11. fejezet! Zavarodottság kertje

Hong Ki pov:

Elgémberedett nyakkal ébredtem fel. Azt sem tudtam,hogy hol vagyok…Hunyorogva néztem körül a kis szobában,már kezdtem sejteni hol aludtam el. Felültem a kanapén és rögtön szembetűnt két kulcs az asztalon és egy cetli.
„ A dobókockás a műteremé,a sima kulcs a lakásé. Jól zárd be az ajtót! Minnie”
Felkaptam a két kulcsot mosolyogva és ahogy kiléptem az ajtón nagy meglepetésemre hó borította a tájat!
Meglehetősen nagy volt a csend a lakásban,kicsit lehangoló volt.
- Olyan uncsi…- vágtam le magam a kanapéra,de már nyílt is az egyik ajtó,és a fürdőből Min Hae jött ki ásítozva.
- Felébredtél? –sétált a konyha felé.
- Azt hittem már rég kész leszel,mire én felkelek!
- Elaludtam! Neked meg nem ártana átöltözni!
- Miért? Büdös vagyok?
- Nem erre akartam célozni… - fintorgott.
- Akkor jó! – vigyorogtam. - De segítesz?
- Igen! Mindjárt mehetünk! –töltötte tele a poharát egy kis narancslével.
- Mikor mész dolgozni?
- Csak délre!
- Oké,11-re végeznünk kell, nem sok minden van,csak egy szekrényből kell kipakolni,de magamban még az sem megy.
- Jellemző! –mondta belekortyolva az üdítőbe. - Felébresztem Shin-t és mehetünk! – tette le a poharat és elindult a szoba felé.
- Ébresztő! –vágta ki az ajtót! – Hallod!- kiabált tovább és ezek után már csak nevetést hallottam.
- Ne,ne csináld,csikis vagyok!- ahogy az ajtóban figyeltem ahogy Shin, Min Hae-t csiklandozza,szöget ütött a fejemben,hogy talán több is van köztük,mint barátság.
- Ti egyébként együtt jártok? Mert nem akarok zavarni!–csúsztak ki a számon a gondolataim.
- Nem!- Min Hae arcáról lefagyott a mosoly és Shin sem volt olyan vidám. - Gyerek korunk óta barátok vagyunk,együtt nőttünk fel,együtt játszottunk,együtt nevettünk és együtt sírtunk,olyanok vagyunk egymásnak,mintha testvérek lennénk! Ne beszélj hülyeségeket,mikor semmit nem tudsz rólunk!
- Jól van na! Nem értem miért kell örökösen felkapni a vizet.
- Mert örökösen hülyeséget beszélsz! – fintorgott rám,miközben elhaladt mellettem.
- Shin,ne felejtsd el elhozni Eun-at! És vigyázz is rá,nem tudom mikor jövök haza!
- Oké! –mondta lehangolóan.
- Sajnálom! Ne haragudj!
- Semmi baj,csak a barátnőm nem igazán örül neki,hogy ennyire elhanyagolom!
- Tudom,és meghálálom! Egy egész estére tietek lehet a ház majd!
- Komolyan? – csillant fel a szeme.
- Igen,de az még nem most lesz!
- Ez az! – szorította ökölbe a kezét.
- Hogy örül előre! –mentem Min hae után!
- Nekik is kell egy kis magánélet,ha már nekem nincs!
- Hmm? –néztem rá értetlenül.
- Semmi! –mondta!
Átmentünk hozzánk,és a nappaliban csípőre tett kézzel néztük a megégett holmijaim.
- Most mindent újra kell megvennem.
- Nézd a jó oldalát,új stílust alakíthatsz ki!
- Ez is igaz! – bólogattam elgondolkodva.
- Hol kezdjük?
- Azt a szekrényt kell kiüríteni! – mutattam előre.
- Mi van benne?
- Rajongó levelek,és ajándékok.
- Abban mind? –kerekedett ki a szeme.
- Igen! –mosolyogtam büszkén.
Neki láttunk kipakolni a nagy szekrényemet én válogattam,Min Hae pakolta a dobozokba.
- Miért kell nekem km-t gyalogolnom a dobozokig? Nem lenne egyszerűbb ha oda tennénk a szekrény mellé.
- És akkor ha megtelik,ki fogja elcipelni?
- Milyen férfi vagy te? –nézett vissza miközben egy újabb adag rajongói levelet vitt a dobozokhoz.
- Olyan aki kíméli magát!
- Pff… - fújt egyet ,de a következő pillanatban már a földön is volt.

