A nap,mikor engedted,hogy lássam! 2. fejezet!

A munka legfárasztóbb része,amikor az utolsó félórádban ,mikor már mindent elrendeztél,azt várod,hogy végre leteljen a munkaidőd és mehetsz haza.
- Min Hae! Az új reklámhoz készen vannak az anyagok?
- Már dolgozok rajta,de még nincs kész!
- Még a héten kész legyen! –parancsolt rám az apám,akire nem nézhetek úgy mint egy apára,mert dolgozom,de akkor mikor nézhetek rá úgy,hisz alig találkozunk a vállalat falain kívül.
Mindenki azt gondolná,hogy el vagyok kényeztetve,amiért egy jó hírű cég örökösének mondhatom magam,de ez egyáltalán nem így van,bár a munkámban kiélhetem a kreativitásom,de nem szeretnék az igazgatói székben ülni,pénzről és megállapodásokról tárgyalgatva. Ahhoz hogy itt dolgozhassak nekem is ugyanúgy ki kellett tanulnom a szakmát,mint minden más embernek,nem apuci jóvoltából vagyok a cégnél.
- Igen Igazgató! Kész leszek vele időre! –néztem az apámra a fekete keretes szemüvegem mögül.
A fáradtság maga alá gyűrt,olyan fáradt voltam,hogy az üveg forgós ajtóval két kört is tettem,és még egy harmadikat is tettem volna,ha nem kapok észbe. A táskám magam után húztam,a lábaimat ólomnak éreztem.
- Miért vagyok ilyen fáradt?Hisz még csak 8 óra…
Eun-a már aludt mikor hazaértem.
- Köszi Shin,hogy vigyáztál rá,holnap megkapod a mangákat,amit ígértem. - huppantam le a kanapéra.
- Noona… köszi… - csillogott fel a szeme.
- Örülök,hogy jól viselkedtél!
- Mit értesz jó alatt?
-Hogy nem hoztál fel lányokat míg Eun-a alszik! Mi van ha felébred?
- Még egyszer sem ébredt fel.
- Szóval tényleg szoktál lányokat idehozni?- kerekedett ki a szemem.
- Dehogyis Noona! Csak téged akarlak elcsábítani.
Nevetve mentem a konyhába egy pohár vízért.
- Engem nem tudsz, te még rég autókat tologattál a szőnyegen,mikor én már Eun-a-t neveltem.
- Csak három év van köztünk. - jött a hang elég közelről,s mikor megfordultam ott állt közvetlen előttem a testünk majdnem összeért,még úgy is,hogy a konyhapultnak próbáltam lapulni.
- Szeretlek Noona! –mondta,miközben önkénytelenül is a szájában lógó piercingre néztem.
- Én is szeretlek!- néztem fel rá csillogó szemekkel és megsimogattam az arcát.
Lefagyott mint a Windows,majd kimeresztett szemekkel hátrahőkölt.
- Látnod kellett volna az arcodat!- nevettem.
- Nem vicces! Komolyan elhittem egy pillanatra. - fogta a mellkasát.
- Sajnálom!- nevettem.
- Gonosz vagy!
- Te kezdted! De Shin,ha nekem akarsz bizonyítani,akkor azt javaslom,térj még vissza kicsit a gumikacsáidhoz a fürdőkádba. - nevettem rá visszanézve,miközben elhaladtam mellette. Csak a száját tátotta.
- Noona! – nyávogott. - Miért nem ismered el,hogy férfi lettem.
- Mert nem nézek rád úgy! És amúgy is miért fontos,hogy elismerjem?
- Akkor is izmosabb vagyok,mint a szomszédod.
- Ahha, és tudod mit vettem észre?- ültem vissza a kanapémra.
- Mit?- lelkesedett.
- Hogy nagyobb az arcod is! – a szokásos szájtátást tudta csak produkálni.
- Akármit mondok,vagy csinálok veled szemben,abból csak rosszul jövök ki. Inkább hazamegyek! –intett a kezével vigyorogva.
- Ettél már?
- Igen!
- Vigyázz magadra az úton hazafelé Casanova!- Kiabáltam utána az ajtóból.
