Nem sok holmim volt,de amim volt,azt összeszedtem és visszaindultam oda,ahol annyi emlék vett körül. A lakás szinte semmit nem változott a rendetlenséget leszámítva,de azokon kívül,minden olyan volt,mint mikor itt hagytam,csak én változtam meg.
A konyhában pizzás dobozok és üdítős üvegek szerte szét,mintha egy éve nem lett volna takarítva a konyha. A szétrágott pizza szeletekről a feltét úgy volt leharapdálva,mintha egerek pusztítottak volna a terepen,de tudtam,hogy csak egy nagy egér volt a tettes,aki meg is jelent csíkos kis pizsamában,ásítozva.
- Noona! Hazajöttél? – ért fülig a szája.
- Mégis mi ez a kupi? –emeltem fel egy szelet pizzát két ujjal.
- Bocsi. Nem volt időm takarítani.
- Mikor takarítottál utoljára?
- Hmm… - emelte a mennyezetre a tekintetét. - Egy hete?
- Ezt tőlem kérdezed? Most azonnal takarítsd el ezt a malac ólat!
- Később Noona! – szaladt a fürdő felé.
- Hej! Állj meg! - még idejében elkaptam az ajtót,így nem tudta bezárni.
- Noona,mennem kell az egyetemre!
- Addig innen nem mész sehová,míg nem takarítod ki a retket,amit csináltál,lassan kimásznak belőle a kukacok.
- Te mindig annyit túlzol! –nyomta az ajtót,de nem tudta bezárni,mert én is nyomtam.
- Igen? Persze! Akkor azért zöld már az egész…
- Fúj,fejezd be! Nem igaz!
- Akkor is te fogod eltakarítani. Nem vagyok a csicskád.
- Noona,ne csináld ezt!Ennyire be akarsz velem jönni fürdeni? Akkor beengedlek!
- Ne álmodozz! Nem fogom hagyni,hogy bezárd az ajtót. - nyomtam erősebben és jobban sikerült kifeszítenem az ajtót.
- De Noona,mit tegyek,már félig letoltam a nadrágom,ha most kinyitod,meg fogod látni.
Az erőm egy pillanatra elfogyott a hallottak miatt,így már csak a kattanó zárat hallottam.
- Te kis dög! Hazudtál,csak,hogy elbizonytalaníts. – hallottam halk kuncogását az ajtó mögül. - Jössz te még ki is! – csaptam tenyérrel egy utolsót az ajtóra,majd rohantam a telefonomhoz,ami nem tudom,hogy mióta csöröghetett, nem hallottam,mert el voltam ügyes bajos dolgainkkal foglalva. A szociális életem mostanában a kis fehér készülékemen keresztül zajlik és sehogy sem tudom kizökkenteni magamat a mindennapokból. Rá kellett jönnöm,hogy a régi szép idők már nem jönnek vissza. Ha jobban belegondoltam,hiányzik a zaj a házból. A húgom hisztije,Hongki dalolászásai,a néha összeröffent barátok és a rémtörténetek,amiken annyit nevettünk és izgultunk. Ahogy ezekre gondoltam hiába sajgott a szívem,mégis mosolyt csalt az arcomra. Nagyon hiányzott a régi életem és csak tartottam a kezemben lévő telefont,ami megállás nélkül csengett,majd elhallgatott és újra rákezdte,mire felvettem. A kollega már nagyon el szerette volna újságolni,hogy pár órán belül meglesznek a pályázat eredményei. 10 perces munkamegbeszélés után tettem le és pont ekkor akart kisurranni mellettem gyerekkori barátom.
- Hova? Hova? –tettem csípőre a kezem.
- Noona!!! Esküszöm kitakarítok. - jött oda mellém.
- Arra sem voltál képes,hogy kividd a szemetet? –emeltem az orra elé a zsákot.
- Ez meg mi? – ragadta meg a kezem. Tudtam mire céloz,de nem tudtam kihúzni a kezem a szorításából. - Ez az amire gondolok? – fejem igenre bólintott. - Hong Ki megkérte a kezed?