MIN HAE POV:

Elestem,és a papírok szerte szét szóródtak körülöttem!
- Miért kell a szoba közepén hagynod a videó játékos vackodat? –mérgelődtem,mert Hongki a markába röhögött.
- Jól vagy? –mondta nevetéstől eltorzult hangon.
- Ne röhögj ki!
- Bocsi,de veled mindig történik valami… most is felsértetted a fejed!
- Nem fáj! Nagyon vérzik?
- Csak horzsolás szerencsére,azért hozok rá egy sebtapaszt!
- Oké! –elment és én kezdtem összeszedegetni a szétszórt papírokat.
- Na had lássam!
- Nem kell,majd én ráteszem! –kaptam el és így megmentettem magam egy cikis helyzettől.
- Milyen nosztalgikus…- mondta miközben én a fali tükörben láttam el a hadi sebem.
- Mi az?
- Egykor ezeknek a leveleknek,nagyon örültem…
- Ugyan! A felét el se olvastad! –mentem oda hozzá és szedtük össze a többi papírt.
- Nem igaz! Mindent elolvasok,Twitteren is,attól,hogy nem válaszolok rá,még látom…
- Ez? –meresztettem ki a szemem.
- Mi az? – Nézett rám értetlenül.
- Semmi.
- Ja,ez a rajz nagyon aranyos! –vette ki a kezemből és nézegetni kezdte mosolyogva. - Van itt hozzá valahol levél is.
- Emlékszel rá?
- Erre igen… Miért?
- Semmi…
- Itt a levél is! –mondta.
Teljesen összezavart, felpattantam a szőnyegről ,belevágtam az utolsó csapat levelet a dobozba és szélsebesen kirohantam.
- Minnie várj már,mi baj van? Hová rohansz? –kapta el a kezem. A kezére néztem,majd rá,könny szökött a szemembe,de nem engedtem el magam. Az érzéseimet én magam sem értettem,szerettem volna ellökni magamtól,de nem tudtam,így csak finoman kivettem a kezem a szorításából.
- Sajnálom! –tette zsebre a kezét és nem nézett a szemembe.
- Felejtsük el!
- Valami baj vagy ugye?
- Nincs semmi! – az arckifejezése arra ösztönzött,hogy őszinte legyek vele,de nem mondtam neki csak annyit hogy:
- Hong ki,ne kérdezz,nem akarom elmondani!
- Eddig semmi bajod nem volt! De jól van,nem kérdezem!
- Ha befejeztük a pakolást,akkor nekem még el kell ugranom valahová.
Csak némán bólintott és én berohantam a kabátomért ,elindultam a hóesésben kiszellőztetni a fejem.
- Biztos vagyok benne ,hogy kidobta! – mondtam hangosan,miközben gyors léptekkel keltem át a zebrán.
- Ha megtartotta,az sem változtat semmin,akkor mégis miért zavar ennyire? – ezekkel a gondolatokkal bolyongtam céltalanul a környéken.
- Lee Min Hae? – állt meg mellettem egy autó. A kezemet lehelve néztem be az autóba.
- Jong Hoon? – és ott voltak a többiek is Hong Ki kivételével.
- Haza tartasz?
- Igen!
- Gyere elviszünk! –intett a fejével.
- Biztos?

