29. fejezet Fájdalmak...

Hihetetlen mennyit tud az ember gondolkodni a megfelelő ruhán,de nagyon szép akartam lenni ezen a randin,túl sem akartam öltözni,így egy sárga-krém színű ruhát választottam egy szép magas sarkúval. A randink helyszíneként a gyönyörű Han folyót választottam,mivel ez a kedvenc helyem. A lemenő nap fényei csodásan tükröződtek a vízen,bámulva néztem,ahogy ezer táncot járnak a vízen a narancssárga fénycsóvák,míg egy-egy hullám meg nem zavarja őket… Észre sem vettem,hogy Hong Ki késett.

Hong Ki Pov:

Kocsiba ülve rohantam ,hogy odaérjek a találkozónkra,de így is 20 perces késéssel értem oda .Minnie, a korláton könyökölt,alakja kitűnt az épp lemenő nap fényeiben,a szellő egy tincset fújt az arcába,ami csak fokozta a testemben vadul száguldó vérem ritmusát. Megálltam egy pillanatra,hogy kapjak levegőt,de légzésem csak szaporább lett,ahogy lassan sétálva közeledtem felé.
- Sajnálom,hogy késtem… - álltam meg mellette. Ahogy rám nézett gyönyörű kék szemei mosolyogtak rám.
- Sétálunk? –karolt belém és elindultunk a félhomályban. Arról beszélgettünk,hogy kinek hogy telt a napja,főként csak én beszéltem,Minnie néha gondterheltnek látszott,de a másik pillanatban már fülig érő mosoly jelent meg az arcán. Viccet meséltünk egymásnak leheverésztünk a fűbe és néztük,ahogy egyre több csillag jelenik meg az égen. Zene volt fülemnek,csilingelő,vidám nevetése,de nagy csend telepedett ránk és csak néztük a sötét égboltot némán.
- Mit gondolsz a primadonnákról? –törte meg a csendet,miközben az eget kémlelte én pedig alig pár centire az arcát fürkésztem.
- Hogy jutott most ez eszedbe?
- Csak már rég meg akartam kérdezni,hogy milyen érzés,hogy sokan szeretnek?
- Régen fárasztó volt néha a szeretet,nyomasztó volt,de mégis jó érzés és hálás voltam érte,most viszont,ha azt hallom,hogy „primadonna” csak egy emberre tudok gondolni. - most én kémleltem az eget és ő nézte az arcom,a szemem sarkából láttam gondolkodó arckifejezését.
- Omo! Ki az?
- Szerinted? –néztem rá. - Egy nagyszájú,de gyönyörű kék szemű lány.
- Miért pont rám gondolsz?
- Talán mert a barátnőm egy őrült sasaeng primadonna!?
- Mi? –ült fel hírtelen,mire én elnevettem magam és felültem,hogy át tudjam karolni.
- Csak vicceltem…
- Szóval én vagyok az egyetlen primadonna a földön?
- Ühm… - bólintottam nagyot.
- Ennek a kijelentésnek a rajongók nem örülnének.
- Ennek a kijelentésnek teljesen más értelme van,mint ahogy hangzik ,ezért értenék félre. Ez nem azt jelenti,hogy őket nem veszem észre,vagy nem lennék nekik hálás. Rengeteg szeretetet kaptam és kapok tőlük…
Mosolyogva dőlt vissza az üde fűbe ,követtem én is ,de nem tudom meddig néztük a csillagokat nevetve és beszélgetve. Mikor láttam egy hullócsillagot,azt kívántam,hogy ez az érzés soha ne múljon el.