- Nem! – vettem ki a kezem szorításából és elindultam az utcára,a konténerhez. –Hozzámegyek valaki máshoz.
- Miiiii? – sipított vékony hangon. – Ki az?
- Tae Woo …
- Mi? Mi? Mi? – dadogta,miközben a lépcsőn sétáltunk lefelé. – Miért?
- Nincs miértje,csak ideje férjhez mennem.
- Ilyen baromságot még soha életemben nem hallottam tőled.
- Megkért és én igent mondtam.
- Szerintem ez egy rossz ötlet. Biztos vagy benne? Mi lesz Hong Ki-val?
- Igen! Nincs mire várnom. Hongki és én szakítottunk és továbbléptünk.
- Tudsz te egyáltalán valamit is Hongki-ról mostanában? Tudod,hogy milyen nehéz neki?
- El tudom képzelni! Nekem sem könnyű. - vágtam bele a szemetet a kukába. - Az interjúk és szereplések alapján semmi baja,így nincs miért aggódnom.
- Ja,semmi baj… Nagyot csalódtam benned. - fordított nekem hátat és ahogy láttam távolodni fehér ingjében,elfogott egy rossz érzés,a torkomban a könnyeim fojtogattak.
- Shin!- kiabáltam utána és nem gondolkodva rohantam , kiengedve oly sokat gyűjtögetett könnyeim. – Ne fordíts te is hátat nekem kérlek. Azt már nem viselem el. Annyira magányos vagyok.
- Noona! Semmi baj. Sajnálom,nem kellett volna olyan durván mondanom. Ne haragudj. Soha nem fogok hátat fordítani a családomnak.– talán a könnyeim vagy kétségbeesett arckifejezésem miatt mondta azokat a vigasztaló szavakat,de jól estek,hogy kizokoghattam a vállán magam. Nagyon szédültem,lerogytam a földre ezzel a szívbajt hoztam lakótársamra.
- Jól vagy?
- Persze,csak keveset aludtam mostanában és nagyon szédülök.
- Menjünk.!Felkísérlek. - közben az órájára nézett és karon ragadt.
- Ani! Menj az egyetemre,kutya bajom. Felmegyek és alszom.
- Biztos? – elbizonytalanodva nézett rám,majd mikor vadul bólogattam,megnyugodott és elsietett. Pedig nem voltam jól,a bólogatás után újabb szédülés jött rám,de felmentem és egy fél órát aludtam. Többet nem tudtam .Túl sok stressz ért mostanában,így alvás helyett úgy döntöttem nem várom meg kedves barátom a takarítással,mert érdekes szagok kezdtek el terjengeni az egész lakásban. Kinyitottam az ablakokat,hogy kiszellőzzön a ház és gumikesztyűt húzva estem neki a takarításnak.
- Elfogyott a tisztítószer… Most le kell mennem a szupermarketbe. - húztam le a kesztyűket a kezeimről és a táskám felkapva indultam el. Alig értem ki az ajtón az ismerős dallam megszólalt a táskám mélyéről. A vonal végén Tae Woo szólalt meg:
-
Én szerettem volna neked elújságolni,hogy
megnyerted a pályázatot.
-
Vííííííííí-
visítottam toporzékolva az ajtóm előtt. – Tényleg?
-
Igen! –erősítette meg a hallottakat. A szívem
vadul dobogott örömömben.
Mintha semmit sem
változott volna,de biztos változott a haján kívül talán a szíve is. Aranyosnak
találtam a kis copfot a tarkóján,mindig szerettem,ha hosszabb haja van ,ezt ő
is tudta,bár az Ő véleménye,hogy elég meleg hatást keltett a debütálási időszaka,az én véleményem szerint nagyon
aranyos volt. Annyira elmerengtem a gondolataimban,hogy észre sem vettem,hogy a
nevemen szólítanak a telefon túlsó végén.
- Ahh Tae Woo! Itt vagyok,ne haragudj. Egy hét Jejun tökéletes lesz. – fordítottam hátat Hongki-nak és futottam lefelé a lépcsőn.