- Nem elrabolunk,csak hazaviszünk! –mondta én pedig kinyitottam a hátsó ajtót és bemásztam Min Hwan mellé.
- Vedd fel! –nyújtotta át a kesztyűjét Min Hwan,ránéztem a kesztyűre és az elfagyott kezeimre.
- Nem kell köszönöm! –jöttem zavarba!
- Teljesen átfagytak az ujjaid! Mióta sétálsz?
- hmm… néztem az órámra. - Úgy egy órája. – még én is meglepődtem rajta,hogy elment az idő.
- Beteg leszel,ha nem öltözöl fel rendesen.
- Ahh nem vagyok én olyan gyenge,mint amilyennek látszom!- mosolyogtam,de ő csak nyújtotta a kesztyűjét,amit végül elfogadtam.
- Hong Ki-ért mentek?
- Igen! – mondta Seung Hyun mosolyogva.
- Már biztos nálam van! – a négy szempár egyszerre nézett felém,majd vissza és kikapcsolták a biztonsági övet,mert megérkeztünk a parkolóba.
- Nem tudtátok,hogy nálam lakik,míg elkészül a lakás? –már épp felértünk a folyosónkra.
- Hyung,nem semmi csávó!- mondta Seung Hyun vigyorogva ,mire Jong Hoon oldalba lökte.
- Noona! –szaladt felém Eun-a,ahogy beléptünk a lakásba. Felkaptam az ölembe!
- Nem vitt el Ahjumma óvodába?
- Ma nem mentünk,de holnap már szeretnék menni!
- Rendben! És holnap majd én megyek érted! Jó?
- Jó! De ne késs el!
- Igyekszem! A mackóid már nagyon hiányolnak! Szaladj,nézd meg őket!- tettem le a földre és rögtön el is szaladt. A vigyorgó bandára néztem.
- A húgod?
- Igen!- bólogattam. - Üljetek le! Hozhatok egy teát?
- Nem,köszi!- rázták a fejüket.
- Shin,nézd meg Hong ki,mit csinál.
- Most cipelt be egy nagy bőröndöt a szobába! Azt hiszem készülődik!
- Képzelem…- fintorogtam. - Szólnál nekik,hogy itt vannak a fiúk! –bólintott egyet és elment.
- Ha még most készülődik,akkor tényleg üljünk le!- nevetett Jaejin!
Leültek és abban a pillanatban csapódott ki az ajtó!
- Tadaima! –mondta fáradtan Hanako,de amint meglátta a kanapénkon ülő Jong Hoon-t minden fáradtság elszállt belőle,kihúzta magát és méteres mosoly jelent meg az arcán.
- Sziasztok! De jó látni titeket! Mikor jöttök már be hozzám interjúzni?
- Ha hívnak?- válaszolt kérdéssel a kérdésre Jae Jin.
- Gondoskodni fogok róla! –mosolygott.
Gondoltam,hagyom őket csevegni,s mivel már vészesen közeledett a munkaidőm kezdete,elmentem és átöltöztem. Egy fekete nadrágot vettem fel,fehér blúzzal és bézs színű blézerrel , hozzá egy megfelelő magas sarkú cipő. Hajamat laza hullámban hagytam leomolni a vállaimon. Konferencia tárgyalásra tartok,nagyon fontos emberek előtt fogok ma beszélni,és mint mondják,egy megnyerő külső nagyon sokat ér.
- Ti még mindig itt vagytok? Hongki meddig tollászkodsz? Nem fogtok elkésni? Nem mintha engem zavarnátok. Csak kérdezem. - zártam be magam mögött az ajtót. Hongki szó nélkül nézett rajtam végig,majd én is magamon,hogy ugyan mit néz annyira.
- Mi van?
- Semmi!- fordította el hirtelen a fejét. Hanako vigyorogva nézett fel rá a kanapéról,természetesen Jong Hoon mellől.
- Csinos vagy Min Hae! –emelte fel a hüvelyk ujját kacsintva.
- Konferencia beszélgetésre megyek,muszáj valahogy kinéznem.
- Ilyen ruháid is vannak? – kérdezte tőlem Hong ki.
- Igen,lehet,hogy legtöbbször farmerban és tornacipőben járok,de fel tudok öltözni ízlésesen is! Veled ellentétben. - mutattam a rózsaszín mintás nadrágjára. - Nem tudom mikor jövök Shin,ne várjatok meg! Gondoskodj kérlek Eun-a-ról!
- Már is elmész Noona? – nyafogott a húgom.
- Sajnálom,Shin itthon lesz veled!
- Ami azt illeti be kellene mennem a főiskolára.
- Akkor ha menned kell,hozd be az irodámba!
- Vigyázok én rá! – mondta Hanako.
- Hanako,te is fáradt vagy!
- Míg Shin itthon van alszom egy picit és minden oké.
- Köszönöm! –öleltem meg. – Akkor én elmentem! Jó munkát fiúk!- intettem nekik és már ott sem voltam.