- Hová menjünk? - álltam fel hírtelen a combomra csapva. Minnie meg sem hallotta, csak feküdt a fűben némán ,a szemei csillogtak.
- Valami baj van?
- Ani… - felállt és újra a korláthoz ment,ahol rácsimpaszkodva fújta ki a levegőt.
- Köszönöm a mai randit. De volt oka,hogy ma szerettem volna veled találkozni. Sokat gondolkodtam… ~ Csendben voltam,nem tudtam mit is akar mondani, csak félbehagyta a mondandóját,rámnézett és keserűen mosolygott rám.~ Igazság szerint még mindig azt gondolom,hogy ez egy álom és csak képzelem,hogy itt vagy velem. Pedig annyi szépet éltünk át az utóbbi időben,de a lelkem még mindig harcol és nem tudok elfogadni dolgokat,rá kellett jönnöm,hogy a mi világunk,soha nem fog találkozni.
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Engedjük el egymást!
- Ne viccelj Minnie. – a szívem a torkomba ugrott,elkaptam a kezét,de az arcáról semmit nem tudtam leolvasni. - Ne csináld ezt,miért lettél hirtelen ilyen?
- Nem hirtelen,már nagyon régóta nyomasztanak a dolgok,míg te Japánban voltál,meg kellett küzdenem több ezer fannal,akik mind engem utáltak,Japánba látogatásomkor a lány és az SMS,mind közrejátszottak abban,hogy erre a döntésre jutottam. Nem akarom rontani a hírneved,azt sem akarom,hogy korlátozzuk egymást .Nem tudok belelátni a te idol életedbe,féltékeny és lelkiismeretes vagyok,amiért dolgokat feltételeztem rólad,ami azt jelenti,hogy nem bízok meg benned eléggé és te sem bennem,különben nem bánnál így Tae Woo-val…

Egyszerűen megszűnt a világ és ahogy mondta az érzéseit ,egyre süketebb lettem ,míg végül már csak annyit hallottam ,hogy „ az lesz a legjobb,ha elengedjük egymás kezét.” Rögtön el is engedte a kezem és ahogy a dolgok 180 fokos fordulatot vettek,egy hang sem jött ki a torkomon.
- Minnie… - nyögtem halkan és szorosan magamhoz rántottam,nem akartam elengedni. - Annyira sajnálom! Minnie,kérlek,ne csináld ezt.
- Sajnálom. - tolt el magától és hátat fordítva elment,s csak távolodó alakját bámultam,ahogy elnyeli a homály. Ez a kívánság nem teljesült…

MIN HAE POV:

