- Meddig akarsz még követni. –trappoltam fel a szállásunkhoz,még mindig mérgesen.- Nem tudok hol aludni,mivel Jong Hoon-al közös a szobánk és mint tudjuk,neki most vendége van. Mit csináljak ott? Tartsam a gyertyát?
- Akár…- mosolyogtam rá fanyarul.
- Minnie! Ne csináld már. Mondtam,hogy Sachiko-chan-al csak barátok vagyunk. Ne legyél ilyen szívtelen.
- Sachiko chan? – vinnyogtam szarkasztikusan. Hanako szavai visszhangoztak a fejemben. „ ne verd nagy dobra”. Megálltam óriási levegőt vettem és így szóltam. :
-Rendben! De külön ágyon alszunk,úgy surransz be,mint egy kísértet és reggel mielőtt felkelek, ki is surransz ugyanolyan csendben,ahogy bejöttél. –soroltam az egyik ujjammal ütögetve a másikat.
A nappalin lábujjhegyen mentünk keresztül és épp hogy Hong Ki bement az ajtómon,Shin jelent meg a haját borzolva álmos arckifejezéssel. Gyorsan rántottam vissza az ajtót és Hong Ki apró jajgatását hallottam. Valószínű ráhúztam a lábára az ajtót.
- Hová mész ilyen későn?
- Csak lekísértem Hanako-t és most értem vissza. - vigyorogtam idegességemben. - Akkor jó éjt.
- Neked is.- tűnt el a fürdő ajtó mögött.
Ahogy benyitottam az ajtó rántott magával,nagy puffanással estem Hong Ki-ra.
- Semmi bajom Shin,csak hozom a formám. - négykézláb másztam az ajtóhoz és kidugtam a fejem Shinre vigyorogva,aki a fürdő ajtóban pislogott rám,akit alig láttam a széttúrt hajamtól. Összesen 5 másodperc lehetett,amíg vigyorogtam rá majd tolatva visszamásztam a sötétbe és becsuktam az ajtót.
- Huhh… - fújta ki egy adag levegőt miközben a két lábam között ültem. Hong Ki magához húzott ,nem ellenkeztem,teljesen megnyugtatott.A szívem mindig vadul dobogott,ha hozzámért. Éreztem a karjait rajtam,s ahogy a hátamhoz simul parfümje bódító illata elfelejtette velem az egész nap történteket és megadóan lazultam el az ölelésben.
Hajnalban édes szuszogására ébredtem,s ahogy fel-le emelkedik a mellkasa a fejem alatt. Szőkés haja,amit csak most vettem észre,hogy az utóbbi időben mennyit nőtt az arcába lógott. Eligazítottam tincseit és az arcát simogattam,amit észre sem vett, olyan mélyen aludt.
- Fáradt vagy… - suttogtam és a mellkasára tettem a kezem ,halkan dobogó szívének ritmusára újra magába szívott az álom. Mikor újra kinyitottam a szemem Hong Ki már nem melegítette a jobb oldalam,hanem öltözött.
- Jó reggelt. –ült le az ágyam szélére.
- Jó reggelt. –hunyorogtam rá.
- Azt hiszem ideje mennem,ha azt akarod,hogy úgy surranjak ki mint a szeretőd.
- Igen,ideje menned. –ültem fel. -Már így is megszegted az összes feltételt…
- Sajnálom. - vigyorgott. - Sietek haza,max 2-3 nap és otthon vagyok. Már nagyon hiányoztál. Örülök,hogy láttalak. - adott puha puszit a számra.
- Én is… Szia. - felkapta a telefonját az éjjeli szekrényről és kidugta a fejét az ajtón,körülnézett,majd visszamosolygott rám és halkan eltűnt az ajtó mögött.
Szerettem volna csak egész nap lustálkodni mellette,mert mióta együtt vagyunk úgy érzem,hogy egyre kevesebb időt töltünk egymással és sajnos ez nem csak érzés,hanem tény is. A plafont bámulva egy ideig gondolkodtam a dolgokon,de végül erőt vettem magamon kimásztam az ágyamból és a konyhába mentem egy pohár vízért.
- Jó reggelt. - ásítozott Shin.
- Ohayou.- mosolyogtam rá.
- Tae Woo üzeni,hogy hamarosan visszajön,csak elugrott valahová.
- Omo. Mikor ment el?- néztem a hátam mögött a hűtőben túrkáló fiúra.
- Ennyire csipás nem lehetsz,hogy nem veszed észre a hűtőn hagyott üzenetet.
- Bocsi,nem azt figyeltem.
- Na,annyit tudok mint te. –hagyott szünetet. – Hong ki elment már?