Mintha valami megváltozott volna Hong Ki és köztem…Vagy csak bennem és képzelődöm? Akkor mikor azt hittem,hogy kidobta a levelem,sokkal jobban éreztem magam,mint most,hogy tudom megtartotta és tetszik neki. Most a zavarodottság kertjében érzem magam,és nem tudom,hogy hogyan kellene viselkednem vele. Valójában még mindig bennem volt a megbántottság ,de a régi fájó érzés már elmúlt,most mégis miért érzem úgy,hogy a felszínre tör?
- Agasshi? Agasshi?
Nem tudom hányszor szólítottak…
- Ahh… Elnézést- álltam fel és odamentem a kivetítő elé.
- Üdvözlöm önöket! A reklám témája,mint mindenki tudja egy karácsonyi jótékonysági bál,ami az állatmenhelyek javára gyűjt. Mindent úgy terveztünk meg a kollégákkal,hogy szívhez szóló és ráhatással teli legyen. A reklám a karácsonyfa fényeivel kezdődik és az alatta lévő ajándékokra fókuszál,amit a gyerekek vidáman bontogatnak ki a kutyusok és cicák társaságában. A kisállatok is kapnak ajándékot,amit vidáman rágcsálnak a fa alatt.
A reklám szlogen így hangzik: „Róluk se feledkezünk meg ,nekik is jár a törődés! Várjunk szeretettel minden jótékony embert december 24.-én a karácsonyi jótékonysági bálra. A bevétel teljes összege az állat menhelyeket támogatja.”
Kérem gondolják át és hozzanak döntést! –hajoltam meg- Köszönöm a figyelmet!
A konferencia tárgyalás után várnom kellett míg döntést hoznak a megrendelők és csak azután láthattunk hozzá a tényleges munkához!
- Min Hae! Elfogadták a koncepciót!- rohant felém az egyik kolléga.
- Rendben! Viszont nekem még van egy kis dolgom,mielőtt neki látunk! 3 órától mindenki legyen a nagyteremben.
- Te vagy a főnök! – mondta mosolyogva!
Csak mosolyogtam és elindultam az irodámba,nem sokat kellett várnom a felettesem megjelenésére.
- Min Hae? –lépett be.
- Igen?
- Tegyél szabaddá egy kis helyet az asztalodon. - szétnéztem ,mindenfelé papírok és dossziék.
- Miért? – értetlenkedtem.
- Mert jövő hónaptól kapsz egy fotográfus gyakornokot!
- Hogy mit? Egy gyakornokot?
- Itt az önéletrajza! –tette le az asztalomra. - És az apád ötlete volt,nem az enyém.
- Valóban? –pattantam fel a székemből és a dossziéval a kezemben felmentem apám irodájába,amit szinte soha nem látogatok meg.
- Ezt nem fogadom el! – tettem le az asztalára a dossziét ,nem nézett rám kedvesen. - Apa! Reggeltől estig dolgozom,olyan projekteket kapok,amikkel nehéz megbirkózni,vezetem a csapatot,nevelem Eun-a-t,vagyis mostanában inkább Shin neveli,mert nincs rá időm. És azt várod,hogy egy laikus embert tanítsak be? Tudod mennyi ideig tart az?
- Csak akkor kell vele foglalkoznod,mikor fotózásod van és max elvinni egy-egy helyre fotózni. Ha ezzel nem bírsz megbirkózni,akkor felesleges az egész! Azért bíztam rád,mert bíztam benne,hogy te jól fogod majd őt betanítani a későbbiekben. És nagyon jó lenne,ha kedves lennél vele,mert egy híres vállalat fia,nem árt velük jóban lenni.
- Szóval érdekből vetted fel?
- Nem! Ő akart ide jelentkezni!
- Meg bírok vele birkózni!
- Remek!
Felkaptam a dossziét,visszamentem az irodámba és bevágtam a fiókomba!
- Majd akkor foglalkozom veled,ha lesz rád időm! –mondtam mérgesen fintorogva.
„Este otthon leszel? L”- küldtem Hanakonak egy üzenetet!
„ Igen! Miért baj van?”- írt vissza.
„ Nincs,csak valamit szeretnék veled megbeszélni! Kicsit szomorú vagyok!”
„ Ne depizz,mert Pi-chan rúglak!”
„ Nem fogok! Sietek haza!”
Megmosolyogtatott ez az üzenet,tudtam,hogy ha már tényleg el vagyok veszve Hanako kirángat a mélyből és megmosolyogtat!A nap hátralévő részében rengeteget dolgoztunk és elég későn végeztünk,de a nehezén túl voltunk! Mire hazaértem Eun-a már aludt ,így csak bementem a szobájába és adtam neki egy puszit.
- Sajnálom,hogy keveset vagyok veled! Ígérem bepótoljuk!- suttogtam neki,megsimogatva a fejét.