Féltem,hogy Hongki mit fog gondolni rólam,ha kiderül,hogy Tae Woo-val összeházasodunk,aggasztott és ha erre gondoltam majd megőrültem. Próbáltam a takarítással elterelni a gondolataimat és Hanako-t is meghívtam Jaeju-ra. Szerencsénkre beleesett egy olyan ünnep is,amikor 4 napig nem kell dolgoznunk és egy hétvége. Péntek este volt és Szombaton hajnalban indult a gépünk. Hanako csak a következő járattal tudott jönni,mert a reggeli műsort még kénytelen volt levezetni. Persze én szívszakadva vártam a barátnőmre,akivel mostanság túl keveset találkozom,hisz még az eljegyzésemről sem tud. Telefonon nem igazán akartam közölni,személyesen jobb ezeket a dolgokat intézni,bár attól is féltem,ha találkozunk és elmondom neki a jelenlegi helyzetem,akkor képes engem seggbe rúgni.
Tae Woo elhívott egy kis tengerparti sétára, a forró nyári levegő égette a bőrünket a lábunknak csapódó fodrozódó habok,üdítően hatottak ránk. Tae Woo incselkedve fröcskölt le.
- Hej! Vizes leszek!
- Nem baj! – hajolt le és még többet fröcskölt rám. Észre sem vettem,de olyan jól szórakoztunk,mint két gyerek. Kicsit vizesen sétáltunk vissza,de nagyon vidáman,mikor a kis behajtón leparkolt egy nagy fehér busz,amiből kiszálltak a barátaim. Rohantam réglátott barátaim felé integetve. Minari gratulálva ölelt meg és hihetetlenül jól esett,hogy hiányolt.
- Hogy vagy Noona? Rég találkoztunk.
- Hogy-hogy itt vagytok?
- El sem hiszem,hogy most először vagyunk Jejun nyaralás céljából. Eddig mindig csak a munka volt,de most sikerült magunknak kiharcolni egy kis pihenőt,vagyis ebben nagy szerepe volt Hanako-nak is.
- Nagyon örülök neki,hogy itt vagytok. –simogattam meg a karját barátian. – Min Hwan! te egyre izmosabb vagy. –kacsintottam rá cinkosan,mire csak elnevette magát. A többiek is üdvözöltek,Hanako-t is megöleltem,s a válla felett láttam kiszállni a kocsiból Hongki-t,ahogy kisegít a furgonból egy lányt. Összeakadt a tekintetünk és egy bíztató mosollyal tudatosult bennem,hogy továbblépett.
- Olyan büszke vagyok rád. –zökkentett kis Hongki-val való szemezésemből Hanako.
- Köszönöm. Örülök neki,hogy itt vagytok. Csak egy ismeretlen arc van köztetek.
- Ja,őt Hongki hozta magával,valamilyen Jung Ah. Az FNC-nél dolgozik.
- Ahh szóval ő Jung Ah. – néztem a szoknyás lányt.
- Ismered?
- Nem igazán,csak hallottam már a nevét. Örömmel tapasztalom,hogy Hong Ki továbblépett. - mosolyogtam rá.
- Min Hae nem úgy van,ahogy gondolod…
- Semmi baj Hanako,majd később nekem is vannak híreim neked. - szakítottam
félbe és odamentem üdvözölni a többieket.
Mindenki elfoglalta a számára kedvező szobát az óriási házban,ami a Tae Woo családjáé volt. Az ablakomból csodás kilátás nyílt a tengerre a madarak csicsergése nyugalmat árasztott szerte a környéken. Kopogásra az ajtó felé néztem.
- Bejöhetek? – érdeklődött bedugott fejjel Hanako.
- Persze,gyere be.
- Csak azt mondtad híreid vannak nekem és szerettem volna már tudni. Túl kíváncsi vagyok.
- Nem könnyű ezt elmondanom…
- Várj! Mielőtt bármit is mondanál. - tette fel a kezét. – Egy kérdésem van.
- Mond csak.