Felraktam egy adag ráment főni,és levágtam magam a laptop elé Twitterezni!
„@skullhong : Köszönjük minden primadonnának! Nagyon vidám volt ez a fellépés.”
Elszomorított,ahogy láttam a sok lányt,akik írtak a fiúknak,válaszra várva.
- Hülye voltam,hogy akkor írtam neki… Mit gondoltam , hogy majd a karjaimba omlik,mert lerajzoltam és írtam neki pár sor?- motyogtam magamban a körmömet rágva.
- De valljuk be, nagyon helyes… áááááhhh….Ezen már túl vagyok! – csaptam össze a laptopom.
Benéztem a húgomhoz,aki édesesen aludt és még aludni is fog reggelig. Mosolyogva hajtottam be félig az ajtaját,hogy egy kis fény szűrődjön be hozzá a nappaliból. Sétálni indultam a fülemben tomboló zenével. Ez az egyetlen dolog az életemben,ami megnyugtat és kikapcsol. Beültem a hintába és énekelni kezdtem a csillagokat bámulva. Úgy hátrahajoltam a hintában,hogy a hajam szinte söpörte a földet. Éneklés közben két sportcipőt láttam elhaladni jóval mögöttem .Hírtelen felültem a hintába és láttam a vadul rám vigyorgó Hongkit besétálni az épület udvarába.
- De ciki! –kaptam az arcomhoz. - Úr Isten …a rámen! –futottam teljes erőmből elviharozva Hongki mellett a lépcsőn kettesével szedtem a fokokat. Kivágtam az ajtót a rámen már odaégett,alig volt az alján egy kis forró lé. Eun-a keservesen sírt a nappali közepén.
- Ne sírj Eun-a ,nincs semmi baj!- néztem hátra ,de rosszul tettem,mert a maradék rámen mind a kezemen landolt. Felsikítottam,mire a húgom még jobban elkezdett sírni.

HONG KI POV: Min Hae szélsebesen rohant el mellettem.
- Milyen szeleburdi egy lány! –néztem utána.
Alighogy tovább mentem,fura szagra lettem figyelmes,aztán egy sikítást is hallottam. Rohantam fel a lépcsőn,majd a folyosón megtorpantam. Füst jött ki a szomszéd lakásból. Eun-a keserves sírását hallottam. Egy percig gondolkodtam,hogy bemenjek e,végül az ingemmel magam előtt hajtva a füstöt,berohantam. Min Hae kinyitotta az ablakokat és letérdelt a húga elé.
- Nincs baj Eun-a! Noona jól van!Látod?Semmi baja nem lett a kezemnek! Ne sírj… hallod! –ölelte magához!
Fogtam egy ruhát és bevizeztem a kezére tettem! A füstöt gyorsan kivitte a nyári szellő.
Kikerekedett szemekkel nézett rám és a kezére,ahogy rajta tartom a vizes anyagot a szeme könnyes volt,bizonyára nagyon fájt neki ahol leforrázta magát. Elhúzta a kezét, és betekerte a vizes ruhával.
-Eun-a… Eun-a… Nézd ki látogatott meg minket. Tudod ,ő énekli a kedvenc dalodat!
- Ez nem ő! –szipogta!
- De ő az!
- Ez nem a répafejű! – makacsolta meg magát a lány.
- Répafejű? –pislogtam.
- Eun-a…. Honnan veszed,ezeket a kifejezéseket?
- Te mondtad ,mikor néztem a klipet. „Ne unod még a répa fejét? „ Ezt mondtad!
- Igen? –vihogott elpirulva Min Hae.- Előtted se szabad már mondani semmit.
- Miért?
- Mert locsi-fecsi vagy! – fintorgott rá a nyakát behúzva.
- Ő akkor sem a répafejű.
Gondolkodtam,melyik klipben lehet répa fejem és csak az I Hope-ra tippeltem. Elkezdtem énekelni a kislánynak,aki nagyra nyitott szemekkel figyelt.
- Tényleg te vagy az!- odajött hozzám és átölelt,ahogy ott térdepeltem előttük.