- Aha! – vágtam rá rögtön,azután esett csak le,hogy saját magamat buktattam le.
- he-he-he – vihogtam zavaromban.
- Nem vagyok hülye Min Hae - nevetett. - Mellesleg odacsuktad a pulóverét az ajtóhoz és miközben ő ráncigálta te kinyitottad az ajtót és olyat estetek,mint a berúgott ólajtó. – vigyorgott. - Ohh a titkos találka…- húzogatta a szemöldökét kacéran.
- Kuss! Kuss! Kuss! – legyeztem a kezemmel piros arcom előtt. Nehezen de leküzdöttem a zavarom.
- Ne dumálj annyit,inkább öltözz fel és menjünk shoppingolni. Hisz először vagyunk együtt Japánban.
- Siessünk! – szaladtam a busz után a kezemmel kalimpálva,hogy álljon meg a busz. Szerencsénkre észrevett a sofőr és így idejében hazaértünk. Hanako csak utánunk ért haza.
- Készen vagytok? Mert indulunk, még találkozunk a ONE OK ROCK-al. Elbúcsúzunk tőlük. - a 3-om szempár csillagként ragyogott fel,főleg az enyém,hisz tegnap alig tudtam koncentrálni.
Japánban tartózkodásunk vészesen a végéhez közeledett.
- Min Hae,csak szólok,hogy kék az egyik szemed.
- Mi? – kaptam az arcomhoz már a taxiban ülve. – Otthagytam a mosdóban a lencsémet. Menjünk vissza.
- Vagy a lencséd,vagy a fiúk drágám. Ennyi időnk van.
- De most mit tegyek Shin?
- Vedd ki a másikat is,mert így úgy nézel ki,mint egy albínó. Senki nem fogja észrevenni a szemeid.
- mondta a kicsi Shin,de túl nagyot tévedett.
- Tegnap is kék volt a szemed? –érdeklődött Taka,mikor búcsúzásképp kezet fogtunk.
- Azt mondta nekem valaki,hogy nem fogja senki észrevenni. - sandítottam Shinre,aki mellettem húzta a nyakát.
- Hazudtam.
- Szóval akkor mégiscsak te vagy Hongki barátnője.
- Ehh? meresztettem ki a szemem.
- Tudod tegnap kicsit le volt törve és mesélt rólad,főleg a szemeidről. Így látva tényleg furcsa.
- Kösz,épp ez az amit sokszor hallok.
- Furcsán szép,de nem akarok bókolni,mert azt esetleg félreértik. – nevetett. - Mellesleg ami furcsa az a tegnapi szituáció ,de nem gondoltam volna,hogy tényleg te vagy az a lány.
- Nem tudom ,hogy szabad-e ezt alátámasztanom.
- Már megtetted. –mondta nevetve. - Ohhh akkor ha te is foglalt vagy megpróbálom visszahódítani Hanako-t.
- Ehhh? – sikítottam fel vékony hangon míg a barátnőm be nem fogta a szám.
- Ez egy hosszú sztori elmesélem,csak most ne kérdezd. –súgta a fülembe.
- Taka drágám,tudod,hogy foglalt vagyok. – mosolygott rá.
- De azért szeretsz. – kacsintott rá én meg az egyikről a másikra néztem értetlenül míg a többiek vidám csevegést folytattak teljesen figyelmen kívül hagyva minket.
- Persze. –ölelték meg egymást barátian.
Nem tértem napirendre így a repülőn mikor senki nem figyelt a barátnőm felé fordultam.
- Hanako?Te és Taka…
- Igen. Együtt voltunk. Miatta költöztem Koreába,különben eszem ágában nem lett volna otthagyni a szülő országom,de mégis jól tettem,hogy eljöttem,mert így nincs bennünk már semmi bűntudat.
- De miért?
- Nem működött. Az én munkám nem fért össze az övével és fordítva ,így szinte alig láttuk egymást. Volt olyan idő mikor éjszaka is dolgoztam és akkor sem tudtunk együtt lenni. Ő meg nappal dolgozott.
- De hisz Jong Hoon-al is keveset találkozol.
- Taka-val még ennyit se tudtunk együtt lenni és a mostani munkabeosztásom teljesen más mint a Japán munkám. Így inkább közösen úgy döntöttünk,hogy maradunk barátok. Nehéz volt a szemébe nézni,mert szerettem és azt hiszem egy részem mindig szeretni is fogja,de nem bántam meg semmit,mert Jong Hoon-al egy nagyon kiegyensúlyozott kapcsolatom van a problémák ellenére is. Nem szeretnék többet,nem vagyok önző és telhetetlen. Akkoriban talán ez is volt a baj,hogy másképp gondolkodtam. A jegyek az én egyik régi kívánságom,hogy szeretnék tombolni az egyik koncerjükön.