- Zavar,hogy elhoztam a fiúkat?Nem gondoltam bele,hogy esetleg téged bánthat az,hogy Hongki is jött. Én csak szerettem volna,ha rendezni tudjátok a dolgokat. Tudom,hogy nem könnyű,de annyira hirtelen szakítottatok és annyira rosszul néztek ki.niztos meg tudjátok oldani…
- Hanako! Hozzámegyek Tae Woo-hoz. –hadartam el gyorsan. A barátnőm eltátott szájjal fagyott meg és csak pislogott rám,nagy barna szemeivel.
- Miiiii? –sikított vékony hangon,én meg csak a nyakam húztam,várva mikor ver vállon. – Te tiszta hülye vagy. Esküszöm,ebből még baj lesz.
- Nem szabad megtudnia senkinek. Kérlek!
- Akkor sem vagy normális. Nem is szereted! – magyarázta nekem idegesen.
- Apám akarta így. Nem igazán tudok mást tenni,ha vissza akarom kapni a húgom. Mellesleg majd beleszeretek,jó ember. Nem te akartál vele összehozni még karácsonykor?
- Persze,az még azelőtt volt,mielőtt össze nem jöttél Hongki-val. Hongki nagyon pipa lesz,ha ezt megtudja.
- Nincs már közünk egymáshoz,ő is túllépett már a dolgokon és én is.
- Valóban túlléptetek? Tedd a szívedre a kezed Min Hae.
- Nem,nem léptem túl és soha nem is fogok,de Tae Woo az én világomba tartozik,mellette nem kell attól félnem,hogy több ezren utálnak,csak azért,mert szeretem és nem kell bujkálnom. Tudom,hogy neked nem kell elmesélnem,milyen egy idollal lenni,de nekem nem ment,nem tudtam tovább folytatni,az állandó aggódás,a féltékenykedés az agyamra ment. A fanok elüldözhettek volna mellőle,de nem ezért szakítottam vele,hanem mert korlátoztam. Annyira fáj,mégsem tehetek semmit. - hangomat már eltorzította a sírás,ami a torkomban fojtogatott,de leküzdöttem. – Szóval bármennyire is szeretem Hongki-t és bármennyire Tae Woo-t ,ennek az egész dolognak nem szabad kiderülnie.
- Ne hidd azt,hogy nekem tetszik,hogy ritkán találkozunk,vagy hogy bujkálni kell,de nézzük a jó oldalát,ez az egész olyan izgalmas. Éjszaka álruhás találkák,romantikus és vicces dolgok történnek velünk,majd reggel kisurranunk,mint egy tolvaj,de még ezen is csak nevetünk. Azért,mert idol,ugyanolyan ember,nem áll meg az élet…
- Kop-Kop. – nyitott be Jae jin. – Elnézést. A többiek várnak titeket a tábortűznél.
- Máris megyünk. – mondtam elnézve Hanako mellett.
- Nem húzza a kezed az a gyémánt? Szerinted nem fognak rájönni?
- Nem fognak… - húztam magam után.
- Ahh Tae Woo! Itt vagyok,ne haragudj. Egy hét Jejun tökéletes lesz. – fordítottam hátat Hongki-nak és futottam lefelé a lépcsőn.
Féltem,hogy Hongki mit fog gondolni rólam,ha kiderül,hogy Tae Woo-val összeházasodunk,aggasztott és ha erre gondoltam majd megőrültem. Próbáltam a takarítással elterelni a gondolataimat és Hanako-t is meghívtam Jaeju-ra. Szerencsénkre beleesett egy olyan ünnep is,amikor 4 napig nem kell dolgoznunk és egy hétvége. Péntek este volt és Szombaton hajnalban indult a gépünk. Hanako csak a következő járattal tudott jönni,mert a reggeli műsort még kénytelen volt levezetni. Persze én szívszakadva vártam a barátnőmre,akivel mostanság túl keveset találkozom,hisz még az eljegyzésemről sem tud. Telefonon nem igazán akartam közölni,személyesen jobb ezeket a dolgokat intézni,bár attól is féltem,ha találkozunk és elmondom neki a jelenlegi helyzetem,akkor képes engem seggbe rúgni.