- Ohh…- lepődtem meg.
- Te vagy a szerelmem!
- Igen? De aranyos vagy! Ha nagy leszel majd még beszélünk erről. - Vigyorogtam a nővérére.
- Persze! Hol leszel te már akkor?
- Miért rontod el egy gyerek álmait?
- Minek kábítsam ? –húzta a száját,miközben Eun-a csak ide-oda pislogott,hol rám,hol a nővérére.
Erre már nem tudtam mit mondani csak a fejemet ráztam!
- Eun-a! Ideje aludni!
Elvitte lefektetni a kislányt,addig én hazaszaladtam az elsősegély dobozomért. Mikor kijött a szoba ajtaján meglepődve tapasztalta,hogy még mindig ott vagyok. Óvatosan becsukta maga mögött az ajtót.
- Ülj le! –mondtam neki és ő leült a kezét az ölébe téve.
- Tedd ide! –mutattam a kezére.
- Minek?
- Megégetted!
- Semmi baja!- állt fel és a konyhának vette az irányt!
- Ha már 2 nap alatt kétszer is kisegítettél,nem ártana megkínálnom valamivel.
- Köszi!
- Jelenleg csak ez van itthon! –tett le egy pohár narancslevet az asztalra és leült mellém.
- Köszi!- néztem rá,de a tekintetem ott is maradt!
- Mi van?
- Bocsi… de az egyik szemed kék! –pislogtam rá nagyokat.
- Mi? - Kapott az arcához. - A kontaktlencsém. – fürkészte a földet idegesen.
- Ez volt az utolsó! –mászott be az asztal alá is. Lehajoltam hozzá,hogy segítsek neki keresni.
Hírtelen fel akart állni,de az asztal sarkába beütötte a fejét,a narancslé kiborult és mind a haján kötött ki.
- Ahhh… - mérgelődött.
- Jól vagy?- mentem oda hozzá.
Leült és a kezeibe temette az arcát a térdeit magasan a mellkasához húzva. Haja nedvesen bukott előre. A szemét piszkálta. Mikor felnézett rám,mind a két szeme kék volt. Sosem láttam olyan ázsiai lányt,akinek ilyen mélykék szemei lettek volna.
- Wooow.. –lepődtem meg.
- Ne bambulj,már nagyon régóta nem mutattam meg senkinek. És neked sem szándékoztam. - nézett félre.
- Bocsánat!Még sohasem láttam igazi kék szemű ázsiait!
- Nem vagyok teljesen ázsiai. Az anyám félig európai volt. Minden ázsiai vonást örököltem,kivéve a szemem színét.
- Az anyukádnak is kék szemei vannak?
- Nem,csak nekem van kék szemem,e miatt néznek furcsán rám az emberek,ahogy most te.
- Ahh szóval ezért kell a színes kontaktlencse…. De nem nézek furcsán,csak meglepődtem.
- Igen! De ez volt az utolsó,és most nem tudom,hogy ,hogy megyek holnap dolgozni.
Felpattant és pillanatok alatt egy törölközővel a kezében állt újra előttem.
- Miért titkolod?
- Azért,mert nagyon rossz olyan szemekkel találkozni,akik megkülönböztetnek és faggatóznak,hogy nekem miért kék a szemem.
- Sajnálom,hogy tolakodó voltam.
- Nem voltál az,ha nem akartam volna elmondani,akkor nem mondtam volna el.
- Akkor jó! Biztos jól van a kezed?
- Kutya baja! – emelte fel.
- Akkor én most megyek! Jó éjt!
- Köszönöm! –hajolt meg még az ajtóban,mikor kikísért.
A lakásom ajtaja csupán 10 méterre volt onnan,így hamar hazaértem. Rögtön csörgött is a telefonom!
- Mi újság Min Hwan?
- A holnappal kapcsolatban hívtalak!
- Nem beszélhetnénk meg reggel ha odaértem?
- Miért költöztél el egyáltalán?
- Nem azért,mert nem akartam veletek lenni,inkább azért,mert egyedül szerettem volna lenni!De itt laktok 5 percre innen,ne aggódj,nem fogok elkésni!
