Minden most kezdődik el... 1 fejezet

Az idő olyan gyorsan elrepült ,mióta anyu nincs velünk,a húgom már 5 éves!
Még alig voltam 18 éves,mikor meg kellett tanulnom,hogy, hogy neveljem fel a húgom egyedül… Apánk egy nagy vállalat vezetője,és éjjel-nappal dolgozik,szinte nem is találkozik a húgommal,s mióta megvette nekünk ezt a méregdrága lakást,úgy gondolta,hogy ezzel minden el van intézve .Nagyra becsülöm a szorgos munkáját és a kitartását,mégis úgy gondolom,hogy a húgomnak szüksége lenne legalább az apjára,ha már anya nélkül kell felnőnie.
Ami engem illet dolgozom,mint minden rendes ember,bár a fizetésemből nem igen telne erre a lakásra.
Még szerencsésnek is mondanám magam,ha a szomszédságra gondolok,s bár ugyan velünk szemben lakik Lee Hong Ki,nem mondom magam annak. Minden hozzám hasonló huszonéves meg lenne őrülve a helyemben és egy évvel ezelőtt én is így éreztem,ám csalódnom kellett benne…

- El fogok késni! – szaladtam ki az ajtómon a fülemben dübörgő zenével a bejárati ajtó nagyot csattant mögöttem, szaladtam tovább,míg a folyosó fordulóban neki nem rohantam egyenesen Lee Hong Ki-nak. Nem mintha most találkoznánk először,mert minden nap látom,de meglepődtem.
A telefonom elszállt és valahol a folyosón üvölteni kezdett a zene!
- Sajnálom! – Szedtem össze a kiborult táskámból a dolgaim. Felpattantam és a telefonom után kutattam!
- Mi ez a zene? –kérdezte a Hong ki társaságában lévő lány.
- One Ok Rock! –kaptam fel a telefonom,ami a lány mögött volt. - De a barátod biztosan tudja! –mutattam Hongkira,aki csak pislogott rám.
- Sajnálom a figyelmetlenségem! –hajoltam meg és már rohantam is el mellettük. Lelassítottam és még hátra néztem rájuk.
- Ez tuti jó móka lesz! –motyogtam magamban fintorogva.
Ahogy magamra néztem ,én nem voltam az a kikent maca,aki magas sarkúban jár és márkás ruhákat hord… stílusom van ugyan,de nem követem a divatot!
- Mit is gondoltam akkor… - ráztam meg a fejem és rohantam tovább,egyenesen a húgom óvodájába.
- Eun-a… - rohantam be a terembe gyorsan kapkodva a levegőt.
- Noona! Mindig én vagyok az utolsó!
- Sajnálom Eun-a!
- Mindenkit hazavisz az anyukája,de mindig én vagyok az utolsó aki hazamegy és nem szeretek magamban lenni.
- Tudom! Sajnálom. Cserébe eszünk valami finomat. - kacsintottam rá. -Na? –mosolyogtam
- Hát jó! Ez egyszer megbocsátok!- tette csípőre a kezét ,az aprócska ,de annál nagyobb szájú húgom.
Hazafelé megálltunk egy bódénál és vettem neki,egy kis finomságot.
- Te miért nem eszel Unnie?
- Diétázom!
- Omo! Hisz olyan vékony vagy!
- Te csak egyél,szép lassan,mert megfájdul a hasad!
- Jó!- Tömte magába a falatokat!
- Nézd Noona Ez a varázspálcám!
- Az csak egy hurka pálca!
- Nem! –mondta durcás hangon!- Ez varázspálca.
- Jól van,akkor varázspálca.
Elgondolkodom néha,milyen jó gyereknek lenni és mindent elhinni,amit csak lehet,ám mikor felnősz jön a kemény valóság,hogy nem minden úgy van mint a mesékben.