Borzasztó nehéz volt sírás nélkül kimondani azokat a szavakat,de nem tehettem más. Apám felnyitotta a szemem,s bár a szívem ezerrel tiltakozott a történtek ellen,nem tehettem mást. A hátamon még akkor is éreztem Hong Ki pillantását,mikor a bőröndömmel besétáltam az újdonsült irodám ajtaján. A névtáblán „Lee Min Hae - Igazgatónő” állt. A kezemben tartottam és egy ideig csak néztem.
- Jól kell csinálnom. - annyit bíztattam magam,hogy sírásban törtem ki,nem tudtam tovább tartani a könnyeim,nagyon fájt a szívem,több ok miatt is. Nagyon nehéznek éreztem, így ledőltem az ipodommal a kezemben a kanapéra és hallgattam a zenét. Nem tudom,hogy hány órakor aludtam el,de álomba sírtam magam és a reggel elég csúnyán rontott rám,vagyis inkább csak a titkárnőm.
- Lee igazgatónő?
- Song titkár?
- Hogy került ide ezzel a bőrönddel?
- Csak álom volt? –néztem álmosan körbe,de a telefonomon a közös képünk felnyitotta a szemem és rájöttem,hogy még sem álom volt. Félrehúztam a szám és csak a képet néztem,ahol még vidáman pózoltunk.
- Lee Igazgatónő?
-ahh… Pár napig bent fogok aludni,a projekt miatt,kérem tartsa titokban.
- Természetesen. – a titkárom vagy inkább titkárnőm a csomagom a fürdőbe vitte,amiért nagyon hálás voltam,mivel nekem időm sem volt foglalkozni a holmimmal.Folyamatosan csörgött a telefon a titkárságon idegesítő volt korán reggel erre ébredni,de nem kellett sok az én telefonomnak sem.
- Halló?
- Hol voltál egész éjszaka? Nem válaszolsz az üzenetre,Hong Ki-val biztos,hogy nem voltál,mert keresett reggel. Azért haza telefonálhatnál ,ha tudod,hogy nem jössz haza.
- Shin!- a hangomban csupa szomorúság hallatszott.
- Mi a baj? Hol vagy?
- Nincs semmi baj,bent vagyok dolgozni,jól kell teljesítenem ,hogy visszakapjam Eun-a-t. Bent maradok pár napig.
- Hong Ki és te… - kérdezett volna rá,de csak hümmögtem arra,amit kérdezni akart. Én tudtam a kérdést,Ő tudta a választ rá.
- Jól vagy?
- Igen,így már semmi és senki nem vonhatja el a figyelmem a munkáról. De kérlek,ne mond el neki,hogy itt vagyok.
- Értem. Tartom a szám… Hanako ma elutazott,tudsz róla?
- Igen,majd felhívom…
Egy sima „oké”-val tettük le a telefont és írtam Hanako-nak egy üzenetet.:
„ Azt szeretném,ha tőlem tudnád meg, hogy szakítottunk Hong Ki-val.”
Az üzenet után zsebre vágtam a telefonom és indultam a megbeszélésre,majd üzleti ebédre és nyakamba vettem egy nemzetközi projektet,amit ha megnyerek apám biztos büszke lesz rám,így eldöntöttem minden erőmet beleadom a munkámba.
Este hulla fáradtan vágódtam le a bőr kanapéra,ami fájdalmasan recsegett,mintha az is legalább olyan fáradt lett volna,mint én,alig tettem le magam már csörgött is a telefonom. Csiga lassúsággal emeltem a fülemhez a készüléket.
- Hallo?
- Min Hae! Mi az,hogy szakítottatok? – visított a telefonba anyáskodóan a barátnőm.
- Ez nem telefon téma,majd ha visszajössz elmesélem.
- De hiszen több mint két hétig leszek itt.
- Semmi különös nem történt,végül is csak belefáradtam,hogy több ezren utálnak,hogy örökösen féltékeny vagyok és még sorolhatnám. Hogy bírod? Nem vagy féltékeny?
- Jong Hoon nem ad rá okot,azt hiszem,adunk egymásnak egy kis teret.
- Bárcsak én is így gondoltam volna…
- Hong Ki maga alatt lehet…
- Nem tudom,valószínű,ha beszélsz Jong Hoon-al mond meg neki,hogy figyeljen rá,hamarosan koncert.
- Megmondom neki. ~ Pár szó után le is tettük a telefont,mert nem volt kedvem ecsetelni a dolgokat,azt mégis elmondtam a barátnőmnek,hogy nagyon fáj és ami Eun-aval történt,azt is megosztottam vele. A telefonomon egy új üzenet jelent meg mikor elköszöntem Hanako-tól. Tudtam,hogy Hong ki az mégis megnyitottam az üzenetet.
„ Sajnálom,hogy miattam sokat gyötrődtél,hogy tehetném jóvá?”
Nem gondolkoztam a válaszon,csak írtam. „ Csak még egyszer énekelj nekem.” A telefonom rezegett,de tétováztam a kis zöld gomb felett,végül megnyomtam és a fülemhez tettem. Hongki énekelt nekem,csak nekem egy utolsó dalt,ami a missing you volt. Hallottam a hangján,hogy fojtogatja a sírás és engem is,de végighallgattam és a végén megköszönve le akartam tenni a telefont.
- Minnie! – kiabált. - Sajnálom. Nem akarlak elveszíteni.
- Én is Hong Ki… Vigyázz magadra. –hirtelen álltam fel és a következő pillanatban a földön voltam a telefonból a nevemet üvöltötte Hong Ki.
- Ne ordíts már. Itt vagyok.
- Mi történt? Hol vagy?
- Semmi bajom nincs,csak megszédültem és elestem,ennyi az egész.
- Megsérültél?
- Nem… Leteszem Hong Ki…

Fejemet fogva léptem ki az irodából azon gondolkodva,hogy a stressz teljesen kikészít,de időm sem volt magammal foglalkozni,mert míg én azt hittem,hogy egyedül vagyok a vállalatnál,ez korántsem volt így,mivel a titkárnőm az asztalánál szinte már aludt.
- Maga mit csinál itt ilyen későn?
- Ahh! – pattant fel. – Igazgatónő! Addig nem mehetek haza,míg ön bent van.
- Az apámat is mindig megvárta? Nincs családja?
- Természetesen! Van egy 6 éves kisfiam. –válaszolt az első majd a második kérdésemre is.
- Már biztos nagyon hiányolja magát,szeretné látni,mielőtt elalszik. Menjen haza én bent fogok maradni,már mondtam.
- Elnézést,elfelejtettem. - hajolt meg.
- Nem probléma. Holnap újult erővel vetjük bele magunkat a projektbe.
- Tudom mennyire fontos magának ez a munka, így mindenben számíthat rám Igazgatónő.
Ahogy azt hallottam ,hogy „igazgatónő” valahogy erőt adott nekem,hogy kibírjam mindazt ami rám vár,mégis ezen az estén is forró,sós könnyek gördültek le az arcomon és rájöttem, az aki voltam ,nincs többé.