- Miért nem mondtad el?
- Elég nehéz idők jártak feléd is és nem akartam,hogy mindketten egymás nyakán sírjunk,hogy milyen szerencsétlenek vagyunk,inkább alakítottam a dolgokat, új életet kezdtem és éltem az új lehetőségekkel.
- Nyugodtan elmondhattad volna.
- Tudom,de akkor sem tudtál volna segíteni,csak nagyon rosszul éreztem volna magam. Jobb volt így. Viszont szeretném ha Jong Hoon nem tudna erről a dologról,hogy még véletlenül se következtessen tévesen. Elég nehezen alakult ki köztünk a dolog,nem akarom elrontani.
- Hong ki-nak sem említem nyugi.
- Köszi. – mosolygott rám,miközben Tae Woo már el is foglalta a helyét mellettem. Mióta felszálltunk birtokolta a mosdót,mert kiderült,hogy ideges és rosszul van,ha repülnie kell. Ki gondolta volna…
- Apropó Hong Ki… Jól mulatatok az éjszaka? – kérdezte Hanako,pont hogy Tae Woo leült mellém és talán nem így volt,de megvetést vagy talán inkább féltékenységet láttam az arcán. Hanako-nak nem válaszoltam,csak ránéztem és az arcomról képes volt mindent leolvasni.
Kicsit elaludtam a hazafelé tartó úton és ébredezve kínosan tapasztaltam,hogy Tae Woo vállain nyugtatom a fejem,de szerencsére ő is aludt. Hanako gondolkodóan nézett ki az ablakon.
- Jól vagy?
Shin még az utolsó perceket is kihasználta,hogy az új mangájából egy oldalt még elolvasson. Tae Woo-nak az út végére,már egy fokkal jobb színe volt. Én meg csak aggódtam Hanakoért,de ahogy kiértünk a reptérről telefonált és minden aggódás eltűnt az arcáról. Az enyémen viszont még csak akkor jelent meg mikor bementünk a szupermarketbe és az elektronikai részlegen élő adásba közvetítettek egy interjút,ahol ismét az Idolok és szerelmeik volt a téma. Az egész kedvemet hazavágta ,mert kezdett idegesíteni,hogy az utóbbi két hétben csak ez a téma megy. Azt hiszem a hab a tortán az volt,mikor végre hazaértem és leültem a laptopom elé és megláttam,hogy az anti klub 10.000 fővel tetőzik. Sírásra görbült a szám.
„ Hong Ki… Valóban nem lesz baj a kapcsolatunkból? aggódom…” írtam neki üzenetet,de választ nem kaptam. Mérgemben eldobtam a díszpárnát az ágyról.
- Ne dobálózz,mert veszélyes.
- Az agyamra megy ez a téma,az agyamra megy az anti klub és nem tudom mit tegyek,.- szipogtam és teljesen kiborultam.
- Mi a baj? – állt értetlenül a hisztim előtt Shin.
- Szimplán több mint 10.000-en utálnak.
- Hagyd már azt a hülye klubot,semmi jelentősége nincs. Unatkozó tinik játéka.
- Tudom,hogy nincs jelentősége,de mégis zavar. Pedig tényleg hülyeség.
- Ha tudod,akkor miért foglalkozol vele?
- Zavar… Nagyon is zavar.
- Így sose leszel boldog. – Nem szóltam semmit csak bámultam magam elé a kanapén.
- Ideje kipakolnunk. A szennyest kiviszem,te meg kimosod.
- Persze! Kivinni könnyű! –háborodtam fel.
- Vár rám a mangám…- mondta egyszerű mentségét.
- Apropó manga…- kutattam a cuccaim között.
Mindig szerettem ,mikor Shin arcán megjelent az a gyermeki mosoly,mint amikor kicsik voltunk. Nosztalgikus volt és ezt a hatást legjobban a mangával tudtam elérni.
- Noona! – lepődött meg a kötet láttán.
- Tudom,hogy nagyon szeretted volna. - hirtelen ölelt meg.
- Shin?
- Ne haragudj Noona,csak mostanában kevesebbet mosolyogsz,ha megölellek jobb lesz? -Valahogy ráérzett,mert határozottan jobb lett.- Ne foglalkozz az emberekkel,csak magadat nézd és légy boldog. – utolsó mondatát már a szemembe mondta erősen tartva a vállaimnál.
- Rendben! – mosolyogtam rá egy nagy bólintás közepette és rájöttem,hogy Shin az egyetlen biztos pont az életemben Eun-a mellett. Mert ők az én családom.
