattam az arcát.
Lefagyott mint a Windows,majd kimeresztett szemekkel hátrahőkölt.
- Látnod kellett volna az arcodat!- nevettem.
- Nem vicces! Komolyan elhittem egy pillanatra. - fogta a mellkasát.
- Sajnálom!- nevettem.
- Gonosz vagy!
- Te kezdted! De Shin,ha nekem akarsz bizonyítani,akkor azt javaslom,térj még vissza kicsit a gumikacsáidhoz a fürdőkádba. - nevettem rá visszanézve,miközben elhaladtam mellette. Csak a száját tátotta.
- Noona! – nyávogott. - Miért nem ismered el,hogy férfi lettem.
- Mert nem nézek rád úgy! És amúgy is miért fontos,hogy elismerjem?
- Akkor is izmosabb vagyok,mint a szomszédod.
- Ahha, és tudod mit vettem észre?- ültem vissza a kanapémra.
- Mit?- lelkesedett.
- Hogy nagyobb az arcod is! – a szokásos szájtátást tudta csak produkálni.
- Akármit mondok,vagy csinálok veled szemben,abból csak rosszul jövök ki. Inkább hazamegyek! –intett a kezével vigyorogva.
- Ettél már?
- Igen!
- Vigyázz magadra az úton hazafelé Casanova!- Kiabáltam utána az ajtóból.
Felraktam egy adag ráment főni,és levágtam magam a laptop elé Twitterezni!
„@skullhong : Köszönjük minden primadonnának! Nagyon vidám volt ez a fellépés.”
Elszomorított,ahogy láttam a sok lányt,akik írtak a fiúknak,válaszra várva.
- Hülye voltam,hogy akkor írtam neki… Mit gondoltam , hogy majd a karjaimba omlik,mert lerajzoltam és írtam neki pár sor?- motyogtam magamban a körmömet rágva.
- De valljuk be, nagyon helyes… áááááhhh….Ezen már túl vagyok! – csaptam össze a laptopom.
Benéztem a húgomhoz,aki édesesen aludt és még aludni is fog reggelig. Mosolyogva hajtottam be félig az ajtaját,hogy egy kis fény szűrődjön be hozzá a nappaliból. Sétálni indultam a fülemben tomboló zenével. Ez az egyetlen dolog az életemben,ami megnyugtat és kikapcsol. Beültem a hintába és énekelni kezdtem a csillagokat bámulva. Úgy hátrahajoltam a hintában,hogy a hajam szinte söpörte a földet. Éneklés közben két sportcipőt láttam elhaladni jóval mögöttem .Hírtelen felültem a hintába és láttam a vadul rám vigyorgó Hongkit besétálni az épület udvarába.
- De ciki! –kaptam az arcomhoz. - Úr Isten …a rámen! –futottam teljes erőmből elviharozva Hongki mellett a lépcsőn kettesével szedtem a fokokat. Kivágtam az ajtót a rámen már odaégett,alig volt az alján egy kis forró lé. Eun-a keservesen sírt a nappali közepén.
- Ne sírj Eun-a ,nincs semmi baj!- néztem hátra ,de rosszul tettem,mert a maradék rámen mind a kezemen landolt. Felsikítottam,mire a húgom még jobban elkezdett sírni.

HONG KI POV: Min Hae szélsebesen rohant el mellettem.
- Milyen szeleburdi egy lány! –néztem utána.
Alighogy tovább mentem,fura szagra lettem figyelmes,aztán egy sikítást is hallottam. Rohantam fel a lépcsőn,majd a folyosón megtorpantam. Füst jött ki a szomszéd lakásból. Eun-a keserves sírását hallottam. Egy percig gondolkodtam,hogy bemenjek e,végül az ingemmel magam előtt hajtva a füstöt,berohantam. Min Hae kinyitotta az ablakokat és letérdelt a húga elé.
- Nincs baj Eun-a! Noona jól van!Látod?Semmi baja nem lett a kezemnek! Ne sírj… hallod! –ölelte magához!
Fogtam egy ruhát és bevizeztem a kezére tettem! A füstöt gyorsan kivitte a nyári szellő.
Kikerekedett szemekkel nézett rám és a kezére,ahogy rajta tartom a vizes anyagot a szeme könnyes volt,bizonyára nagyon fájt neki ahol leforrázta magát. Elhúzta a kezét, és betekerte a vizes ruhával.
-Eun-a… Eun-a… Nézd ki látogatott meg minket. Tudod ,ő énekli a kedvenc dalodat!
- Ez nem ő! –szipogta!
- De ő az!
- Ez nem a répafejű! – makacsolta meg magát a lány.
- Répafejű? –pislogtam.
- Eun-a…. Honnan veszed,ezeket a kifejezéseket?
- Te mondtad ,mikor néztem a klipet. „Ne unod még a répa fejét? „ Ezt mondtad!
- Igen? –vihogott elpirulva Min Hae.- Előtted se szabad már mondani semmit.
- Miért?
- Mert locsi-fecsi vagy! – fintorgott rá a nyakát behúzva.
- Ő akkor sem a répafejű.