Bekopogtam Shin-hez is,remélve,hogy még ébren van és mivel Hong Ki cipőjét nem láttam,tudtam,hogy még nincs itthon.
- Mit hallgatsz? –mentem oda az íróasztalánál zenét hallgató fiúhoz.
- One Ok Rock! – belehallgattam én is a Kemuri című szám ment,ami az egyik kedvencem.
- Nehéz napod volt?
- Kicsit… Hong Ki nem jött még?
- Nem,lehet a barátnőjével van…
- Biztosan! – bólintottam semmit mondó arccal. - Jó éjt Shin!- borzoltam össze a haját mosolyogva.
- Hejj…- nyúlt a fejéhez én meg csak mosolyogtam rá az ajtóból.
- Jó Éjt! –mosolygott ő is!
nagyon halkan mentem be a szobába,hátha Hanako már alszik,de ott ült az ágyon és a laptopot pötyögte.
- Szia! Mit csinálsz? – köszöntem rá.
- Vágom az anyagot!
- Neked is csak a munka...
- Kitölti a napjaim…- mondta.
- Nagyon le vagy törve,mi történt?
- Tegnap soha nem gondoltam volna,hogy ilyen rossz lesz a mai napom... Ma, amit megtudtam,teljesen összezavart…
- Mi az bökd már ki!
- Tegnap Hongki megkért,hogy ma segítsek neki pakolni,nem is ezzel van a baj,mert csak rajongói vackokat kellett pakolni,amit megjegyzem,külön szobát kellene neki fenntartani,de neki csak nagy szekrénye van! Szó ami szó pakoltunk,nagy szerencsétlenségemre elestem-mutattam a sebre a fejemen a hajam alatt. - A papírok között ott volt az én levelem és rajzom is. Ehhez is milyen véletlen kell,hogy pont ráakadjak az enyémre…
- Nem mondod? –lepődött meg! – De hisz ez jó hír nem?
- Nem jó! Összezavarodtam és nagyon foglalkoztat a dolog. Már nem vagyok belé szerelmes,de mégiscsak valamikor az voltam.
- Biztos,hogy csak voltál?- hunyorgott rám Hanako.
- Egyszer találkozom majd egy olyan férfival,amivel jól érzem magam,nem idegesít örökösen és elfogad olyannak amilyen vagyok! Lehet nem ebben az életben lesz… Apám meg még a nyakamra akasztott egy gyakornokot .
- Uhh az nem jó!
- Nem,de bizonyítanom kell neki! De most hagylak aludni,mert mindjárt kelned kell! –Néztem az órámra,ami 11 órát mutatott!
- Mindent bele!- öleltük meg egymást és indultam ki a nappaliba.
- Várj! – szólt utánam.
- Hmm?
- Holnap este te sem dolgozol igaz?
- Nem! miért?
- Szuper! Az FT Islandal megyünk edzeni!
- Heee?- fintorogtam.
- Végre láthatom Jong Hoon-t izom pólóban. - vigyorgott immár a takaró alól.
- Oké,ezt én sem hagyhatom ki! – mondtam nevetve.
- Remek!
- Ohh… Nekem is van egy hírem! December 24.-én karácsonyi jótékonysági bálba megyünk!
- Jótékonykodni kell?
- Nem kötelező,a jegyek már megvannak már csak a ruha hiányzik!
- Jujj de jó,akkor fel kell kerekednünk vásárolni,nem mehetünk akármilyen ruhában egy bálba!
- Jó éjt! –léptem ki mosolyogva az ajtón és a kanapénak vettem az irányt! Csak bámultam az asztalt előttem,mikor nyílt az ajtó,felpattantam,mert tudtam,hogy ez csak Hong Ki lehet és beszaladtam a fürdőbe. Lezuhanyoztam és felvettem a pizsamám,vártam míg gondolatom szerint Hong Ki már a szobájában lehet és besurrantam Hanako mellé. Nem tudtam aludni ,egész éjszaka csak forgolódtam álmatlanul…Elszenderedhettem egy picit,mert észre sem vettem,hogy Hanako már nincs a szobában. Felültem az ágyon és elhúztam a függönyt. Az ablakon láttam a felkelő nap fényeinek első sugarait.
- Nem alszol?- jött be halkan Hanako.
- Nem tudok!
- Mi a baj?- ült le mellém.
- Azt hiszem össze vagyok zavarodva.
- Az idő mindent megold majd, ne aggódj! Csak hagyd magad sodródni az árral.
- Nem akarok sodródni… Nem akarok újra beleszeretni Hongki-ba! Nem akarok magamnak újra fájdalmat okozni,és nem akarom őt meggyűlölni.
- Csak viselkedj vele úgy,mint ahogy szoktál! Próbáld elfelejteni! - mosolygott rám és én is mosolyogva bólogattam.
- Most pedig aludj pár órát még!
- Oké! bólogattam megint és visszamásztam az ágyba! Így hogy Hanako-val beszélgettem,picit megnyugodott a lelkem és sikerült elaludnom!