- Oké! Akkor majd reggel megbeszéljük!
- Min Hwan?
- Hmm?
- Láttál már kék szemű lányt?
- Mi? Nem! Az nagyon ritka nem?
- De igen,én is úgy tudom!
- Te már láttál?
- Most az elmúlt 10 percben és ezen gondolkodom.
- Furcsa volt?
- Nem…inkább szép!
- Látni akarom!
- Majd egyszer Minari,majd egyszer!Szia!- mosolyogva tettem le a telefont.
A kék szemeire emlékeztem vissza egész este és akárhányszor eszembe jutott,mindig hitetlenkedve csóváltam a fejem.
Talán tényleg jobb ha kontaktlencsét hord.

Minden most kezdődik el... 1 fejezet

Az idő olyan gyorsan elrepült ,mióta anyu nincs velünk,a húgom már 5 éves!
Még alig voltam 18 éves,mikor meg kellett tanulnom,hogy, hogy neveljem fel a húgom egyedül… Apánk egy nagy vállalat vezetője,és éjjel-nappal dolgozik,szinte nem is találkozik a húgommal,s mióta megvette nekünk ezt a méregdrága lakást,úgy gondolta,hogy ezzel minden el van intézve .Nagyra becsülöm a szorgos munkáját és a kitartását,mégis úgy gondolom,hogy a húgomnak szüksége lenne legalább az apjára,ha már anya nélkül kell felnőnie.
Ami engem illet dolgozom,mint minden rendes ember,bár a fizetésemből nem igen telne erre a lakásra.
Még szerencsésnek is mondanám magam,ha a szomszédságra gondolok,s bár ugyan velünk szemben lakik Lee Hong Ki,nem mondom magam annak. Minden hozzám hasonló huszonéves meg lenne őrülve a helyemben és egy évvel ezelőtt én is így éreztem,ám csalódnom kellett benne…

- El fogok késni! – szaladtam ki az ajtómon a fülemben dübörgő zenével a bejárati ajtó nagyot csattant mögöttem, szaladtam tovább,míg a folyosó fordulóban neki nem rohantam egyenesen Lee Hong Ki-nak. Nem mintha most találkoznánk először,mert minden nap látom,de meglepődtem.
A telefonom elszállt és valahol a folyosón üvölteni kezdett a zene!
- Sajnálom! – Szedtem össze a kiborult táskámból a dolgaim. Felpattantam és a telefonom után kutattam!
- Mi ez a zene? –kérdezte a Hong ki társaságában lévő lány.
- One Ok Rock! –kaptam fel a telefonom,ami a lány mögött volt. - De a barátod biztosan tudja! –mutattam Hongkira,aki csak pislogott rám.
- Sajnálom a figyelmetlenségem! –hajoltam meg és már rohantam is el mellettük. Lelassítottam és még hátra néztem rájuk.
- Ez tuti jó móka lesz! –motyogtam magamban fintorogva.
Ahogy magamra néztem ,én nem voltam az a kikent maca,aki magas sarkúban jár és márkás ruhákat hord… stílusom van ugyan,de nem követem a divatot!
- Mit is gondoltam akkor… - ráztam meg a fejem és rohantam tovább,egyenesen a húgom óvodájába.
- Eun-a… - rohantam be a terembe gyorsan kapkodva a levegőt.
- Noona! Mindig én vagyok az utolsó!
- Sajnálom Eun-a!
- Mindenkit hazavisz az anyukája,de mindig én vagyok az utolsó aki hazamegy és nem szeretek magamban lenni.
- Tudom! Sajnálom. Cserébe eszünk valami finomat. - kacsintottam rá. -Na? –mosolyogtam
- Hát jó! Ez egyszer megbocsátok!- tette csípőre a kezét ,az aprócska ,de annál nagyobb szájú húgom.
Hazafelé megálltunk egy bódénál és vettem neki,egy kis finomságot.
- Te miért nem eszel Unnie?
- Diétázom!
- Omo! Hisz olyan vékony vagy!
- Te csak egyél,szép lassan,mert megfájdul a hasad!