Tae Woo elhívott egy kis tengerparti sétára, a forró nyári levegő égette a bőrünket a lábunknak csapódó fodrozódó habok,üdítően hatottak ránk. Tae Woo incselkedve fröcskölt le.
- Hej! Vizes leszek!
- Nem baj! – hajolt le és még többet fröcskölt rám. Észre sem vettem,de olyan jól szórakoztunk,mint két gyerek. Kicsit vizesen sétáltunk vissza,de nagyon vidáman,mikor a kis behajtón leparkolt egy nagy fehér busz,amiből kiszálltak a barátaim. Rohantam réglátott barátaim felé integetve. Minari gratulálva ölelt meg és hihetetlenül jól esett,hogy hiányolt.
- Hogy vagy Noona? Rég találkoztunk.
- Hogy-hogy itt vagytok?
- El sem hiszem,hogy most először vagyunk Jejun nyaralás céljából. Eddig mindig csak a munka volt,de most sikerült magunknak kiharcolni egy kis pihenőt,vagyis ebben nagy szerepe volt Hanako-nak is.
- Nagyon örülök neki,hogy itt vagytok. –simogattam meg a karját barátian. – Min Hwan! te egyre izmosabb vagy. –kacsintottam rá cinkosan,mire csak elnevette magát. A többiek is üdvözöltek,Hanako-t is megöleltem,s a válla felett láttam kiszállni a kocsiból Hongki-t,ahogy kisegít a furgonból egy lányt. Összeakadt a tekintetünk és egy bíztató mosollyal tudatosult bennem,hogy továbblépett.
- Olyan büszke vagyok rád. –zökkentett kis Hongki-val való szemezésemből Hanako.
- Köszönöm. Örülök neki,hogy itt vagytok. Csak egy ismeretlen arc van köztetek.
- Ja,őt Hongki hozta magával,valamilyen Jung Ah. Az FNC-nél dolgozik.
- Ahh szóval ő Jung Ah. – néztem a szoknyás lányt.
- Ismered?
- Nem igazán,csak hallottam már a nevét. Örömmel tapasztalom,hogy Hong Ki továbblépett. - mosolyogtam rá.
- Min Hae nem úgy van,ahogy gondolod…
Mindenki elfoglalta a számára kedvező szobát az óriási házban,ami a Tae Woo családjáé volt. Az ablakomból csodás kilátás nyílt a tengerre a madarak csicsergése nyugalmat árasztott szerte a környéken. Kopogásra az ajtó felé néztem.
- Bejöhetek? – érdeklődött bedugott fejjel Hanako.
- Persze,gyere be.
- Csak azt mondtad híreid vannak nekem és szerettem volna már tudni. Túl kíváncsi vagyok.
- Nem könnyű ezt elmondanom…
- Várj! Mielőtt bármit is mondanál. - tette fel a kezét. – Egy kérdésem van.
- Mond csak.
- Zavar,hogy elhoztam a fiúkat?Nem gondoltam bele,hogy esetleg téged bánthat az,hogy Hongki is jött. Én csak szerettem volna,ha rendezni tudjátok a dolgokat. Tudom,hogy nem könnyű,de annyira hirtelen szakítottatok és annyira rosszul néztek ki.niztos meg tudjátok oldani…
- Hanako! Hozzámegyek Tae Woo-hoz. –hadartam el gyorsan. A barátnőm eltátott szájjal fagyott meg és csak pislogott rám,nagy barna szemeivel.
- Miiiii? –sikított vékony hangon,én meg csak a nyakam húztam,várva mikor ver vállon. – Te tiszta hülye vagy. Esküszöm,ebből még baj lesz.
- Nem szabad megtudnia senkinek. Kérlek!
- Akkor sem vagy normális. Nem is szereted! – magyarázta nekem idegesen.
- Apám akarta így. Nem igazán tudok mást tenni,ha vissza akarom kapni a húgom. Mellesleg majd beleszeretek,jó ember. Nem te akartál vele összehozni még karácsonykor?