Gondolkodtam,melyik klipben lehet répa fejem és csak az I Hope-ra tippeltem. Elkezdtem énekelni a kislánynak,aki nagyra nyitott szemekkel figyelt.
- Tényleg te vagy az!- odajött hozzám és átölelt,ahogy ott térdepeltem előttük.
- Ohh…- lepődtem meg.
- Te vagy a szerelmem!
- Igen? De aranyos vagy! Ha nagy leszel majd még beszélünk erről. - Vigyorogtam a nővérére.
- Persze! Hol leszel te már akkor?
- Miért rontod el egy gyerek álmait?
- Minek kábítsam ? –húzta a száját,miközben Eun-a csak ide-oda pislogott,hol rám,hol a nővérére.
Erre már nem tudtam mit mondani csak a fejemet ráztam!
- Eun-a! Ideje aludni!
Elvitte lefektetni a kislányt,addig én hazaszaladtam az elsősegély dobozomért. Mikor kijött a szoba ajtaján meglepődve tapasztalta,hogy még mindig ott vagyok. Óvatosan becsukta maga mögött az ajtót.
- Ülj le! –mondtam neki és ő leült a kezét az ölébe téve.
- Tedd ide! –mutattam a kezére.
- Minek?
- Megégetted!
- Semmi baja!- állt fel és a konyhának vette az irányt!
- Ha már 2 nap alatt kétszer is kisegítettél,nem ártana megkínálnom valamivel.
- Köszi!
- Jelenleg csak ez van itthon! –tett le egy pohár narancslevet az asztalra és leült mellém.
- Köszi!- néztem rá,de a tekintetem ott is maradt!
- Mi van?
- Bocsi… de az egyik szemed kék! –pislogtam rá nagyokat.
- Mi? - Kapott az arcához. - A kontaktlencsém. – fürkészte a földet idegesen.
- Ez volt az utolsó! –mászott be az asztal alá is. Lehajoltam hozzá,hogy segítsek neki keresni.
Hírtelen fel akart állni,de az asztal sarkába beütötte a fejét,a narancslé kiborult és mind a haján kötött ki.
- Ahhh… - mérgelődött.
- Jól vagy?- mentem oda hozzá.
Leült és a kezeibe temette az arcát a térdeit magasan a mellkasához húzva. Haja nedvesen bukott előre. A szemét piszkálta. Mikor felnézett rám,mind a két szeme kék volt. Sosem láttam olyan ázsiai lányt,akinek ilyen mélykék szemei lettek volna.
- Wooow.. –lepődtem meg.
- Ne bambulj,már nagyon régóta nem mutattam meg senkinek. És neked sem szándékoztam. - nézett félre.
- Bocsánat!Még sohasem láttam igazi kék szemű ázsiait!
- Nem vagyok teljesen ázsiai. Az anyám félig európai volt. Minden ázsiai vonást örököltem,kivéve a szemem színét.
- Az anyukádnak is kék szemei vannak?
- Nem,csak nekem van kék szemem,e miatt néznek furcsán rám az emberek,ahogy most te.
- Ahh szóval ezért kell a színes kontaktlencse…. De nem nézek furcsán,csak meglepődtem.
- Igen! De ez volt az utolsó,és most nem tudom,hogy ,hogy megyek holnap dolgozni.
Felpattant és pillanatok alatt egy törölközővel a kezében állt újra előttem.
- Miért titkolod?
- Azért,mert nagyon rossz olyan szemekkel találkozni,akik megkülönböztetnek és faggatóznak,hogy nekem miért kék a szemem.
- Sajnálom,hogy tolakodó voltam.
- Nem voltál az,ha nem akartam volna elmondani,akkor nem mondtam volna el.
- Akkor jó! Biztos jól van a kezed?
- Kutya baja! – emelte fel.
- Akkor én most megyek! Jó éjt!
- Köszönöm! –hajolt meg még az ajtóban,mikor kikísért.
A lakásom ajtaja csupán 10 méterre volt onnan,így hamar hazaértem. Rögtön csörgött is a telefonom!
- Mi újság Min Hwan?
- A holnappal kapcsolatban hívtalak!
- Nem beszélhetnénk meg reggel ha odaértem?
- Miért költöztél el egyáltalán?
- Nem azért,mert nem akartam veletek lenni,inkább azért,mert egyedül szerettem volna lenni!De itt laktok 5 percre innen,ne aggódj,nem fogok elkésni!
- Oké! Akkor majd reggel megbeszéljük!
- Min Hwan?
- Hmm?
- Láttál már kék szemű lányt?
- Mi? Nem! Az nagyon ritka nem?
- De igen,én is úgy tudom!
- Te már láttál?
- Most az elmúlt 10 percben és ezen gondolkodom.
- Furcsa volt?
- Nem…inkább szép!
- Látni akarom!
- Majd egyszer Minari,majd egyszer!Szia!- mosolyogva tettem le a telefont.
A kék szemeire emlékeztem vissza egész este és akárhányszor eszembe jutott,mindig hitetlenkedve csóváltam a fejem.
Talán tényleg jobb ha kontaktlencsét hord.