- Jó!- Tömte magába a falatokat!
- Nézd Noona Ez a varázspálcám!
- Az csak egy hurka pálca!
- Nem! –mondta durcás hangon!- Ez varázspálca.
- Jól van,akkor varázspálca.
Elgondolkodom néha,milyen jó gyereknek lenni és mindent elhinni,amit csak lehet,ám mikor felnősz jön a kemény valóság,hogy nem minden úgy van mint a mesékben.

HONG KI POV: - Lee Min Hae… Kreatív menedzser és fotográfus . Hogy adjam vissza neki ezt a belépőkártyát? Azt hiszem ő a szemben lévő lakásban lakik. - csuszogtam el az ajtómig és kinyitottam. Rögtön meg is láttam,hogy egy kislánnyal kézen fogva jön felém,gyorsan bentebb hajtottam az ajtót és egy kis résből figyeltem őket.
- Mint egy kukkoló! - motyogtam magamban a fejemet rázva!- Milyen fiatal és már anya? Woww… -bigyesztettem a számat!
- Széppé varázsollak!- mondta a kislány.
- Kösz! –mondta neki lehangolóan a lány. Nevetnem kellett.
- Mit eszünk? – nézett fel rá az apró kislány.
- Most ettél.
- Növésben vagyok!
- Jó,akkor legközebb hadi üstben főzök!
- Az milyen?
- Nagy! –nyitotta ki a szemben lévő ajtót a lány.
- De jó… de jó.. de jó… - ugrált be a kislány fodros szoknyájában.
Nem tudtam nem mosolyogni az egészen!
Fogtam a kártyát a fejemet rázva visszamentem a nappalimba és ledobtam az asztalra.
- Jong Hoon? Mikor jössz értem? –szóltam bele a telefonba.
- Egy óra múlva!
- Oké,akkor majd felveszel! –és leraktam a telefont. Az asztalon díszelgő kártyára pillantottam és úgy gondoltam ideje visszaadni!
Kopogásomra a kislány nyitott ajtót.
- Szia! –néztem le rá.
- Szia!
- Itthon van az anyukád? –kérdeztem,de csak rázta a fejét.
- Az apukád?- faggatam tovább,de ugyanazt a fejrázást kaptam!
- Gyere be Shin! –hallatszott egy hang bentről.
- Ez nem Shin! –kiabálta vissza a kislány.
- Gyere be! –nézett fel rám és már hátat is fordított,gondolva,hogy követem. És én követtem is.
Az állítólagos Min Hae nevezetű lány a kanapéról ide-oda dobálta szét a párnákat ,az egyik majdnem el is talált volna,ha nem húzódom el előle.
- Hát te? –lepődött meg és egy pillanatra lefagyott.
- Szia! Bocsánat,hogy zavarok! Nem jöttem volna be,ha a lányod nem hív be!
- Lányom?- kerekedett ki a szeme,én meg lenéztem a szájában turkáló kislányra.
- Ő nem a lányom!Anyának nézek ki? –végignéztem rajta,majd lesütött fejjel válaszoltam:
- Nem!
- Ő a húgom! –magyarázta.
- Ohhh sajnálom!
- Bocsi,de most valami nagyon fontosat kell megtalálnom. Tudnál várni egy percet?- majd kereste tovább azt, ami valószínűleg nálam volt. Gondoltam hagy keresse még egy kicsit tovább,addig szétnéztem a nappaliban.
- Noona?
- Noona,nem ér rá,ha nem találja meg a belépő kártyáját akkor ki fogják rúgni.
- Te vagy Lee Min Hae ugye?
- Igen!- tűrte,hosszú kócos haját a füle mögé.
- Noona? Ő a nagyarcú szomszéd?
Min Hae hírtelen a húga szájára tette a kezét.
- Én nem mondtam ilyet.
Nem tudtam ,hogy megsértődjem-e vagy nem,egyszerűen csak néztem őket és vigyorognom kellett,mikor hírtelen a zsebében kezdett el turkálni és felvette a telefonját.
- Shin ,hol a francban vagy? Totálisan elkések! Tudod milyen az apám! Ajánlom,hogy igyekezz!