10. fejezet! Tépődések!

Hong Ki Pov:

Már rosszul voltam a két lány beszélgetésétől! Olyan emberekről volt szó,akiket részben én is ismertem! Egy szendvicset majszolva ültem a konyha asztalnál eltunyulva. Egy-egy mondatra nem tudtam nem fintorogni és a szemöldökömet emelgetni.
- Halihóó! –vágta ki az ajtót Shin!
- Megmentőm! –rohantam elé,mire a két lány csak mosolygott ránk.
- Shin! –pattant fel ijedten Min Hae.- Hol van Eun-a? –oda akart szaladni hozzánk,de megbotlott a szőnyeg szélében és egyensúlyát vesztve bukdácsolt felénk. Ide oda totyogtam ,hogy ha elesik,el tudjam kapni,de szerencsére még előtte meg tudott állni.
- Figyelj már az orrod elé!- teremtettem le.
- A francba…- mondta mérgesen a térdeire támaszkodva. - Hol a gyerek? – nézett ki kódos haja alól fújtatva.
- Nem kell aggódni! Apádnál hagytam!
- Miii? –egyenesedett ki hírtelen.
- Nem haragudott! Meglepően örült neki!
- Mégis mit mondtál neki?
- Hát, hogy Eun-a szeretne kicsit vele lenni! És amúgy is nem tudtalak elérni,azt sem tudtam,mire jövök haza! Nem vetted fel a telefont,se Hongki,Hanako,nem tudott semmit,nem is akartam idegesíteni vele. Haza nem jöhettem,az óvodába végszóra értem oda, így nem volt más választásom,mint hogy felhívom apádat és elviszem oda! Csak abban reménykedtem,hogy nincs semmi bajod,és hogy tudsz magadra vigyázni,de ez lehetetlen, így gondoltam majd ő vigyáz rád! –mutatott rám. - Van fogalmad róla mennyire aggódtam? –emelte fel a hangját picit.
- Mianhae! – húzta be a nyakát Min Hae.
- Apa lánya jelenet…- nyögtem be.
- Te csak kussolj,mert miattad ment be.
- Elvittem a kórházba!- mondtam én is ugyanolyan gúnyosan Shinnek.
- Igen,elvitt a kórházba és semmi bajom! Ráadásban senki nem hibás,senki nem kényszerített arra,hogy bemenjek a lakásba.
- Inkább jobban ki kellene magad pihenni!
- Nekem erre nincs időm dolgoznom kell!
- Erről beszélek! – megfogtam a kezét és a konyha felé húztam.
- Mit csinálsz? –rántotta el a kezét és akkor jöttem rá,hogy talán túl közvetlen voltam. Elszégyelltem magam picit,de nem akartam mutatni.
- Vacsorát főzünk! Kösd fel ezt! – adtam oda neki egy rózsaszín kötényt,én pedig felkötöttem egy fehéret.
- Nem akarok főzni!
- Nem baj! Most fogsz!
- De nem tudok!
- Tudom,azért nem árt gyakorolni!
- Ne mááár…- nyafogott a száját húzva.
- Jó ötlet ez Hong Ki? –kiabált a nappaliból Hanako.Shin pedig elvonult a szobájába.
- Ne aggódj,csak egy egyszerű tejszínes tésztát csinálunk.
- Oké… Te tudod! –és laptoppal a kezében távozott.
Bólintottam egy nagyot és elővettem egy edényt amibe vizet engedtem!
- Akkor vágd fel a hagymát.
- Utálom!
- Nem baj! –toltam elé a vágódeszkát a késsel. Nagy nehezen,de elkezdte aprítani,míg én a tésztát készítettem elő. Kis idő múlva hallottam,hogy szipog mellettem. Lenéztem rá.
- Csííííííp… - szipogott felnézve rám. Olyan aranyosan biggyesztette a száját,hogy muszáj volt mosolyognom.
- Nem nagyon vagy ehhez hozzászokva! –mondtam neki mosolyogva,de ő csak a fejét rázta.
- Aúúúúúú… - dobta el a kést Min Hae.
- Mi van? –ijedtem meg, s már láttam is,hogy fogja a véres ujját. Gyorsan beledobtam a vízbe a tésztát és rányomtam egy papírtörlőt az ujjára.
- Komolyan mondom közveszélyes vagy magadra nézve!  Új oldalad ismerhettem meg! Az aranyosan nyafizóst.
- Ha nehéz napjaim vannak általában ilyen vagyok.
- Akkor ezt megjegyzem! –mosolyogtam rá és levettem az ujjáról a papírt,már nem vérzett  így otthagytam az ujját fürkésző sebesültet és a szekrényből kivettem egy sebtapaszt!
- Hagy nézzem! –fogtam meg a kezét és ráragasztottam a sárga alapon kék macis sebtapaszt. Nem tudom miért,talán mert olyan aranyos volt,de adtam rá neki egy puszit és a szemébe néztem. Hírtelen elrántotta a kezét és zavarba jött.
- Khmm…. - köszörültem meg én is a torkom zavaromban. - Te inkább szűrd le a tésztát. - Átvettem a hagyma aprítást ás feltettem a tűzhelyre.
- Neeem! –hallottam Min Hae kiabálását és már csak azt vettem észre,hogy a tészta után nyúl.
- Neee nyúlj….- de akkor már késő volt, a forró tésztához ért ,de az csak tekergőzött le tovább a lefolyón. -…bele…- fejeztem be a mondatot nem épp kedves hangsúllyal. Mint egy gyerek úgy ült le a konyhapult elé.
- Utálok főzni! –mondta bánatosan a kezét nézve.
- Nagyon megégett? – guggoltam le elé.
- Ani!- rázta a fejét…
- Ebből már nem eszünk! –ültem le mellé.
- Úgy néz ki. - fejét a konyhapultnak döntötte és úgy nézett rám.
- Mi van srácok? –jött felén Hanako álmosan kócos hajjal. - Rendeljünk kaját?- nevetett.
- Hanako jól főz! – nézett rám Min Hae.
- Gyorsan üssünk össze valamit! –álltam fel.
- Én addig megterítek! –mondta Min Hae  és az asztalnak vette az irányt.
Hanako tényleg jól főz,pillanatok alatt összeütöttük a vacsorát.
- Ugye nem gond,hogy itt vagyok?- tettem fel félve a kérdést.
- Pár nap nem a világ vége! –mondta Shin teli szájjal.
- Nem,nem gond! –állt fel Min Hae az asztaltól,mert ő már befejezte az evést. - De pár alapszabályt azért nem árt lefektetni…