HONG KI POV: - Lee Min Hae… Kreatív menedzser és fotográfus . Hogy adjam vissza neki ezt a belépőkártyát? Azt hiszem ő a szemben lévő lakásban lakik. - csuszogtam el az ajtómig és kinyitottam. Rögtön meg is láttam,hogy egy kislánnyal kézen fogva jön felém,gyorsan bentebb hajtottam az ajtót és egy kis résből figyeltem őket.
- Mint egy kukkoló! - motyogtam magamban a fejemet rázva!- Milyen fiatal és már anya? Woww… -bigyesztettem a számat!
- Széppé varázsollak!- mondta a kislány.
- Kösz! –mondta neki lehangolóan a lány. Nevetnem kellett.
- Mit eszünk? – nézett fel rá az apró kislány.
- Most ettél.
- Növésben vagyok!
- Jó,akkor legközebb hadi üstben főzök!
- Az milyen?
- Nagy! –nyitotta ki a szemben lévő ajtót a lány.
- De jó… de jó.. de jó… - ugrált be a kislány fodros szoknyájában.
Nem tudtam nem mosolyogni az egészen!
Fogtam a kártyát a fejemet rázva visszamentem a nappalimba és ledobtam az asztalra.
- Jong Hoon? Mikor jössz értem? –szóltam bele a telefonba.
- Egy óra múlva!
- Oké,akkor majd felveszel! –és leraktam a telefont. Az asztalon díszelgő kártyára pillantottam és úgy gondoltam ideje visszaadni!
Kopogásomra a kislány nyitott ajtót.
- Szia! –néztem le rá.
- Szia!
- Itthon van az anyukád? –kérdeztem,de csak rázta a fejét.
- Az apukád?- faggatam tovább,de ugyanazt a fejrázást kaptam!
- Gyere be Shin! –hallatszott egy hang bentről.
- Ez nem Shin! –kiabálta vissza a kislány.
- Gyere be! –nézett fel rám és már hátat is fordított,gondolva,hogy követem. És én követtem is.
Az állítólagos Min Hae nevezetű lány a kanapéról ide-oda dobálta szét a párnákat ,az egyik majdnem el is talált volna,ha nem húzódom el előle.
- Hát te? –lepődött meg és egy pillanatra lefagyott.
- Szia! Bocsánat,hogy zavarok! Nem jöttem volna be,ha a lányod nem hív be!
- Lányom?- kerekedett ki a szeme,én meg lenéztem a szájában turkáló kislányra.
- Ő nem a lányom!Anyának nézek ki? –végignéztem rajta,majd lesütött fejjel válaszoltam:
- Nem!
- Ő a húgom! –magyarázta.
- Ohhh sajnálom!
- Bocsi,de most valami nagyon fontosat kell megtalálnom. Tudnál várni egy percet?- majd kereste tovább azt, ami valószínűleg nálam volt. Gondoltam hagy keresse még egy kicsit tovább,addig szétnéztem a nappaliban.
- Noona?
- Noona,nem ér rá,ha nem találja meg a belépő kártyáját akkor ki fogják rúgni.
- Te vagy Lee Min Hae ugye?
- Igen!- tűrte,hosszú kócos haját a füle mögé.
- Noona? Ő a nagyarcú szomszéd?
Min Hae hírtelen a húga szájára tette a kezét.
- Én nem mondtam ilyet.
Nem tudtam ,hogy megsértődjem-e vagy nem,egyszerűen csak néztem őket és vigyorognom kellett,mikor hírtelen a zsebében kezdett el turkálni és felvette a telefonját.
- Shin ,hol a francban vagy? Totálisan elkések! Tudod milyen az apám! Ajánlom,hogy igyekezz!
Apró kis termetéhez képest elég nagy harciassággal rendelkezik.
- Oppa!- rángatta meg a pólóm szélét a kislány.
- Hmm?
- Én szeretlek!
- Ehhehheeehheee- vihogtam idétlenül.
- Mi a neved? –guggoltam le elé.
- Lee Eun-a!
- Nagyon szép neved van Eun-a! Odaadnád ezt a nővérednek?- adtam át neki a kártyát.
- Noona… Noona… - szalad felé.
- Mi a baj?
- Nézd!- nyújtotta fel a kártyát.
- Hol volt?
- Nála!- mutatott rám.
- Én csak megtaláltam a folyosón és visszahoztam! –emeltem fel a kezem védekezően,mert attól féltem letorkol.
- Köszönöm! –hajolt nagyon mélyet és egy ideig úgy is maradt!
- Ugyan… - jöttem zavarba. Látszott rajta,hogy nagyon hálás,amiért visszahoztam!
- Már kezdett érdekelni,mi szél hozott ide,mikor eddig még csak észre sem vetted hogy laknak a szomszédban.
- Igaz… Sajnálom. Mikor is költöztetek ide?
- Igazán hálás vagyok a kártya miatt,és csevegnék is veled,de mennem kell dolgozni,és már így is késésben vagyok. - nézett az órájára. - Neem,el is késtem! – kapta fel a táskáját.
- Hahó!- lépett be egy férfi az ajtón. Első ránézésre azt mondtam volna a 20-as éveiben jár.
- Shin! –Szaladt oda Min Hae a fiúhoz és a táskájával várba verte.
-Aúúú…
- Tudod,milyen apám ha elkések bent szívok egy jó ideig és neked tovább kell itt maradnod Eun-a-ra vigyázni.
- Randim volt.
- Ennek roppantul örülök,de…–emelte fel vékonyka ujját. - Nincs manga,nincs anime...,nincs nő és nincs pia! Világos? Ha megszeged a szabályt kirángatom a piercinget az arcodból és az nem lesz kellemes.
- Jól van…. jól van! – emelte fel a kezét a fiú,látszólag tartott a lánytól,aki termetéhez képest elég harcias.
- Ha nem csinálod azt amit mondok,nem lesz meg a következő kötet a manga sorozatodból.
- Te aztán tudsz fenyegetőzni.
- Még szép!- vigyorogtak egymásra.
- De nem gondolod,hogy elijeszteted a szomszédot? – mutatott rám.
Min Hae rám nézett és leszegte a fejét.
-A francba,teljesen kiment a fejemből… - suttogta. - Sajnálom a faragatlanságom!
- Hát ezt már nem mosod le magadról,így se vett észre és most biztos jó benyomást tettél rá! – vigyorgott a fiú a háta mögött.
- Chöö… befognád?- nézett rá vissza.
- Oké!- fagyott le a mosoly az arcáról a Shin nevezetű fiúnak.
- Jól áll a lazaság Noona,de ne szállj el!- tette még hozzá.
- Voltál már megverve? –tekintete véglegesen elhallgattatta a fiút,aki a száját harapdálva vigyorgott.
- Én azt hiszem megyek! –mondtam végül,miután végignéztem ezt a mulatságos jelenetet és elindultam kifelé.
- Eun-a… fogadj szót! Elmentem! – csapta be az ajtót.
- Szóval te vagy az ajtó csapkodó!
- Én… sajnálom… legközelebb odafigyelek rá,csak…
- Csak mindig rohansz!- vigyorogtam rá,de ő még egy mosolyt se mutatott irányomba.
- Igen!- bólogatott. - Sajnálom,hogy nem tudtalak kellő képen megvendégelni,jóvá fogom tenni.
- Nem szükséges.
- Hát hogyne… - hangjában szarkazmust véltem felfedezni. - Akkor Szia! –fordult sarkon és elment.
Ha őszinte akarok lenni magamhoz,akkor azt mondanám érdekes személyisége van. Mégis miért érzem úgy,hogy nem vagyok szimpatikus? Tettem valami rosszat?