- Persze,az még azelőtt volt,mielőtt össze nem jöttél Hongki-val. Hongki nagyon pipa lesz,ha ezt megtudja.
- Nincs már közünk egymáshoz,ő is túllépett már a dolgokon és én is.
- Valóban túlléptetek? Tedd a szívedre a kezed Min Hae.
- Nem,nem léptem túl és soha nem is fogok,de Tae Woo az én világomba tartozik,mellette nem kell attól félnem,hogy több ezren utálnak,csak azért,mert szeretem és nem kell bujkálnom. Tudom,hogy neked nem kell elmesélnem,milyen egy idollal lenni,de nekem nem ment,nem tudtam tovább folytatni,az állandó aggódás,a féltékenykedés az agyamra ment. A fanok elüldözhettek volna mellőle,de nem ezért szakítottam vele,hanem mert korlátoztam. Annyira fáj,mégsem tehetek semmit. - hangomat már eltorzította a sírás,ami a torkomban fojtogatott,de leküzdöttem. – Szóval bármennyire is szeretem Hongki-t és bármennyire Tae Woo-t ,ennek az egész dolognak nem szabad kiderülnie.
- Ne hidd azt,hogy nekem tetszik,hogy ritkán találkozunk,vagy hogy bujkálni kell,de nézzük a jó oldalát,ez az egész olyan izgalmas. Éjszaka álruhás találkák,romantikus és vicces dolgok történnek velünk,majd reggel kisurranunk,mint egy tolvaj,de még ezen is csak nevetünk. Azért,mert idol,ugyanolyan ember,nem áll meg az élet…
- Kop-Kop. – nyitott be Jae jin. – Elnézést. A többiek várnak titeket a tábortűznél.
- Máris megyünk. – mondtam elnézve Hanako mellett.
- Nem húzza a kezed az a gyémánt? Szerinted nem fognak rájönni?
- Nem fognak… - húztam magam után.
Kint a tűz ropogva
emelkedett a magasba. Gitár hangja töltötte be a légteret és vicces történetek
százai hangoztak el,mígnem kitaláltál,hogy játszunk „felelsz vagy mersz-et” . Senki nem
maradhatott ki a játékból pedig én igazán utáltam ezt a játékot.
Jae Jin-nek ruhástól kellett beugrania a tengerbe,ahogy kezdett megszáradni a tűz mellett a sótól vakarózni kezdett. Jong Hoon-nak egy kört kellett futnia a ház körül Hanako-val a karjába. Nem is figyeltem az egészre,mígnem Hongki-nak feltett kérdés meg nem ütötte a fülem.
„ Kit szeretsz a legjobban?” A kérdést Jung Ah tette fel neki,majd pár másodperc habozás után rám nézve azt mondta:
- A primadonnákat. – Csak néztük egymást,senki nem értette ezt a választ,csak én.
- Hyung! Te munkamániás vagy. – torkolta le Seung hyun.
- Azt hittem engem szeretsz a legjobban… - nevetett Jong Hoon és mi is nevettünk vele. Felálltam,hogy kiszállok a játékból és inkább eszek valamit,mert farkas éhesnek éreztem magam,de Hongki a „felelsz vagy mersz?” kérdést Tae Woo-nak tette fel. A lábam földbegyökerezett és nem tudtam mozdulni,nem akartam hallani,de nem tudtam elmenni.
- A gyűrű Min Hae ujján,tőled van?
Éretem,hogy nem szabad elmennem,de nem tudtam reagálni,csak álltam a félhomályban Hongki-ra nézve,aki mélyen Tae Woo szemeibe nézett.
- Igen! A menyasszonyom.
A szívem mintha bombariadót fújt volna.
- Tae woo… - a hangsúlyból érezte,hogy nem szabadott volna mondania semmit,nem tudott rám nézni. Hong Ki teli torokból nevetett fel,de nem volt vidám,keserű,szarkasztikus és negatívumok ezreit lehetett érezni a hangjában. Mint a tornádó úgy söpört végig rajtunk… Majd ő is felpattant és elszáguldott,mint a szél,én pedig futottam utána,de nem állt meg.