Apró kis termetéhez képest elég nagy harciassággal rendelkezik.
- Oppa!- rángatta meg a pólóm szélét a kislány.
- Hmm?
- Én szeretlek!
- Ehhehheeehheee- vihogtam idétlenül.
- Mi a neved? –guggoltam le elé.
- Lee Eun-a!
- Nagyon szép neved van Eun-a! Odaadnád ezt a nővérednek?- adtam át neki a kártyát.
- Noona… Noona… - szalad felé.
- Mi a baj?
- Nézd!- nyújtotta fel a kártyát.
- Hol volt?
- Nála!- mutatott rám.
- Én csak megtaláltam a folyosón és visszahoztam! –emeltem fel a kezem védekezően,mert attól féltem letorkol.
- Köszönöm! –hajolt nagyon mélyet és egy ideig úgy is maradt!
- Ugyan… - jöttem zavarba. Látszott rajta,hogy nagyon hálás,amiért visszahoztam!
- Már kezdett érdekelni,mi szél hozott ide,mikor eddig még csak észre sem vetted hogy laknak a szomszédban.
- Igaz… Sajnálom. Mikor is költöztetek ide?
- Igazán hálás vagyok a kártya miatt,és csevegnék is veled,de mennem kell dolgozni,és már így is késésben vagyok. - nézett az órájára. - Neem,el is késtem! – kapta fel a táskáját.
- Hahó!- lépett be egy férfi az ajtón. Első ránézésre azt mondtam volna a 20-as éveiben jár.
- Shin! –Szaladt oda Min Hae a fiúhoz és a táskájával várba verte.
-Aúúú…
- Tudod,milyen apám ha elkések bent szívok egy jó ideig és neked tovább kell itt maradnod Eun-a-ra vigyázni.
- Randim volt.
- Ennek roppantul örülök,de…–emelte fel vékonyka ujját. - Nincs manga,nincs anime...,nincs nő és nincs pia! Világos? Ha megszeged a szabályt kirángatom a piercinget az arcodból és az nem lesz kellemes.
- Jól van…. jól van! – emelte fel a kezét a fiú,látszólag tartott a lánytól,aki termetéhez képest elég harcias.
- Ha nem csinálod azt amit mondok,nem lesz meg a következő kötet a manga sorozatodból.
- Te aztán tudsz fenyegetőzni.
- Még szép!- vigyorogtak egymásra.
- De nem gondolod,hogy elijeszteted a szomszédot? – mutatott rám.
Min Hae rám nézett és leszegte a fejét.
-A francba,teljesen kiment a fejemből… - suttogta. - Sajnálom a faragatlanságom!
- Hát ezt már nem mosod le magadról,így se vett észre és most biztos jó benyomást tettél rá! – vigyorgott a fiú a háta mögött.
- Chöö… befognád?- nézett rá vissza.
- Oké!- fagyott le a mosoly az arcáról a Shin nevezetű fiúnak.
- Jól áll a lazaság Noona,de ne szállj el!- tette még hozzá.
- Voltál már megverve? –tekintete véglegesen elhallgattatta a fiút,aki a száját harapdálva vigyorgott.
- Én azt hiszem megyek! –mondtam végül,miután végignéztem ezt a mulatságos jelenetet és elindultam kifelé.
- Eun-a… fogadj szót! Elmentem! – csapta be az ajtót.
- Szóval te vagy az ajtó csapkodó!
- Én… sajnálom… legközelebb odafigyelek rá,csak…
- Csak mindig rohansz!- vigyorogtam rá,de ő még egy mosolyt se mutatott irányomba.
- Igen!- bólogatott. - Sajnálom,hogy nem tudtalak kellő képen megvendégelni,jóvá fogom tenni.
- Nem szükséges.
- Hát hogyne… - hangjában szarkazmust véltem felfedezni. - Akkor Szia! –fordult sarkon és elment.
Ha őszinte akarok lenni magamhoz,akkor azt mondanám érdekes személyisége van. Mégis miért érzem úgy,hogy nem vagyok szimpatikus? Tettem valami rosszat?