Min Hae  Pov:

Így hogy Hong Ki itt marad pár napig,úgy gondoltam itt az ideje a szabályok lefektetésére.
 - Egy – mutattam az ujjammal. - Mindenki maga után pakol!
 Kettő: Nem hozhattok fel lányokat,Hanako ez ránk is vonatkozik,nincs pasizás. Nem mintha ettől annyira félnem kellene. Szóval…
Három: Gyerek van a lakásban az ő érdekeit kell nézni,ha tetszik, ha nem!
Négy: Lehajtjátok magatok után a WC ülőkét.
Öt: Mielőtt belépsz a fürdőbe hangosan kopogsz!- mutattam Hong Ki-nak az öt ujjam!
- Az utolsót jól megjegyeztem,gondolom nem csak nekem volt ciki…
- Ugyan Hong Ki,kis dolgokra nem adok! –legyintettem. Teljesen lefagyott,hogy visszaválaszolni se tudott,csak Hanako nevetett fel olyan erősen ahogy csak tudott.
- Mi van?
- Shin,te ehhez még kicsi vagy, egyébként csak azt akartam mondani,hogy te mosogatsz! – villantottam feléjük bájos mosolyt.
- Heeeee? Kis dolgok? – eszmélt fel Hong Ki.- Mi az hogy kis dolog?
Hanako visszafojtottam próbált nevetni,látszólag már nagyon szenvedett,a ki nem adott vidámságtól.
Nem szóltam semmit,Hanako megtette helyettem.
- Ez van Hong Ki! Lépj túl rajta!
Nem tudott mit mondani,valószínűleg sokkolta és sértette amit mondtam,de az ő önbizalmának nem fog betenni ez a kis humorizálás.
- Köszönöm a vacsorát! Megyek dolgozni! Shin ne felejts el elmosogatni!- felvettem a kabátom,beleléptem a cipőmbe és már ott sem voltam.
Felmentem a tetőre a kis műtermembe,ahol a csend és nyugalom várt,de csupa munka. Szerettem itt lenni,akár minden nap itt is aludhatnék,és most is annyira csalogatott a hátam mögött lévő kanapé,de dolgoznom kellett.
- Ahhh… Nem alszom,dolgoznom kell!  - Felraktam a fejemre a fülhallgatót és a laptopomon szorgosan kezdtem megtervezni a következő reklámanyagot. Alig találtam meg az USB csatlakozót a pendrivehoz,lusta voltam felállni és mögé nézni,így szenvedések árán de megtaláltam…A tekintetem megakadt a macis sebtapaszomon és beugrott ,ahogy Hong Ki puha puszit nyom az ujjamra,majd nagy barna szemeiben elveszek.
- Nem! –csaptam magam arcon. - Nem képzelődhetek! – kezeim még mindig az arcomon voltak.
- Hogy történhetett ez meg? Hogy lakhat a mellettem lévő szobában? – levettem fekete keretes szemüvegem és a szárát kezdtem harapdálni idegességemben.
- Vajon miért van velünk? Olyan rejtélyes nekem… Hívhatjuk mi egymást barátoknak? – elgondolkodtam és a két szempár újra az arcom előtt lebegett!
- Ani…Ani…Ani… Aniyoooo- toporzékoltam a fejem rázva.
- Neked mi bajod van? – mérgesen fújtatva néztem hátra kócos hajam alól… Ijedtemben felpattantam a székből,amint észrevettem,hogy nem más áll ott,mint Hong Ki.
„ Vajon mindent hallott?” – Mit keresel itt?
- Bocsi! Kopogtam! –nézett vissza az ajtóra mutatva.
- Ahh…- ültem le mérgemben a kanapéra és elnyúltam rajta. - Soha nem hallom a kopogásod!
- Mert mindig bambulsz!
 -Ajshh…- fintorogtam rá. - Mit szeretnél?
- Szívességet!
- Még többet? –néztem fel rá.
- Sajnálom. - tette össze a kezét,könyörgően.
- Hong ki?
- Hmm?- pislogott rám értetlenül.
- Ahh… Semmi! Mond csak!
- Holnap dolgozol?
- Csak délután!
- Délelőtt segítenél összeszedni a dolgaim a nappaliból?
- Akkor is megkérdezem…- fordultam az időközben mellém ülő Hong Ki felé. - Miért van az,hogy ilyen barátságos vagy velem? Miért van az,hogy ha bármiben kell segíteni,akkor hozzám fordulsz? Ennyire bízol bennem?
- Igen!- vágta rá habozás nélkül,amivel nagyon meglepett. - Tudod régen nagyon függtem a fiúktól és főleg Jong Hoon-tól,de tudom,milyen stresszes az életünk és nem akarom őket azzal leterhelni,hogy még munka után vagy előtt  is velem kelljen lenniük! De tényleg volt idő,mikor túlságosan is függtem tőlük,és egy idő után már azt éreztem,hogy ez nekik teher. Persze mindenki mindenkinek segít a mai napig,de próbálom a dolgaimat megoldani nélkülük. Bár szinte testvérek vagyunk,mégis mindenkinek megvan a saját maga kis külön élete. És ez jó dolog… Persze most nyugodtan mondhatnád azt ,hogy van idő ,mikor tőletek függök…
- Tőlünk ugyan nem! A segítség kérés teljesen más dolog,mint a valakitől függni,te nem függesz senkitől,te csak teteted,hogy függsz,de most is simán elmehetnél,a legjobb szállodába pár napra,meg sem kottyanna a pénztárcádnak,ehelyett osztozol Shinnel egy szobán. Mégis miért pont nálam?
- Közel van a lakásom!
A lefagyás jelei pillanatok alatt jelentkeztek rajtam.”Ez hülye…Ilyen egyszerű lenne? Nem tudom mit gondoljak? Teljesen összezavar! „ – Az agyam kiürült, ahogy a szemeibe néztem ,csak értetlenül pislogott rám. Reagálnom kellett volna valamit.
- Nekem dolgoznom kell! – pattantam fel és visszaültem az íróasztalomhoz. Beletemetkeztem a munkába .
Hong Ki nem zavart engem a munkámban,de ott ült törökülésben a kanapén és a telefonját nyomkodta! Felnéztem Twitterre ,szinte gondoltam,hogy ott lóg.