- Állj meg Hongki! – szaladtam mezítláb a homokban,de mindhiába.
- Ahh…- éreztem egy éles fájdalmat a talpamban,de nem foglalkozva vele rohantam Hong Ki után. Úgy sikítottam a nevét,hogy végre megállt a nappaliban.
- Végre… - sóhajtottam.
- Szóval ezért szakítottál? Mert vele akarsz lenni?
- Nem! Félreérted!- lihegtem. - Nem akarok magyarázkodni,de azt tudnod kell,hogy míg együtt voltunk nem volt közöm Tae Woo-hoz. Ez nem az amire gondolsz. Én tényleg szerettelek.
- Szóval már csak múlt idő… Tudomásul vettem,nem kell megmagyaráznod semmit.
Tudtam,hogy nem hisz nekem, így mentem utána tovább. Messziről halottam,hogy törnek a poharak és nagy zajt csap valami,akkor észre sem vettem,hogy én vagyok az,aki épp összetöri a berendezést.
Jae Jin-nek ruhástól kellett beugrania a tengerbe,ahogy kezdett megszáradni a tűz mellett a sótól vakarózni kezdett. Jong Hoon-nak egy kört kellett futnia a ház körül Hanako-val a karjába. Nem is figyeltem az egészre,mígnem Hongki-nak feltett kérdés meg nem ütötte a fülem.
„ Kit szeretsz a legjobban?” A kérdést Jung Ah tette fel neki,majd pár másodperc habozás után rám nézve azt mondta:
- A primadonnákat. – Csak néztük egymást,senki nem értette ezt a választ,csak én.
- Hyung! Te munkamániás vagy. – torkolta le Seung hyun.
- Azt hittem engem szeretsz a legjobban… - nevetett Jong Hoon és mi is nevettünk vele. Felálltam,hogy kiszállok a játékból és inkább eszek valamit,mert farkas éhesnek éreztem magam,de Hongki a „felelsz vagy mersz?” kérdést Tae Woo-nak tette fel. A lábam földbegyökerezett és nem tudtam mozdulni,nem akartam hallani,de nem tudtam elmenni.
- A gyűrű Min Hae ujján,tőled van?
Éretem,hogy nem szabad elmennem,de nem tudtam reagálni,csak álltam a félhomályban Hongki-ra nézve,aki mélyen Tae Woo szemeibe nézett.
- Igen! A menyasszonyom.
A szívem mintha bombariadót fújt volna.
- Tae woo… - a hangsúlyból érezte,hogy nem szabadott volna mondania semmit,nem tudott rám nézni. Hong Ki teli torokból nevetett fel,de nem volt vidám,keserű,szarkasztikus és negatívumok ezreit lehetett érezni a hangjában. Mint a tornádó úgy söpört végig rajtunk… Majd ő is felpattant és elszáguldott,mint a szél,én pedig futottam utána,de nem állt meg.
- Állj meg Hongki! – szaladtam mezítláb a homokban,de mindhiába.
- Ahh…- éreztem egy éles fájdalmat a talpamban,de nem foglalkozva vele rohantam Hong Ki után. Úgy sikítottam a nevét,hogy végre megállt a nappaliban.
- Végre… - sóhajtottam.
- Szóval ezért szakítottál? Mert vele akarsz lenni?
- Nem! Félreérted!- lihegtem. - Nem akarok magyarázkodni,de azt tudnod kell,hogy míg együtt voltunk nem volt közöm Tae Woo-hoz. Ez nem az amire gondolsz. Én tényleg szerettelek.
- Szóval már csak múlt idő… Tudomásul vettem,nem kell megmagyaráznod semmit.
Tudtam,hogy nem hisz nekem, így mentem utána tovább. Messziről halottam,hogy törnek a poharak és nagy zajt csap valami,akkor észre sem vettem,hogy én vagyok az,aki épp összetöri a berendezést.