@skullhong : Egy mozgalmas nap után jól esik a csend! Az aggódás fárasztó!

Aggódás? Átfutott az agyamon,hogy talán értem aggódik,vagy a lakásáért,ezért visszaírtam neki.

@............ : @skullhong Kiért vagy miért aggódsz? Csak nem azért,akinél épp potyázol?

Nem kellett sok idő,hangosan felvisított. Lassan hátranéztem.
- Ohh… - fagyott le a mosoly az arcáról. - Csak épp olyat írtak,ami igaz!
- Tényleeg? – húztam el a kérdést.
- Bocsi! Nem zavarlak!

@..............: @skullhong Idióta! XD

- Héjjj! Ez te vagy!
- Jókor jössz rá! –hátra sem fordultam.
- Minnie,nem baj,hogy bekövettelek? – szaladt oda hozzám.
- Nem baj,de nincs időm kockulni! Dolgoznom kell! –néztem fel rá.
- Uhmm… bólintott egy nagyot vidáman és visszament a kanapéra.

Kis idő múlva álomból ébredtem fel. Egy takaró volt rám terítve és ahogy álmosan hátranéztem, Hong Ki összekuporodva a karját a mellkasa előtt keresztezve aludt a kanapén.
- Megfázol baboya!- terítettem rá a takaróm,amit valószínű,hogy ő tett rám. Már a gondolat is mosolyra fakasztott. Leültem a kanapé mellé és néztem az alvó Hong Ki-t.
- Ha tudnád,hogy összetörted a szívem!Mit kellene gondolnom rólad? – sóhajtottam- Hogy kellene veled viselkednem? - Elővettem a kulcs csomómat és levettem róla a lakás kulcsot. Lekapcsoltam a laptopot és a villanyt,felvettem a fűtést,nehogy megfázzon és úgy döntöttem,hogy a saját kis ágyikómban alszom.
Odakint esett a hó . Megálltam a hóesésben és felnéztem az égre! Óriáspelyhekben hullt és ahogy leért a földre szép lassan elolvadt. Lekapcsoltam a kinti villanyt is és az ajtóra még egyszer visszanéztem mosolyogva!
- Jaljayo Hong Ki!